+ Fotó

Így csinálhatsz milliókat más Instagram-képeiből

Nagy vitákat váltott ki a Richard Prince kiállítása, ahol mások Instagram-portréit állította ki. Egyesek lopással vádolják, mások művészeti forradalmárként emlegetik. Ez a művészi gesztus lenne a Campbell leveskonzervek mai megfelelője?

Richard Prince nem szeret engedélyekkel vesződni. A hatvanas éveiben járó fotós és képzőművész már jónéhányszor kihúzta a gyufát amiatt, hogy mások műveit egész egyszerűen a saját nevére íratta, majd tekintélyt parancsoló áron adta el őket. Úgy tűnik, még idősebb korára sem unta meg a botránykeltést.

Legutóbbi akciója egy Instagram-kiállítás, amely a közösségi fotó hatalmas adatbázisából szemezget – persze úgy, hogy egyik képen szereplő személytől sem kért engedélyt. Prince nem csinált mást, mint Instagram-portrékat nagyított fel egy átlagos festmény méretére, és egy saját néven futó hozzászólást írt mindegyik kiállított portré alá.

Akad a kiválasztott alanyok között híres ember, de hétköznapi Instagram-felhasználó is. Prince első ízben 2014 szeptemberében állította ki Új portrék című sorozatát, akkor az egyik kritikus zseniális trollkodásnak nevezte az anyagot, azonban már akkor sem mindenki osztozott ebben a lelkesedésben.

Az ellenző hangok akkor erősödtek fel, amikor Prince az egyik meghatározó kortárs képzőművészeti vásáron, a Frieze Art Fair-en is újabb adag képet bocsátott áruba. A képek pedig a hírek szerint elég borsos áron keltek el. A bomba akkor robbant, amikor az egyik képen szereplő modell, Doe Deere saját Instagramján (milyen ironikus, nem?) kürtölte világgá, hogy az őt ábrázoló képért 90 ezer dollárt, körülbelül 25 millió forintot fizetett egy lelkes műgyűjtő.

Foró: Doe Deere Instagram

Foró: Doe Deere/Instagram

A SuicideGirls modellcsapatának Instagram-oldala is Prince célkeresztjébe került, de az ügynökséget vezető Missy Suicide ügyes módon a maguk javára fordította a furcsa esetet. Ők is elkezdték hirdetni saját, kinagyított Instagram-képeiket 90 ezer helyett 90 dollárért. Az így befolyó összeget pedig az Electric Frontier Foundation, egy digitális szerzői jogokkal foglalkozó szervezet számlájára utalják majd.

Prince-nek egyébként – nem nagy meglepetés – már perben is meg kellett védenie művészetét, legutóbb 2008-ban, amikor a trollművész Patrick Cariou Yes, Rasta! című könyvéből használt fel harmincötöt saját kiállításához, természetesen engedély nélkül. Első fokon a meglopott Cariou-nak adtak igazat, de Prince a fellebbezett és nyert. A bíróság kimondta, hogy Cariou szerzői jogai nem sérültek, Prince galériája pedig nagy örömmel értékesíthette tovább a szóban forgó képeket. Az egyiket potom két és fél millió dollárért.

De Prince akkor is remek hírverést csinált saját művészetének, amikor J.D. Salinger híres regényét, a Zabhegyezőt formálta saját képére. Nem tett mást, mint hogy a regény első amerikai kiadásának borítójára a szerző helyett saját nevét íratta. A könyv szövege egy az egyben megegyezett Salinger művével, egyetlen felirat figyelmeztetett a turpisságra az első oldalon:

Ez Richard Prince műalkotása. Bármilyen hasonlóság egy másik könyvvel csak a véletlen műve, és nem szerzői szándék.

A csúcs azonban talán mégis az volt, amikor Prince a londoni Tate-ben tartott kiállításának egyik képére nem kisebb szervezet, mint a Scotland Yard ugrott rá. Az ominózus műalkotás egy Brooke Shields színésznőt ábrázoló fotó volt. Ezzel még nem lett volna nagy baj, csakhogy a képen Shields tíz évesen pózolt meztelenül, erősen erotikus beállításban. A Spiritual America című alkotás végül még a kiállítás hivatalos megnyitója előtt lekerült a falról a rendőrség közbelépése után.

A fentiek után nem túlzás azt állítani, hogy Prince korunk egyik legügyesebb önmenedzselő művésze. Az már persze saját ízlésünktől  és művészetfelfogásunktól függ, hogy jópofa polgárpukkasztásnak, egyszerű lopásnak, vagy művészi fricskának tartjuk Prince akcióit. Ez a vita úgy tűnik, az Instagram-akció miatt tovább gyűrűzik.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top