+ Életmód

Anyáznak és veszekszenek a celebek az RTL2 új műsorában

Szelfi

Június 8-án debütált az RTL2 új videónapló-sorozata a Szelfi, amely hat ismert és kevésbé ismert ember mindennapjait mutatja be. Beleszaladtunk egy médiapofonba!

Évek óta nem nézünk tévét, pontosabban a tévénézési szokásaink redukálódtak a Family Guy című sorozatra, csütörtök este pedig megbizonyosodhattunk róla, hogy jól is van ez így. Tök véletlenül ugyanis az RTL2-re kapcsoltunk, ahol Puzsér Róbert vérnyomását mérték éppen. Kíváncsiak voltunk a végkifejletre, maradtunk, de megbántuk.

Van panasza, igen, fáradt vagyok, nem aludtam semmit előző éjjel. Kicsit magas a vérnyomása, biztos a fáradtság miatt. Antidepresszánst szedek, teszi hozzá Puzsér a doktornőnek vagy nővérkének, akkor nem adhat vért, mondja a nővérke. Puzsérnak ez fáj:

Olyan mintha egy ajándékot utasítanának vissza, mondja a tévénézőknek és hozzáteszi, hogy itt lenne az ideje a családalapításnak is, de egyfajta felnőttéválási válságon megy át.

Puzsér után egy szemüveges, szőke hölgyet mutatnak, amint tejberizst főz a gyerekeinek, bár hozzáteszi, életében nem főzött még ilyet, a kicsinek viszont ízlik az végeredmény. Őszintén szólva nem igazán tudjuk hová tenni a jelenetet.

(Sajnos nem írtuk fel ki, mikor következik, mert nem gondoltuk volna, hogy végignézzük a műsort, így elképzelhető, hogy nem sorrendben írjuk le a szereplőket és a történéseket.)

Szelfi

rtl.hu

A káromkodós anyuka kapcsolati válsága

A következő snittben látunk egy apukát, aki rúgja a focipályán a bőrt, anyuka a gyermekkel várja, nézi a pályán, és meséli a kamerába, hogy apuka észre sem veszi őket, pedig régebben ez nem így zajlott, mert volt a kapcsolatukban élet, most is jó, de már nem olyan mint régen. Következő kép, apuka teszi be a gyereket a babakocsiba, anyuka rászól erélyesen:

Kösd be, apuka válaszolja, mindig bekötöm, anyuka: tudom.

Elindulnak, hazaérnek, anyuka kiabál apukának:

Beszart a gyerek! Mondtam már, hogy ne beszélj így a gyerek előtt, kiabálja vissza apuka

– majd veszekszenek egy sort, hogy ki pelenkázzon.

Bérczesi tart minket a tévé előtt

Ekkor úgy döntünk, hogy elkapcsoljuk a tévét, ám a következő jelenetben Bérczesi Robit, a Hiperkarma énekesét mutatják. Végre, még egy arc, akit felismerünk Puzséron kívül, ráadásul nagyon bírjuk és drukkolunk is neki ezerrel, hogy tiszta maradjon.

Robi az anyukája kanapéján fekszik, aki kora reggel ébreszti, aztán Robi összepakol, és indul vissza a lakásába, Pestre. Akkor kapcsolunk, hogy valószínűleg közvetlenül a rehab után forgathatták a részt, ahol Robi eltöltött néhány hónapot, mert arról magyaráz, hogy hónapok óta nem volt a lakásában. Majd egy barát jön érte, aki felviszi Pestre

ahol csak a magány várja.

Azt a pillanatot is filmezik, amikor több hónap után belép az üres lakásba. Elmesél egy sztorit a konyhában álló hűtőszekrényéről, amit korábban középre tolt be a bulik alkalmával és ott evett, meg, hogy milyen jó a hasat nekitámasztani a hűtő falának, mutatja is a pocakját, miközben lazán felhúzza pólóját. A mosogató előtt kitér még a függőségére is, hogy baromi nehéz lesz, de már nagyon szét volt esve anno, és nem élvezte a drogokat.

Szelfi

rtl.hu

Ezeket teljesen átérezzük, tényleg nagyon drukkolunk Robinak, de nem értjük, hogy miért kell bemenni egy tévéshowba, aminek az a címe, hogy Szelfi (mint megtudjuk a reklám alatt) és valószínűleg arra a konceptre épül, hogy úgynevezett sztárok, vagyis inkább celebek, magukat filmezik és életük nehéz pillanatiról, hétköznapjaikról meg egyéb lelkigyíkjaikról mesélnek. Lehet, hogy ez szerinte terápiás jelleggel bír, de ezt miért kell egy egész ország előtt csinálni?

Na de ki az a Tomi?

