+ Jegyzet

A kereszténység legnagyobb ellenségei

kereszténység

Nem az ateisták, nem a kommunisták, nem a nihilisták, nem a sátánisták, nem a liberálisok, nem is a muszlimok, nem a szabadkőművesek, nem a szcientológusok, és nem is zsidók, hanem…

Van abban valami végtelenül szánalmas, hogy Ferenc pápa azzal került a média figyelmének középpontjába, s azzal ért el szokatlan népszerűséget, hogy általában úgy viselkedik és nyilatkozik, mint egy normális, jó érzésű ember. Nem kicsinyíteni akarom Ferenc pápa érdemeit (sőt!), de ha a keresztények háza táján nem lenne valami hihetetlenül elcseszve, akkor ilyen viselkedéssel nem lehetne kitűnni a tömegből. Persze, ez csak egy példa, hiszen ez az egész sajnos többről szól, mint az egyházakról. Ha a mai kereszténység keresztény lenne, akkor nem lehetnének – fel sem merülne, hogy vannak – kirekesztő, rasszista, antiszemita hívek… a papokról, lelkipásztorokról és lelkészekről nem is beszélve.

Ferenc pápa bűnözőkkel ebédel
Miért nem bírják a fegyverkereskedők Ferenc pápát?
Hogyan értelmezi Ferenc pápa az evolúciót és a teremtést?
Így ebédelt a menzán Ferenc pápa

Nem tartozom azok közé, akik az egyházak eltörlését, megregulázást – vagy akár a reformját – szorgalmazzák kívülről, mert nem gondolom, hogy ezen a téren lennének a fő bajok. A kereszténység öndefiníciós problémákkal küzd. Nem vált ki együttérzést. Inkább nevetségessé válik, ahogy irtózatos – de érthető/magyarázható – fogyás után még mindig abban a ruhában illeg-billeg, amit évszázadokkal ezelőtt, hatalma csúcsán viselt. Szó nincs arról, hogy ne hallotta volna meg az idők szavát, arról sincs szó, hogy ne próbált volna meg reagálni, csak valami félrecsúszott:

olyan az egész, mintha a kínvallatás eltörlése helyett azért szállnának síkra, hogy kínvallatás csak komoly fájdalomcsillapítás mellett, esetleg mélyaltatásban történhessen.

Az egyházak zöme tisztában van azzal, hogy Európa ma missziós terület. Ki is mondják, de közben nem képesek betartani azokat a normákat, amelyeket a szekularizált világ – realista módon – elvárna a keresztényektől. Tudomásul kellene venni, hogy a kereszténység tanításai – és az egyházak illetékességi köre – a saját híveikre terjed ki, s azokra is csak akkor, ha ők önként vállalják. A keresztények eldönthetik, hogy kiket fogadnak maguk közé, sőt arról is dönthetnek, hogy kiket taszítanak ki a saját köreikből! És ennek elégnek kellene lennie, mert minden, ami ezen túl van, az okkal-joggal háborítja fel azokat, akik úgy gondolják, hogy a keresztény gyökerek nem jogosítják fel a gyökér keresztényeket arra, hogy beleugassanak az életükbe.

Durva, sarkos példákat mondok:

– mellőzük a „ne ítélj, hogy ne ítéltessél”-t, mellőzzük, hogy „az vesse rá az első követ…”. Így már mondhatjuk, keresztényeknek joga van elfogadhatatlannak nyilvánítani az abortuszt és/vagy az eutanáziát. Tegye! Írja elő a saját közösségében! Akinek nem tetszik, az majd fájó szívvel elhagyja a közösséget. De, tisztelettel kérdem, milyen alapon próbál beleszólni egy nem-keresztény ember életébe-halálába?

– de beszélhetünk – miniszterelnökünk szerint beszélni bármiről lehet! – a meleg-házasságról, amit mostanában több, „vallásosként számon tartott” országban engedélyeztek, elfogadtak, tudomásul vettek. Nyugi, nem arról van szó, hogy kötelezővé tették volna! Innentől viszont tényleg nem értem, hogy a keresztényeknek miféle kifogása lehet az ellen, hogy a hozzájuk nem kötődők mihez kezdenek az életükkel. Sőt, tovább megyek a keresztényeknek – ha támogatni nem tudják az azonos neműek házasságát – semlegesnek kellene maradni ebben a témában. Ellenkező esetben rájuk vetül – talán joggal? – az látens homoszexualitásból eredő homofóbia vádja. (Elismerem, ez egy demagógiával átitatott mondat.)

