+ Életmód

Így rohad szét a magyar kultúra egyik gyöngyszeme

Velemi alkotóház

Vannak még olyan helyek Magyarországon, melyek tulajdonviszonyoktól függetlenül védelmet és gondozást érdemelnének.

Omlásveszély, enyészet  és a mindent benövő gaz. Vannak még olyan helyek Magyarországon, melyek tulajdonviszonyoktól függetlenül védelmet és gondozást érdemelnének. A nyugat.hu drámai hangvételű cikkben számol be a Vas megyében található Velemi Alkotóház és a Velemi Stúdió elkeserítő állapotáról.

Velemi alkotóház

A Velemi alkotóház – a kép forrása: nyugat.hu

Rohad és mállik szét sok-sok ember, kézműves generációk ingyenmunkája. A Velemi Stúdió négy évtizedes fáradozásának nyomai: a sárkányos kapu, a híd, a gatter, a fazekasház, a kovácsműhely mind-mind lassan az enyészeté lesznek – összeszorul az ember szíve. Az egykori Stirling villa, a kőház még egyben van, kívülről sok változást nem láttunk, annyit viszont igen, hogy a tágas nappalibelső, ahol korábban foteleken lehetett pihenni, már szintén a múlté, üresnek tűnik. A Kőházban még ott lakik a volt gondok, de az épület turistaházként már nem funkcionál, csoportokat nem fogad, nyári táborokat nem szerveztek ide.

– olvasható a cikkben, amiből kiderül, hogy a terület üzemeltetője a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ után a Nemzeti Művelődési Intézet lett.

 

A nyitókép forrása: Nyugat.hu

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top