Véres vasárnapok a Pókasszony szalonjában

exhibition-louise-bourgeois-vida-y-obra

Egy művész kijelentéseit soha ne vegyék készpénznek – mondta Louise Bourgeois, aki szobrain keresztül gyerekkori traumáit dolgozta fel egész életében: óriási pókokat, fenyegető méretű falloszokat, és kitekert testű, szenvedő, meztelen női torzókat formázott. A Pókasszony becenevet viselő művésznő – aki házi kedvencként tarantulát is tartott New York-i otthonában – 98 évesen, pontosan öt évvel ezelőtt hunyt el.

Apja iránt érzett dühe – aki az orra előtt csalta meg feleségét a kis Lousie nevelőnőjével, valamint gyakran megszégyenítette őt és testvéreit mások jelenlétében – soha nem csillapodott, és számos műben manifesztálódott, mint például a gipszből, latexből, fából és ruhadarabokból készült Destruction of the Father („Papapusztítás”) című szobor-installációja, amely egy bűntény helyszínét, egy „asztal-ágyat” formáz:

Apám elviselhetetlenül uralkodott felettünk, bár soha nem vette észre magát. Egy nap megelégeltük a bátyámmal, és úgy döntöttük, itt az idő! Elkaptuk, az asztalra fektettük és késeinkkel felboncoltuk, darabokra szedtük, levágtuk a péniszét, majd felzabáltuk – persze csak képzeletben. Úgy bántunk vele, ahogy ő velünk. Kivégeztük, ahogy ő is bennünket, nap mint nap

– nyilatkozta 2008-ban a Tate Galériában kiállított szobrai kapcsán Bourgeois.

Louise Bourgeois

Destruction of the Father (1974) forrás: .guim.co.uk

A pénisz visszatérő témája, habár saját bevallása szerint szeretetből formázta őket:

A férjem és a három fiam vesz körül, akiket imádok. Így amikor egy általam szeretett dolgot akartam ábrázolni, nyilvánvaló volt, hogy egy kis péniszt fogok készíteni.

– nyilatkozta ikonikus, 1968-ban latexből és gipszből készült Filette című szobráról.

Louise Bourgeois

Portrait of Louise Bourgeois with Fillette, 1968, by Robert Mapplethorpe, 1982, forrás: http://www.theartstory.org

Gyerekkori traumáit az 1993-ban készített “Cell: You Better Grow Up” című szobor-installációjában dolgozta fel legátfogóbban: börtöncellákban felkötött meztelen, összecsavarodott torzók, megcsonkított végtagok és fellógatott ruhadarabok mesélnek a halálról, a szenvedésről és egy megbízhatatlan, nőcsábász apa szexuális életéről.

Louise Bourgeois

Cell You Better Grow Up www.domusweb.it

A meztelen női testet gyakran ábrázolta teljesen kicsavarodva, kitekert nyakú, megcsonkított torzóként, amely utalt egyrészt a megaláztatásokat és megcsalásokat eltűrő nőkre, másrészt gyűlölt nevelőnője iránt érzett bosszúvágyára:

Gyakran azt álmodtam, hogy elégtételt veszek apám szeretőjén. Olyankor mindig kitekertem a nyakát.

A csavarás jelensége azonban egyébként is fontos motívum életében, hiszen Bourgeois szüleinek Párizsban egy antik galériája volt, ahol faliszőnyegeket is árultak. Lousie már 12 évesen kitűnt rajztehetségével, amikor gyakran segített a mamának a szőnyegminták rajzolásában.

Ha egy faliszőnyeget kimosnak a folyóban, négy ember képes csak felemelni, és kicsavarni. A csavarás aktusa tehát nagy szerepet játszik a műveim kivitelezésénél.

