+ Film

Mert hét életem van, ebből öt ment el

savaria filmszemle

Ha címekre kellett volna szavazni, a szerkesztőségünk Hajnal Gergely filmcímét választotta volna a II. Savaria Filmszemle filmjei közül. De azért Az egér, aki egér akart lenni holtversenyben lett nálunk a második.

Ha címekre kellett volna szavazni, szerkesztőségünk Hajnal Gergely filmcímét választotta volna a II. Savaria Filmszemle filmjei közül. De azért Az egér, aki egér akart lenni holtversenyben lett nálunk a második.

Kiosztották a II. Savaria Filmszemle díjait Szombathelyen, dokumentumfilm, kisjátékfilm és némafilm kategóriában összesen hatvanhat alkotás közül választotta ki a legjobbakat a neves filmrendezőkből álló zsűri.

Dokumentumfilm kategóriában az első helyen végzett László Gábor Ez volt a sorsom című filmjével, második díjat kapott Chilton Flóra és Eichner Hanna Smaragdfalva című alkotása, harmadik díjjal jutalmazták Hajnal Gergely Mert hét életem van, ebből öt ment el… című dokumentumfilmjét.

Kisjátékfilm kategóriában az első díjat a Debreceni Mozgóképkultúra Alapítvány Kossuth papja című filmje kapta, a második helyen Hatunu Emil Tükörszilánkok című alkotása, míg a harmadik helyen Karácsony Péter Sült kacsa című kisjátékfilmje végzett.

Némafilm kategóriában a zsűri döntése alapján nem hirdettek győzteseket, de különdíjban részesült Helstáb Martin Az egér, aki egér akart lenni című némafilmje és Varga Árpád Zsolt Sorsunk Van című burleszkje.

Dokumentumfilm kategóriában öt, kisjátékfilm kategóriában pedig négy további különdíjat osztott ki a zsűri, amelynek tagjai Szalai Györgyi Balázs Béla-díjas filmrendező, Halmay György filmrendező, Koltay Gábor Balázs Béla-díjas filmrendező voltak.

A zsűri egyebek között különdíjjal ismerte el egy vasi alkotógárda, a Korfilm A gyárépítő című dokumentumfilmjét is.

A filmszemle díjátadó gálája előtt a szombathelyi Savaria Filmszínházban levetítették Kertész Mihály Oscar-díjas rendező egyik első alkotását, az 1914-ben készült Tolonc című némafilmet, amelynek érdekessége, hogy főszerepében Jászai Mari látható, akinek ez az egyetlen fennmaradt mozgóképes alakítása.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top