+ Életmód

Beavat titkaiba az óbecsei füvesember

füvesember

Ha ez az első betegem nem gyógyul meg, soha nem lett volna belőlem füvesember – állítja az óbecsei füvesember.

A 75 éves Rácz József több mint három évtizeden át volt az óbecsei Fadip alkatrészgyár alkalmazottja, és két évtizedig aktívan politizált is. Fémesztergályosként és géplakatosként dolgozott, irányította a termelést és a szakszervezetet is, és mint mondja, volontőrként, hittel és meggyőződéssel vállalt vezető politikai szerepet. De hogyan lett az elismert szakmunkásból és politikusból sikeres füvesember? – kérdezi a magyarszo.com.

A véletlenek játszottak ebben közre. Egy munkatársamnak pikkelysömör miatt a keze csupa seb volt, aztán egy reggel eszembe jutott, hogy olvastam én egyszer egy gyógyfűről, ami égési sérüléseket gyógyít – ez volt a fodros lórum. Szállási gyerekként sok növényt ismertem, elkészítettem hát a gyógyteát, és mindennap vittem neki belőle, abban mosott kezet. Tíz nap alatt meggyógyult. A történetet elmeséltem az ismerőseimnek, és egy baráti összejövetelen egy gyógynövényekről szóló könyvet kaptam ajándékba. Alig vártam, hogy elmenjenek a vendégek, és nekilássak, reggelre ki is olvastam! Attól kezdve lettem a gyógyfüvészet megszállottja, de ha ez az első betegem nem gyógyul meg, soha nem lett volna belőlem füvesember

Aztán beszámol egy különös esetről is:

Eljött egyszer hozzám egy alig negyven kilós nő, aki 15 éve folyamatosan hányt, jobb napokon csak háromszor-négyszer, rosszabb napokon akár 15-ször is. Se orvos, se kuruzsló nem segített rajta. Tinktúrát kapott tőlem, már tíz nap múlva jobban volt, idővel pedig teljesen meggyógyult.

Ha kíváncsi vagy a további részletek, a magyarszo.com oldalon elolvashatod.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top