Bérczesi után mutatnak még egy veszekedő párocskát, a fiút úgy hívják Tomi, és azt magyarázza a barátnőjének, hogy menjen el, mert zenét kell írnia, és ezt csak úgy tudja megtenni, ha

Cicus te nem vagy itt.

Szinte kiabál vele, hogy menjen amerre akar, hová menjek az Anna dolgozik, kérdezi a lány, menjél ahova akarsz, válaszolja gorombán élete párja, nő berombol a szobába,

menjél ki légy szíves, hogy át tudjak öltözni, meg ne lássák a mellem, a micsodádat, alázza vissza az ismeretlen, szakállas fickó, a Tomi, aki állítólag zenét fog írni, és ekkorra már különösen ellenszenves, nyilvánvalóan verbálisan bántalmazza barátnőjét.

Sajnáljuk, hogy a lány nem küldi el melegebb éghajlatra, valószínűleg észre sem veszi mi történik vele. A lány végül elindul otthonról, a csávó felkiált, munkára fel, majd leül videójátékozni.

Itt komolyan kiakadunk,

és azt mondjuk,

Héló! Mi van! Kik ezek? Mit akarnak? Miért beszélnek így egymással? Miért kiabálnak? És miért nézzük mi ezt?

De nézzük tovább, mert ekkor már tudjuk, hogy erről írni fogunk, és kíváncsiak vagyunk, mi sül ki ebből az egészből.

Eláruljuk, semmi.

Megint a Bérczesi jön, Puzsér sajnos nagyon keveset szerepel, pedig ebben az egész izében két értelmes arc van. (Persze, hogy a két Robi.)

Szelfi

rtl.hu

Übergáz, ahogy az öltönyös celebek Nirvanára ugrálnak

Muszáj még szót ejtenünk a szőke hölgy esti bulijáról, tudják, aki tejberizst főzött a műsor elején. Valószínűleg ő egy gyesen lévő celeb-anyuka, aki sok idő után elmegy bulizni a párjával.

Kiszabadultunk végre, piálni akarok

– kiáltja a kocsiban.

A buli helyszínén a hölgy pózol, mert fotózzák, aztán sört vedel, könyökölve eszik, úgy, hogy belehajol a tányérba. Majd a kamerába tolja az arcát, és teátrálisan magyarázza, hogy megivott

egy pohár bort, vagy kettőt, nem emlékszik

és akkor behajol a férje/élettársa/párja is a képbe, a gyerekeket emlegeti, akik jó, hogy most otthon alszanak kegyedül, ez utóbbit már a szőke hölgy mondja.

A buli végén a Smells like teen spirit című Nirvana számra ugrálnak az öltönyös celebek (?), szánalmas látni a kiürült hodályban lézengő nyakkendős arcokat, ahogy egymásba kapaszkodva műpogóznak a lila fényben, Kurt Cobain biztosan forog a sírjában, ha látja, hogy béna celeb bulikon nyomják a számait, bár már hozzászokhatott.

Stuttgart vagy nem Stuttgart, ez itt a kérdés

A műsor legvégén feltűnik még egy szőkésbarna, hosszú hajú hölgy, (szerintünk a Barátok közt Zsófija, de később kiderül, hogy tévedtünk), két kisfiúval. Ugye milyen jó, hogy tanulod a németet, látod, mondja a hölgy a gyerekének, ami egyébként tényleg jó, tanulja is az a gyerek a németet, még jól jöhet. Kisvártatva megszólal az almás telefon, valószínűleg a pasija hívja (vagy a potenciális jelölt), kicsit sem kényszeredett beszélgetés, á, dehogy, a lány kacarászik, a pasas pedig meghívja Stuttgartba.

Mit rötyögsz, kérdezi a férfi, semmit, mondja a nő.

Még dumálnak valamit aztán:

Most menjek Stuttgartba? Sosem voltam még Stuttgartba. Vihog.

Ezzel a kardinális, életbevágóan fontos kérdéssel zárul a műsor, kicsit megkönnyebbülünk, ahogy látjuk, vége van. Mutatnak előzetest is: a focista pár női tagja káromkodik mint a kocsis, a hat szóból öt csúnya, veszekszik a palijával. Bérczesi a kádban ülve mondja a kamerába, hogy nagyon nehéz egyedül, és valószínűleg depressziós, Puzsér pedig a bíróságon fogja a fejét. A többi szereplő is biztosan feltűnik, de nem emlékszünk mit mondanak vagy csinálnak.

Ez volt az RTL2 új műsora a Szelfi. A reklám szerint hétfőn este is lesz.

Véletlenül sem kapcsolunk oda.

(Utánanéztünk a szereplőknek, az RTL2 honlapján olvasható sorrend: Ada, Bérczesi Robi, Horváth Gréta, Karsai Kata és Erdész Tamás, Puzsér Róbert, Völgyesi Gabi)

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top