Neked is van egy üzeneted A bunkerrajzoló című könyvben. Elolvasod?

bunkerrajzoló

Kimászni a drogból

Géczi János A bunkerrajzoló (Likó Marcell-élettörténet-rekonstrukció) című könyvéről Onagy Zoltán készített interjút a szerzővel.

– A napokban a könyvesboltokba került új könyve, egy új élettörtének-rekonstrukció. Azt gondoltam, harmincöt év után összeakadt a Vadnarancsok valamelyik túlélő hősével, és ráismételtek a hajdani – országos nevet szerző, ugyanakkor szocializmusellenes és felforgató – sikerre. Mondom azonnal, óriási ötlet. Előfordulhat, ha összefut a sarkon a régi élettörténetek valamelyik szereplőjével, továbbírja az életét?

– A Vadnarancsokat a pesthidegkúti pszichiátria gondozottjai közül kiválasztott négy fiataljáról írtam. A négy egykori beszélgetőtárssal semmi kapcsolatom. Juli meghalt, Berta anya, s időközben író lett, a fiúkról semmi hírem. Nincs olyan terv, hogy folytassam velük. Nem tudom, hogyan élték túl a kötet utáni felzúdulást, az érdeklődést, remélem, megúszták, s nem híresztelték, milyen szerephez jutottak egy-egy történetben. Én nehezen éltem túl a nyolcvanas években a hivatalos érdeklődést, amit keltettem a Vadnarancsokkal.

– Azóta persze látom, hogy egy bonyolult életű fiatal zenész e mostani alany. Mit kell tudnunk róla?

– Likó Marciról az érdeklődő mindent megtudhat, ha meghallgatja azokat a dalokat, amelyeknek ő a szerzője. Szétrepedt, depressziós világában sokak felismerik a maguk horizonttól megfosztott, kis és magyar életét. A Vad Fruttik – egykor várpalotai – zenekar frontembere, kortárs könnyűzenei életünk ikonikus figurája.

– Mi inspirálja a tudós, hogy elhagyja az íróasztalát, számtalan oktatás-, művészet-, és eszmetörténeti könyvét, várostörténeti munkáit, belevágjon egy ennyire kockázatos és bizonytalan kimenetelű vállalkozásba? Gondolom, felmérte a kaland rizikófaktorait, mely érvek szóltak mellette, melyek mellette?

– A Pannon Egyetem Antropológia és Etika Tanszékén több mint fél évtizede szervezünk, mi, az ott oktatók egy Éjszakai Egyetem című sorozatot, amelyre hol akadémikusokat, hol vezető művészeket, közéleti embereket, hol fiatalon ismertté vált személyiségeket is meghívunk. Likót – Beck Zoli, a 30Y énekese javaslatára invitáltuk az egyetemisták közé, aztán mondhatni, a nyakamon ragadt. Megmutatta a dalszövegeit, s jó egy éves együttmunkálkodásunk után megszületett az új CD-jük. Megismertem a zenekar tevékenységét, a közösségi elköteleződéseket, harcokat, amik Marcit jellemzik. A barátság sok mindenre kötelezi az embert. A mi esetünkben a kapcsolat próbájává a közös munka vált. Szabó Tibor Benjamin, aki tudott a szerepről, ami a Darabokban című CD-je szövegeihez kapcsolt, s tudta, hogy Marci hitelességéhez hozzátartozik, hogy vállalja az életét, arra biztatott minket, hogy csináljuk meg ezt a könyvet. A Vadnarancsok után istenkísértésnek látszott a módszer ismételt használata, de vonzott lehetőség, hogy lássam, mennyi az azonosság a két nemzedék nihilizmusa és sorson kívülisége között. Hogyan lehetséges az, hogy egyre-másra nemzedékek maradnak ki a történelemből? Miként tesszük tönkre egymást? Marci úgy döntött, semmi akadálya, hogy elmondja mindazt, amit megélt, amiről énekel, hogy a magam módján tovább mondjam, s a személyes helyett a közösségi vonásokra tegyem a hangsúlyt. Vagyis újramondjam személyes élete helyett a kollektív történetét.

bunkerrajzoló

– Beszéljünk a munkamenetről, a technikáról. Nem kérdés, hogy komoly együttműködés szükséges a szerzők közt ahhoz, hogy az olvasó szeme elé kerülő anyagból ennyire kiszoruljon a levegő, hogy fél oldal üresjárat se maradjon.

