Főhősötök csinos, középkorú, látszólag talpraesett, ám valójában igencsak elveszett, társra vágyó magyar rendőrnő. Milyen kritériumok szerint építettétek fel Gimes Emma karakterét?
JÓZSEF: Szentendre határában láttam egy fiatal rendőrnőt, aki éppen kiszállt a kocsiból. Határozott volt, keménynek tűnt, az egész lényében mégis volt valami elveszettség. Mintha szerepbe kényszerült volna. Ebből indult a figura, aztán a közös beszélgetések során más formát öltött. Szeretnivaló nőt akartunk, aki egy kemény, maszkulin világban próbál helyt állni, a lelke mélyén azonban romantikus tini, aki az igazi szerelmet kutatja, aki egyre kevésbé hisz abban, hogy a sors majd egyengeti az útját, csupán azért, mert jó és kedves. Emma lehetett volna másmilyen is, ha más írja a könyvet, de végül olyan lett, amilyenné Zsolt és én tettük: olyan nővé, aki ebben a történetben vonzó, sokszínű és esendő lehet. Néha a figurájához igazítottuk a történetet, néha viszont a történet formálta a karakterét.
ZSOLT: Túl azon, hogy érdekelnek minket a női karakterek, mind a ketten olyan életkorba léptünk, amikor egyre több Gimes Emmára figyelünk fel magunk körül. Nőkre, akiknek nem úgy alakult a magánéletük, mint ahogy tíz évvel korábban eltervezték. Akik esendőek, kétségbeesettek, sebzettek, közben azonban keményen helyt kell állniuk a mindennapokban, és mindeközben még vonzónak is kellene mutatniuk magukat. Olyan figurát, karaktert szerettünk volna belelökni ebbe a történetbe, akiben a magyar női olvasók némelyike talán magára ismerhet. Persze fontos kritérium volt az is, hogy a figura ne legyen teljesen szétzuhanva a magánéleti kudarcok miatt, és adott helyzetben kemény, harcra kész ellenfél tudjon lenni, miközben a női vonzerejével is tisztában van.
Mennyiben magyar a krimitek, illetve mennyire szándékoztatok azt „magyarrá” formálni? Egyáltalán: szempont volt ez?
JÓZSEF: Igen, mindenképpen szempont volt, hogy magyar legyen. Legalábbis a főhős és a történetet elindító eseménysor. Van egyfajta elvágyódás, jobb életre vágyás a levegőben, az emberek szeretnék kicsikarni a sorstól azt, amire vágynak, vagy amit a vágyuknak gondolnak, és sokszor Anglia a célállomás. Emma szerelmet és családot akar. Kevés az a magányos nő harminc fölött, akit ez a két dolog közömbösen hagy.
ZSOLT: A történet hamar átvált Budapestről Londonra, majd Skóciára, a főszereplőnk azonban magyar, és mindazt, amit átél, az ő szemén keresztül, magyar tekintettel nézve is látjuk. Talán abban is van valami magyar, ahogy mi látjuk és láttatjuk Skóciát – egy skót író vélhetőleg egészen mást tartott volna fontosnak kiemelni egy helyszínből vagy egy figurából. Az első pillanattól fogva magyar főhősben gondolkodtunk, bizonyos csapdákat azonban szerettünk volna kikerülni ezzel a helyszínváltással. Próbáltunk gyorsan eltűnni a magyar kisrealizmusból, mert a skót miliőt egyszerűen könnyebb volt összehangolni egy thrillerbe átcsapó, kriminek szánt történettel.
Érezhető, hogy a magyar szereplőiteknek is igyekeztetek külföldi, vagy külföldön is jól hangzó nevet adni. Miért?
JÓZSEF: A neveknél az volt a vezérelv, hogy papíron olvasva a magyar olvasók számára valamit kifejezzenek a hős karakteréről. Vagy a nevük dallama, vadregényessége, vagy a különlegessége. A lengyel származású felügyelő, Rutkowski nevében például benne van a rút szó. Hornung, Emma főnöke németesen precíz. Emma lágy és kemény név egyszerre, és az olvasó asszociálhat Emma Bovaryra…
ZSOLT: Már nem emlékszem pontosan, hogyan születtek meg a nevek, de hasonló okok játszottak szerepet ebben is, mint a helyszínválasztásban. Arra törekedtünk, hogy a név egyrészt a szereplő valamely jellemzőjére utaljon, másrészt egy kicsit elemelje a figurákat a magyar valóságtól.
A történet javarészt Skóciában játszódik, amit – az olvasó így érezheti – szinte született skótként ismertek. Valójában mennyire vagytok otthon Skóciában?
