+ Film

Shakespeare-re élvező férfiak – videó 18+

SHAKESPEARE

Már megszokhattuk, hogy a szex és az erotika a reklámipar fontos eszköze, viszont az kicsit erősnek tűnik, amikor szexuális segédeszközt reklámoznak Shakespeare-rel…

Már vagy két év is eltelt azóta, hogy az internetet teleszórták az olvasás közben orgazmust átélő nőkről szóló videókkal. Clayton Cubitt író, filmkészítő, fotográfus akkor vékony jégre tévedt, de jól számított, hiszen a tiltakozók csak erősítették a projektet, amiről sokaknak csak később esett le, hogy egy reklámkampány, mely egy nők számára gyártott erotikus eszközt próbált piaci előnyhöz juttatni. A témával akkoriban a Librarius is foglalkozott.

Az akkor készült videók visszafogottak voltak és esztétikusak, s mint jeleztük, a szexuális eszköz diszkréten a háttérbe volt szorítva. Ráadásul – a fedőtörténet szerint – a nők elé nem valami egyen-olvasmányt tettek le, hanem mindenki hozta a saját kedvencét. A olvasmányok sokfélék voltak:  Walt Whitman, Toni Morisson, Anthony Burgess, Bret Easton Ellis, Jeanette Winterson…
(Winterson regénye azóta megjelent magyarul.)

Az akkori videók nézettségi adatait alapul vége biztosak lehettünk abban, hogy lesz folytatás, s csak reménykedhettünk abban, hogy nem valami kóklerek nyúlnak a témában rejlő – még kiaknázatlan – lehetőséghez. Be kell látnunk, hogy reményeink megcsaltak… Mondjuk, arra azért fogadni mertem volna, hogy Shakespeare a befutók között lesz, ha valaki nekilát. Kevés olyan holt szerző van, akivel ennyit foglalkoznánk.

Shakespeare hiteles portréjára bukkantak egy botanikai könyvben
Megoldódott a Shakespeare-életmű egyik rejtélye?
Ezeket a szavakat Shakespeare találta fel
Elképesztően ritka Shakespeare-gyűjteményre bukkantak
Így hangzottak Shakespeare drámái 16. századi kiejtéssel
A színházigazgató váratlan eltávolításának háttere

…és ezek csak kiragadott példák arra, hogy hányszor tűnik fel Shakespeare neve.

De nézzük végre a kellemetlen valóságot, hiszen idén tavasszal megjelentek a videó-megosztó csatornákon a SZEX ÉS IRODALOM témakörbe tartozó férfi-videók. Shakespeare: kipipálva… viszont, félek tőle, minden másban a Clayton Cubitt hölgyei győztek. Már a cím is annyira „egyszerű”, hogy inkább nem bajlódnék a fordítással:

To Blow Or Not To Blow

Azért ez siralmas! Az is, ahogy a termék (meg még a doboza) is végig jelen van a videóban. A kialakítható véleményt némileg árnyalja, hogy videón szereplő férfiak – Colby Jansen, Bennett Anthony (nem a kosárlabdázó)és Paul Canon – mindegyike a pornófilmes ipar meleg szekciójának munkása. Bizonyára nem színészi képességeik miatt lettek sztárok.

Nemrégiben foglakoztunk Roger Kisby fotóival. Ő arra törekedett, hogy megmutassa a szexmunkások emberi arcát. A mostani háromrészes sorozat kapcsán nincs tippünk arra nézvést, hogy mit akart sugallni az alkotó… ahogy azt sem tudjuk, ki lehet a célközönség…

A Librarius hűséges olvasóinak figyelmét nyomatékosan felhívjuk arra, hogy az alábbi videókat nem érdemes megnézni! Annyira nem Shakespeare, és annyira nem vicces, és annyira nem is érdekes, mint amennyire alpári és ócska!

Optimista olvasatban:

A férfiak elélveznek, mert Shakespeare-t olvasnak

 

Pesszimista olvasatban:

A férfiak elélveznek, annak ellenére, hogy Shakespeare-t olvasnak

Realista olvasatban:

A férfiak elélveznek, függetlenül attól, hogy Shakespeare-t olvasnak

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top