+ Média

Elhunyt Schmitt Péter

schmitt péter

Schmitt Péter egyetlen munkahelye a Magyar Televízió volt a 60-as évektől egészen 2003-ig. Számos fontos műsor elkészítésében vállalt meghatározó szerepet: többek között a Fórum, a Parabola és Szuperbola, a Feketén Fehéren szerkesztője, valamint utóbbi társ-műsorvezetője is volt.

Életének hetvenedik évében elhunyt Schmitt Péter, a Magyar Televízió egykori szerkesztő-újságírója, majd a sajtófőosztály helyettes vezetője; június 4-én érte a halál – tájékoztatott családja szerdán.

Schmitt Péter egyetlen munkahelye a Magyar Televízió volt a 60-as évektől egészen 2003-ig. Számos fontos műsor elkészítésében vállalt meghatározó szerepet: többek között a Fórum, a Parabola és Szuperbola, a Feketén Fehéren szerkesztője, valamint utóbbi társ-műsorvezetője is volt.

Emellett részt vett a Panoráma című külpolitikai magazin, valamint riportfilmek, interjúk, összeállítások készítésében. Rövid ideig a Híradónál is tevékenykedett.

A Magyar Televízióról szóló TV-könyvek szerkesztője volt. Őt bízta meg a köztévé vezetése az MTV alapításának 40. évfordulójára készült kétkötetes ünnepi kiadvány főszerkesztői feladataival is.

Schmitt Péter 1997 és 2002 között az MTV sajtófőosztályának helyettes vezetőjeként, majd ezt követően 2003-ig főmunkatársként dolgozott.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top