JÓZSEF: Szeretem Skóciát, de nem éltem ott, csak többször tartózkodtam az országban hosszabb-rövidebb ideig. Edinburgh, amely a történet középpontja, gyönyörű és izgalmas. Már benne voltunk Zsolttal a történetben, amikor a legutóbbi filmemmel kihívtak az Edinburghi Filmfesztiválra. Akkor már módszeresen jártam be a környéket, hogy a könyv helyszíneit alaposan feltérképezzem; bementem a rendőrségre, beszélgettem a helybeliekkel. Van egy filmtervem, amely ott játszódik, remélem, egyszer el is készül. Jelenleg Dél-Angliában tanítok, azt a vidéket jobban ismerem.
ZSOLT: Amikor Emma történetén gondolkodtunk, hamar megállapodtunk abban, hogy valahová északra repítjük, olyan helyszínekre, amelyek mintegy vizuálisan megjelenítik a lelkiállapotát, ahogy a Shakespeare-drámákban vetül ki a természetre az, ami a szereplők bensőjében dúl. Azért esett a választásunk Skóciára, mert mind a ketten jártunk ott, József többször is. Én nem túl hosszú időt töltöttem Edinburghban és környékén, de – ha jól emlékszem, Pessoa írja valahol – nem az időtartamtól, hanem az élmények intenzitásától, mélységétől függ, hogy képes-e megragadni, plasztikusan ábrázolni egy helyet az író. Az ismerőseim jóvoltából eljutottam egészen északra is, egy Balintore nevű kis helyre. Sehol máshol nem éreztem annyira, hogy a világ végén vagyok, mint ott. Egybemosódott a víz és az ég, a nappal és az éjszaka, és valahogy minden az elmúlást juttatta eszembe. És amikor találtunk egy sörözőt, a csapos – torzonborz, fülbevalós, tetovált kalózfigura – durván ránk förmedt, hogy minek tértünk be hozzá, láthatjuk, hogy depressziós, csontig lerágták a nők meg a hálátlan gyerekek, és arra ne is számítsunk, hogy kiszolgál…
A regény egyik legfőbb erénye – szerintem – a mellékszereplők rendkívül színes, hiteles és pontos kidolgozottsága. Miért éreztétek fontosnak, hogy az olvasó az ő sorsukba, személyes tragédiáikba is belelásson?
JÓZSEF: Jó érzés volt, hogy egy regényben nem csak két-három főhősre kell koncentrálni, mint a filmek többségénél. Örültem, hogy mélyebbre áshatunk, és rengeteg sorsot villanthatunk fel.
ZSOLT: Emmának a történet végén meg kell hoznia egy döntést, és ez a döntés erkölcsi szempontból megkérdőjelezhető. A mellékalakoknak fontos szerepük van abban, hogy eljusson idáig. A számára fojtogató Magyarországról menekül, de a kezdeti fellélegzés után az életébe sodródó alakoktól lassan a skót miliőben is fulladozni kezd. Ennek az útnak az ábrázolásához fontos volt, hogy a mellékszereplőket is részletesen kidolgozzuk.
Előfordulnak a történetben igazságmorzsák? Formáztatok helyszíneket, szituációkat, szereplőket valós kiindulópontokból?
JÓZSEF: Igen, több szereplőt is létező személyekről mintáztunk, sokszor egy szereplővé gyúrva őket. A helyszínek esetében is a valóságból indultunk ki, de még inkább igaz ez a hangulatokra. Olyan hangulatokat próbáltunk megírni, amiket átéltünk, és a lelki történésekhez is velünk történt eseményeket vagy általunk megélt pillanatokat igyekeztünk társítani.
ZSOLT: A regényben előforduló helyszínek, sörözők, élelmiszerboltok stb. – néhány kivételtől eltekintve – a valóságban is léteznek. Amit nem láttunk személyesen, annak is igyekeztünk pontosan utánanézni, utánakérdezni. A szituációkban sok a fiktív elem, a szereplők esetében viszont, mint mindig, ha együtt dolgozunk, próbáltuk saját élményanyagból, általunk ismert figurákból kiindulva megalkotni a karaktereket. Szelíd emberek vagyunk, de emiatt kissé veszélyes velünk barátkozni, mert mindent elraktározunk magunkban…
A könyv sodró lendületéből erősen érezhető, hogy mindketten otthon vagytok a film, a forgatókönyvírás világában, ami egy kriminek nagyon jót tesz. Gondoltatok már a történet megfilmesítésére?
JÓZSEF: Felmerült, de túl összetettnek látom a sztorit, rengeteg karakterrel. Az alapötletből lehetne írni egy kevesebb szereplővel működő történetet, de végül úgy alakult, hogy mást írtunk meg közösen forgatókönyvnek. Az is krimi, de egy férfi van a középpontban.
ZSOLT: Felmerült, de végül úgy döntöttünk, hogy egy teljesen más, mindvégig Magyarországon játszódó sztoriból írunk forgatókönyvet. Emma története, a mellékszereplők már említett fontossága miatt, túlságosan szerteágazó. A másik történetünk – egy drámai, lélektani elemekkel fűszerezett bűnügyi thriller – sokkal feszesebb, fordulatosabb és jobban megfilmesíthető. Annak egyébként férfi főszereplője van.