Louise Bourgeois

www.soledadlorenzo.com

Rajztehetsége ellenére mégis matematika szakra iratkozott be a Sorbonne-ra, mert ahogy ő fogalmazott, a matematika sosem csalja meg. Rá két évre azonban meghalt az édesanyja, akihez jó kapcsolat fűzte, ekkor abbahagyta az egyetemet, és a művészetek felé fordult: több rajziskolába járt, többek között Fernand Léger is tanította. Az édesanyja metaforájaként kezdett el óriáspókokat formázni, igaz csak a kilencvenes években. Legismertebb közülük az acélból és márványból készült, több mint kilenc méteres Maman („Anyu”) című alkotása, amelyet kiállítottak többek között a zürichi Bürkliplatzon, a londoni Tate Galéria vagy a katari Doha Center előtt is

A Pók óda az anyámhoz, aki a legjobb barátom volt: pók módjára szőtte a gobelineket. A pókok okosak, segítőkészek és megszabadítanak a moszkitóktól. Pont mint az anyám.

– nyilatkozta 2008-ban.

Louise Bourgeois

Maman, 1999, Steel, 35 ft in height, Tate Modern, London forrás: louisebourgeois.yolasite.com

New Yorkba férjével, a művészettörténész Robert Goldwaterrel együtt érkezett 1938-ban, akit Bourgeois saját, nyomatokat és reprókat árusító boltjában ismert meg még Párizsban.

Mivel Bourgeois nem tudott teherbe esni, 1939-ben örökbe fogadtak egy kisfiút, rá egy évre azonban megszülte első, vér szerinti fiát is, egy évvel később pedig második fiát. Eközben a tanulást sem hagyta abba, beiratkozott az Art Students League of New Yorkba, ahol Vaclav Vytlaciltől tanult festeni, de már akkoriban is készített szobrokat, nyomatokat. 1945-ben rendezték első egyéni kiállítását, bár a valódi, áttörő siker még váratott magára, egészen a hetvenes évekig. Onnantól kezdve viszont világhírű művésszé vált, 1982-ben a MoMa-ban is (Museum of Modern Art) egyéni kiállítást szerveztek neki.

Louise Bourgeois

The Woven Child, detail
forrás:
Wowww.artblog.net/static

Még 1954-ben csatlakozott az absztrakt expresszionistákhoz (American Abstract Artists Group), a baráti körébe pedig éppúgy beletartozott Willem de Kooning vagy Mark Rothko, mint Jackson Pollock.

Annak ellenére, hogy Bourgeois visszautasította, hogy művészete feminista, munkái középpontjában mégiscsak a női test állt, mint például a Femme Maison (1946-1947) című rajz- és festmény sorozat, a Torso self-portrait (1963-1964) vagy az Arch of Hysteria (1993) szobrok. A hetvenes években csatlakozott az Anita Steckel művésznő által alapított Fight Censorship Group feminista csoporthoz, de készített műveket az AIDS elleni ACT UP nevű szervezetnek, kiállt a melegházasságért, és az LMBTQ-mozgalom aktivistái mellett is.

Louise Bourgeois

Femme Maison (1945-1947) forrás: fy.rsoo.de

A hetvenes években – miután férje meghalt – több művészeti iskolában is tanított, vasárnaponként pedig New York-i otthonában „Sunday, bloody Sundays” címmel tartotta elhíresült szalonjait, ahol a fiatal tehetségek mutathatták be festményeiket, szobraikat, írásaikat, Bourgeois pedig őszintén, könyörtelenül, de jó szándékkal kritizálta őket.

Szívrohamban halt meg 2010. május 31-én a Beth Israel Medical Centerben, New Yorkban.

Vallásos alkat vagyok: hivatásos ateista. Soha nem tanították, hogyan használjam az érzelmi és spirituális energiámat. Egyébként is félek a hatalomtól, idegessé tesz. A való életben az áldozattal azonosítom. Ezért fordultam a művészet felé.

– mondta a Guardiannak.

(Forrás: www.nytimes.com, proa.org, www.telegraph.co.uk, www.artslant.com, www.wikipedia.orgwww.moma.org, www.theguardian.com)



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!