+ Színház

Liszt a Dante-szimfónia megírásakor Wagnerre hallgatott

Kocsis Zoltán

Liszt Ferenc 1855. és 1856. között írta egyik legfontosabbnak tartott művét, a Dante-szimfóniát, amelyet 1857. november 7-én mutatták be Drezdában.

Dante születésének 750. évfordulója alkalmából a Liszt és Dante című nyitókoncerttel indul a Budapesti Nyári Fesztivál szezonja a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon június 12-én. A Nemzeti Filharmonikusokat Kocsis Zoltán vezényli.

Dante tizenöt éven át írta az Isteni színjátékot, amelyben saját kiábrándultsága, vágyai és félelmei mellett kora tudományának, kultúrájának és vallásosságának jellemzőit is összefoglalta. A művet a kor szokásaival és divatjával ellentétben nem latinul, hanem olaszul írta.

Az Isteni színjáték olyan képzőművészeket, zeneszerzőket és írókat ihletett meg mint Csajkovszkij, Rodin, Delacroix, Botticelli vagy William Blake, de hatással volt Liszt Ferencre is.

A zeneszerző 1855. és 1856. között írta egyik legfontosabbnak tartott művét, a Dante-szimfóniát, amelyet 1857. november 7-én mutatták be Drezdában. A darab megbukott, amit utólag azzal magyaráztak, hogy Lisztnek nem volt elég ideje betanítani a zenekart. Egy évvel később, a prágai bemutatón viszont már nagy sikert aratott. A Dante-szimfónia 1859-ben jelent meg nyomtatásban, de már akkoriban sem abban a formában, ahogy Dresdában bemutatták, hiszen Liszt számos ponton változtatott a művön.

Barátja, Richard Wagner beszélte le Lisztet a Paradicsom megformálásáról, így hallgatva Wagnerre, két tételt írt meg az eredetileg tervezett három helyett: az Inferno-t és a Purgatorio-t, a Paradicsom helyére pedig egy rövid, kétrészes Magnificato-t illesztett.

A Dante-szimfónia Gustave Doré festőművészt is inspirálta: egy alkalommal Liszt Saint-Saënsszal együtt eljátszotta a festőnek a darab négykezes változatát, amely olyan nagy hatást gyakorolt a művészre, hogy Doré megfestette a Dantét és Vegiliust a Pokol kapujában ábrázoló képét, majd Lisztnek ajánlotta művét.

Nemzeti Filharmonikus Zenekar: Liszt és Dante nyitókoncert

2015. június 12. (péntek) 20 óra
Margitszigeti Szabadtéri Színpad (2 óra, egy szünettel)

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top