A történetben néhány apró jel (pl. Anita lezáratlan tragédiája) arra mutat, hogy talán folytatás is várható. Erről mit gondoltok?
JÓZSEF: Én szeretném folytatni. Emmának van még keresnivalója Angliában, és itthon is. Jó lenne tovább mélyíteni a karakterét, érdekel a sorsa, s jó lenne, ha jutna még neki valami boldogság.
ZSOLT: Én jobbára könnyű szívvel válok meg a hőseimtől, úgy érzem, épp elég időt töltöttünk együtt, és ideje „szakítanunk”. Emmát viszont a munka végére túlságosan megszerettem ahhoz, hogy a kapcsolatunk egyetlen könyvre szóljon. Szándékosan nem varrtunk el minden szálat, és már leültünk Józseffel beszélni a folytatásról, sőt ki is találtuk a következő sztori magját. Június elején még egyeztetünk a kiadóval, de minden jel szerint Emma története nem ér itt véget.
Bíztok a kortárs magyar krimi jövőjében?
JÓZSEF: Krimi a könyvünk, de amennyire krimi, nekem annyira dráma is ez a történet; néhol kissé romantikus, néhol kegyetlen. A bűn és a rejtély mindig érdekli az olvasókat, de szerintem a két fő kérdés mindig az, hogy kivel élem át a kalandot, vagyis sikerül-e egy szimpatikus vagy érdekes főhőst megírni, akivel szívesen időz az olvasó, illetve hogy a világ, amibe belerántjuk őt, érdekes-e. Ha lesznek ilyen könyvek, akkor a kortárs magyar kriminek van jövője.
ZSOLT: Ahogy már utaltam rá, a magyar valóság bizonyos elemei szerintem nem igazán kedveznek a műfajnak. Ha azt olvasom egy könyvben: „Joe Sinclair rendőrjárőr kilépett a kapitányság épületéből”, akkor egészen más figurát képzelek magam elé, mint ha azt olvasom: „Horváth Károly rendőrjárőr, akit a társai csak Charlie-nak becéztek, kilépett a kapitányság épületéből”. Az utóbbi mondatnál óhatatlanul működésbe lép bennem a „magyar rendőr”-höz társuló kép, és ez könnyen lefelé húzhat egy amúgy amerikaias sztorit is. A kortárs magyar krimi jövőjét éppen ezért szerintem az határozhatja meg, hogy sikerül-e minél több szerzőnek megfelelő nézőpontot, stílust találni ahhoz, hogy ezek a zsigeri asszociációk ne öljék meg a jelenben játszódó történeteket. Ezt érzem az igazi kihívásnak, a kortárs magyar krimi kulcsának – a történetek régmúlt korokba helyezését, vagy a mi esetünkben azt, hogy hamar elvittük a főszereplőnket Skóciába, biztonsági megoldásoknak érzem. Az említett forgatókönyvvel, amelynél épp ez volt az egyik nagy kihívás, talán sikerült előbbre lépnünk ezen a téren.
A könyv megjelent, és elkezdi önálló életét. Hogyan tovább? Mi várható legközelebb a Pacskovszky fivérektől?
JÓZSEF: Filmkészítést tanítok egy angol egyetemen. Sokat tanulok a diákoktól, és ezt élvezem. Rengeteg ismeretlen sorsot látok. Tanulok az életről. Jegyzetelek. Talán ősszel leforgatjuk itthon az öcsémmel írt forgatókönyvből azt a krimit, amivel újra próbára teszem magam: lehet-e Magyarországon olyan színvonalú lélektani krimit készíteni, mint amilyeneket a svéd és a dán rendezők jegyeznek? További terveim: még sokáig szeretnék focizni, ezért igyekszem kondícióban tartani magam, valamint szeretném megvalósítani az Edinburghban játszódó Én, Te, Ők című filmtervemet, és azt is szeretném, ha megírnánk Emma újabb kalandjait.
ZSOLT: Ha minden jól megy, József év vége felé leforgathatja a filmet a közösen írt forgatókönyvünkből. Ha folytatjuk Emma történetét, akkor hamarosan ennek a munkának is nekilátunk. Emellett a Móra Kiadó vár tőlem egy ifjúsági regényt, amelyet a nyáron szeretnék megírni. Ez egy Shakespeare-átirat lesz, egy magyar Rómeó és Júlia-történet, ami valamikor a távoli jövőben játszódik, egy olyan Magyarországon, amely kilépett az EU-ból, az országot egy nacionalista, erősen szélsőjobboldali párt irányítja szinte csak jobboldali ellenzékkel, a kormány titokban talán Románia lerohanását is tervezi (ezen még gondolkodom), a kamasz Rómeó pedig, akit a kevés megmaradt gimnázium egyikébe sem vettek fel, épp szakmunkásnak tanul.