– Sok-sok hónapot beszélgettünk, s az életét többször is bebarangoltuk. Tettük, amikor a dalszövegeket korrigáltuk, amikor közös irodalmi estet celebráltunk, vagy éppen társaságban boroztunk. Magnetofonra került vagy ötven óra, amelyből szó szerinti gépirat készült. A történetekből állítottam össze az élettörténetet, a kijelentéseket is, amelyek esetlegességeivel maga is sokszor szembesült. Tökéletes és hiteles narrációt használva, az olvasót kettőnk közé ültetve akartam elbeszélni a Marcival történteket. Megszületett a kézirat. Kiderült harminchat év belefér tizenegy ívbe, és az is, hogy a beszélőket váltva akármennyi történetet el lehetne elmondani még ebből az életből. Elsőként az készült el, amelyet egy Géczi János nevű alak – a maga jártasságával, türelmével és megannyi jellemzőjével – kötetté szervezett.

– A kötet leginkább szociográfiára emlékeztet, ugyanakkor végig képes haláltánc-érzetet kelteni az olvasóban, amit betűzött fabulák, a krokik, kisnovellák, elképesztő megfigyelések oldanak egy narkós világává, amiből nincs kijárat. Felismerhető az a személyiségtöbblet, ami mégis kisegítette Likót ebből az életveszélyes pörgésből?

– Ez a könyv egy olyan hibrid, amely alapvetően szociográfia, de tartalmaz interjú-, memoár– és egyéb elemeket is – szóval a Vadnarancsok oral history-ja nyomában halad. Irodalmi szempontból megformázott, s olykor sorsdulatos is, de összességében remélem az irodalom keretein marad. Szeretném, ha A bunkerrajzoló elkerülné a Vadnarancsok sorsát, az egykori könyv megítélésekor ugyanis egyre kevésbé jutott szerephez bármely irodalmi szempont.

– A könyvet kortárs prózaként kezeltem, olvastam. Prózaként hol a Tar Sándort, hol Csalog Zsolt szövegeinek tisztaságát idézi. Ami Likóban a gyermekkoráról megmarad, egy bányász-lakótelep, egy erőmű-lakótelep, felteszi a kérdést, ezek a keményen dolgozó, keményen alkoholizáló és keményen boldogtalan emberek ugyan miért nem lesznek tömegesen öngyilkosok?

– Mi a magyarázat erre? Mi tartja életben az embert, amikor ennyire reménytelen minden? A kérdésedre nem tudok választ adni. Azonban a kötet beszélője igen. Nem csak a sorsával, a szívós élni akarásával, de a kötet címével is. Mindenkinek van egy túlélő helyisége.

– Az már csak az utolsó fejezetek olvastán úszik be, hogy Joó Györgyöt, Móricz Zsigmond Boldog emberét hallom, a harmincas évek nyomorát látom felfeszítve közös közelmúltunkra. Örülhet a szerző, hogy nem a szocializmust éljük.

– A szerző most még annak örül, hogy a könyv olyan, amilyennek készült. Még a borítója, a tipográfiája, kiadói gondozása is azonos azzal, amilyennek elképzelt. Azt állítja, hogy ez is kollektív termék.

– Nem tudom, nem is kérdezem, van-e terv, mit közöljön a kedves olvasóval a kíméletlen szöveg-egész? Van üzenet? Ha nincs, elfogadom azt is.

– A kötet nekem szóló üzenetét megőrzöm magamnak. S minden egyes olvasónak meglesz a maga személyes olvasata, annak is, aki csupán egy zenei sztár életrajzára kíváncsi, annak is, aki az alkotáslélektan rejtelmeire kíváncsi, s annak is, aki a közös történelmünk iránt érdeklődik.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!