A deviáns Jézust ismételten megfeszíti a homofóbia

Tényleg értem, hogy keresztény alapon állva létjogosultsága van a keresztény pártoknak – addig, amíg a híveik érdekét védik! De azon túl? Egy szekularizált világban miért akarnak beleszólni mások életébe? Miért akarják eldönteni, hogy ki mehet vasárnap boltba?

Ki védi meg a hagyományt a konzervatívoktól?

Hogyan lehet a XXI. században keresztény-nemzeti egy politikai tömörülés, amikor a keresztény-emberi elveknek felül kellene írni a nemzeti szűkkeblűséget (ld. bevándorlók/menekülők).

Nincs rohadtabb, mint az életedért menekülni

Persze, amikor valaki túlkapásnak minősíti azt, amit a kereszténységre hivatkozva a közéletben és a kultúrában tesznek, akkor jön a felháborodás, és a keresztényellenesség vádja! Csak gondolati játékként kérdem, mi lesz, ha Mohamed próféta hívei annyian lesznek, hogy vallási alapon bele akarnak szólni egy-egy európai ország törvénykezésébe? Mi lesz majd, ha arra hivatkoznak, hogy a keresztények is ezt teszik?

A kereszténységnek tényleg nem (egy)házon kívül vannak az igazi ellenségei. A kereszténységet azok teszik vállalhatatlanná, akik még mindig azt hiszik, hogy saját hitelveik és elképzeléseik magasabbra emelik őket a körülöttük élőnél.

Fel kellene számolni a hatalmi múltból eredő arroganciát, és megmutatni, hogy a jó fa jó gyümölcsöt terem… azt a gyümölcsöt már fel lehetne ajánlani a közösség javára!

***

[Ez a jegyzet – minden látszat és várható félremagyarázás ellenére – nem a kereszténység ellen, hanem a kereszténységért próbál szót emelni… kérdéseket felvetni. Akkor is, ha ez sokaknak nem tetszik!]

8 hozzászólás

8 Comments

  1. Imre szerint:

    Egy magát Zsidókillernek nevező akárki miért ír teljesen irreleváns, de negatív hangú gondolatcsonkokat egy alapvetően kereszténységet erősíteni kívánó cikk alá? Azt várja talán, hogy bárki komolyan veszi ezt, vagy elhiszik, hogy megértette az iromány lényegét? Hogy releváns, netán objektív véleményként fogják értékelni, amit írt? Még akkor sem lenne így, ha bármi tartalmi értéket hordozna a komment. Gondolja újra ezt a „nemzeti újjászületés” (lol) kérdését alaposan.

  2. Név szerint:

    „De, tisztelettel kérdem, milyen alapon próbál beleszólni egy nem-keresztény ember életébe-halálába?”

    Mint az, aki úgy gondolja, hogy van joga beleszólni, hogy a keresztények mibe szólhatnak bele és mibe nem.

    • Grozdits Hahó szerint:

      elismerem, frappáns… de ezt Ön sem gondolhatja komolyan.
      Ne sutor ultra crepidam…

  3. bölöni gergő szerint:

    A vallásokat félretéve nem nagyon beszélhetnénk kereszténységről. Egyszerűen nem lenne. A katolicizmus sem rosszabb a többinél (a jó fa….), de legalább javára írható a kontinuitás.
    Nyilván nem azokkal van a gond, akik keresztények, hanem azokkal, akik magukat keresztényként definiálva erőltetik rá torz nézeteiket a társadalomra, vagy éppen keresztény cimke alatt tevékenykedve hoznak szégyen nem csak a katolikusokra.

  4. buchbinder ármin szerint:

    A KDNP nevében a K sajnos keresztényt jelent… innentől pedig a szerző minden szava jogos… a KDNP léte és működése teszi azzá.

  5. Batman szerint:

    „Ellenkező esetben rájuk vetül – talán joggal? – az látens homoszexualitásból eredő homofóbia vádja.”
    Ez legalább annyira demagóg, mint amennyire a KDNP frázisai. Ezt azért remélem látjuk.

    Egyébként a cikk többi részével abszolút egyetértek. Viszont ha megengeditek, akkor ehhez hozzátenném a másik oldal problémáit is.

