+ Színház

Repertoár-tortával ünnepelte születésnapját a k2 társulata

Öt év alatt szinte mindent elértek a független-színházi életben. Nyáron a Thealter díszvendégei lesznek. A k2 Színház a hétvégén együtt ünnepelt a barátaival.

A k2 Színház 2010 nyarán alakult független színházi műhely, mely a Kaposvári Egyetem akkor másodéves színész-hallgatóiból szerveződött. A csapatot két akkor másodéves hallgató, Benkó Bence és Fábián Péter közösen alapította.

A társulat a hétvégén ünnepelt, ami a Facebook-bejegyzés tanúsága szerint eredményes foglalkozás volt. Ezzel egy időben két fotógalériát is feltöltöttek.

k22

Örömteli pillanat, és sok volt belőle öt év alatt

Az évek során a k2-höz alsóbbéves színész-hallgatók is csatlakoztak, kialakult egy kisebb “kör” az egyetemen, akik visszatérő színészei voltak a formálódó társulatnak. Idővel csatlakozott a műhelyhez látványtervező, menedzser, dramaturg, rendezőasszisztens is, lassanként létrejött egy állandósulni látszó társulat. 2011-ben létrejött a k2 Színház Alapítvány, és még ugyanebben az évben az együttes felvételt nyert a Független Előadó-művészeti Szövetségbe (FESZ), melynek azóta is tagja.

A k2 kezdetben a Kaposvári Egyetemen működött, azonban ahogy közeledett az egyetemi évek vége, a csapat “felköltözött” Budapestre és azóta is a fővárosban tevékenykedik, mint állandó játszóhellyel nem rendelkező független társulat.

A k2 Színház megkapta a Thealter Helyspecifikus Projekt Fődíját, a FESZ “legígéretesebb pályakezdő” díját, a Jurányi-díjat a Kritikus-díj Különdíj-jelölését.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top