+ Tudomány

Pilóta nélküli repülőgépeket fejlesztünk

pilóta

A kutatás során létrehozott modellekre nem sok jó vár: repülés közben a kritikus viselkedés tanulmányozása során irányítottan törnek össze.

A Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete (MTA SZTAKI) vezetésével 6,7 millió eurós uniós repülőgép-fejlesztési projekten dolgoznak kutatók és szakemberek.

Az irányításuk alatt működő konzorcium feladata, hogy a repülés gazdaságosabbá tétele révén hozzájáruljanak az utasszállító repülőgépek következő generációjának megalkotásához.

A három és fél évig tartó kutatássorozat célja, hogy két év alatt megalkossanak egy pilóta nélküli, cserélhető szárnyú repülőgép prototípust; amelyet aztán repülés közben a kritikus viselkedés tanulmányozása során irányítottan törnek össze. A tesztek tanulságai alapján olyan felépítésű szárnyakat terveznek majd, amelyek alapul szolgálhatnak az utasszállítók következő generációjának kifejlesztésekor.

A közlemény szerint a magyar kutatóintézet többek között a Német Űrkutatási Központtal, több nagy múltú európai egyetemmel – Bristol, München, Delft, Aachen -, valamint repülőipari beszállító cégekkel (az osztrák FACC és a görög INASCO) dolgozik együtt az Európai Unió H2020-as keretprogramja által finanszírozott projektben.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top