    Római katolikus keresztény vagyok. Úgy gondolom, hogy mindenki abban hisz, amiben akar. Amíg nem árt másoknak, és nem ütközik törvénybe, addig a végletekig megélheti a hitét, bármi is legyen az. Megélheti az ateizmusát is, bánom is én.

    De ahogy a keresztények között is sok az „álszent”, úgy az ateisták között is rengeteg agresszív megmondóember van. Csak hadd emeljek ki néhány tévhitet, amivel naponta lehet találkozni:

    – Aki keresztény, az szentnek vallja magát. Akkor meg van pofája <> lenni? Ez is csak egy álszent <>
    -> akármilyen hihetetlen, a keresztény is ugyanolyan ember, mint te. Lehet, hogy butább, lehet hogy okosabb nálad. Igen, okosabb is lehet, csak más a meggyőződése a világról.

    – A tudomány és a hit egymást kizáró fogalmak.
    -> Én hiszek abban, hogy van egy fensőbb akarat, amitől a világunk a mostani formáját vette fel. A Biblia példabeszédekkel van tele, Jézus is ezt a formát preferálta, nem kell mindent szó szerint értelmezni. De az, hogy én most itt ülök és gépelem a – talán abszolút jelentéktelen – véleményemet, és ez egy nagy robbanásnak köszönhető, aminek voltak előzményei amit fel sem fogunk (még), az nekem felér egy csodával.

    – Aki hívő, az automatikusan jobbnak hiszi magát nálad, ezért nyugodtan flegmázz vele és baszogasd.
    -> Ezt talán nem is kommentálnám részletesebben.

    Vagy vegyünk néhány kellemes véleményt. Minden keresztényt ki kéne nyírni, a pápa a sátán szolgája, minden keresztény a sátán szolgája, minden keresztény idióta, mert hisz valami varázsemberben, be kéne tiltani az összes vallást, stb.

    És sorolhatnám addig, amíg meg nem unom az írást, vagy te az olvasást. De azért jó lenne látni, hogy mi is megküzdünk a magunk problémáival, és nem egyszerű jó kereszténynek lenni. Nehéz jó (higgadt) embernek lenni ha a meggyőződésed épp nem divatos.

    Mert valahogy mi is mindig megkapjuk az ítéletet mindenkitől, ha agresszív, homofób, antiszemita nyugdíjasok vagyunk, ha nem. Valahogy az a fene nagy toleráns túloldal velünk mégsem toleráns. Akik épphogy arra hívják fel a figyelmet, hogy kerüljük az általánosítást, az velünk szemben általánosító (és itt nem a cikk szerzőjére gondolok).

    Maradjunk annyiban, hogy mindkét oldalnak nyitottabbnak, de legalább toleránsabbnak kellene lennie a másikkal. És ez Magyarországon baromira sok területre igaz. Még csak vallás sem kell hozzá, vagy népcsoport.

  6. stretch szerint:

    szerintem azért merül fel a cikk szerzőjében, hogy …miért akarnak beleszólni egy nem keresztény-ember életébe? …, mert -személyes véleményként- én ezt úgy látom, érzem, hogy a keresztény nézetek önmagukban hordoznak egy mindenki másénál igazabb, valódibb, helyesebb igazságot és életet. ebből kifolyólag, mindenkire, aki nem ezeket a nézetek vallja, a hívők csak úgy tekintenek, hogy letért a kijelölt ösvényről, ő egy szegény bűnös, egy eltévedt bárány, egy (vissza nem térő) tékozló fiú. Mindenki más tévúton jár, csak ők tartanak az üdvösség felé. ha neked nem kell az üdvösség és az örök élet, akkor te visszautasítod Isten szeretetét- hogy van merszed, nincs bűntudatod? és kárhozat lesz az osztályrészed
    megtagadod Jézus megváltását -hát neked az ő kereszthalála semmi?
    tehát ilyenformán ne várjuk, hogy a közösségük építését a véletlenszerűen tanaikat elfogadó emberekre bízzák. Mindig is Egyetlen és Örök Igazságként fogják kommunikálni a nézeteiket.

    Az az érdekes, hogy hitnek nevezik, mégis valóságként beszélnek róla. Én azt gondolom, hogy hitbéli meggyőződésekre és vizsgálható bizonyíték nélküli állításokra nem lehet valóságot építeni.

    …de bizonyára tévúton járok.

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top