+ Képzőművészet

A nagy trükk: Pákh Imre nem viheti ki az országból Munkácsy Golgotáját

munkácsy

Ezt a jobb helyeken zsarolásnak hívják, ugyanis az állam továbbra is hajlandó lenne megvenni a Munkácsy-képet, de továbbra is csak 6 millió dollárért. Most már Pákh Imre is sejtheti, hogy rosszul alkudott.

A Miniszterelnökség kezdeményezésére a Forster Központ Műtárgyfelügyeleti Irodája – mint elsőfokú hatóság – elindította Munkácsy Mihály Golgota című festményének védési eljárását.

A Miniszterelnökség keddi közleményében azt írta:

Az eljárás során a jelenleg a debreceni Déri Múzeumban őrzött Munkácsy-alkotás ideiglenes védettséget kap. Ez az örökségvédelmi törvény szerint azt jelenti, hogy a védetté nyilvánított kulturális javakra vonatkozó előírásokat kell alkalmazni. Ennek értelmében az alkotásra végleges kiviteli tilalom vonatkozik, a tulajdonos a mű őrzési helyének megváltoztatását köteles bejelenteni. Ezen felül, ha a tulajdonos el kívánja adni a festményt, az állam elővásárlási joggal rendelkezik.

A védési eljárásban előbb kirendelt szakértők mondanak véleményt, majd a Kulturális Javak Bizottsága (KJB) vitatja meg az ügyet, végül pedig a Forster Központ Műtárgyfelügyeleti Irodája hoz határozatot.

A védési eljárással a kormány azt kívánja elérni, hogy nemzeti festészetünk kiemelkedő alkotása magyar érdekkörben maradjon az eljárás nem akadályozza a festmény tulajdonosát abban, hogy a képet értékesítse. A védetté nyilvánításnak ilyen célja nincs.

L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán kedd délután azt mondta:

Az ideiglenes védettséggel – amelynek szabályai ugyanazok, mint az állandó védettségnek – nem kerül állami tulajdonba a kép. Ugyanakkor, ha Pákh Imre el akarná adni a képet, a magyar állam elővásárlási joggal rendelkezik.

Ha reális áron meg tudnak állapodni Pákh Imrével, továbbra is szeretnék megvenni a képet, mert az a céljuk, hogy a Golgota Magyarországon maradjon. Ha a festményt mégis másnak adná el Pákh Imre a védettség nyomán, akkor sem lehetne kivinni az országból – tette hozzá L. Simon László.

Pákh Imre magyar származású amerikai műgyűjtő vasárnap közölte, hogy elviszi a debreceni Déri Múzeumból a Krisztus-trilógia tagját, a Golgota című festményt. Munkácsy Mihály alkotásáért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábban 6 millió dollárt ajánlott, de a tulajdonos 9 millió dollárt kért.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Gedeon szerint:

    Einstand…

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top