Olyan legendás cikkek fűződnek a nevéhez, mint a dorozsmai cigánytelepről szóló szociografikus sorozat, a Baróti Gézával és Ruffy Péterrel közösen jegyzett, szinte hetente napvilágot látó, a korabeli magyar sajtóban páratlan A fekete Malibu nyomában, vagy az utolsó negyedszázadban írt Én nem tudom című tárcái.

kris

A Mikszáth-díj átadásán Andrásfalvy Bertalan néprajzkutatóval, egykori miniszterrel

Első, H. Barta Lajossal közös riportkönyve, Az országból jelentjük (1967) után egymás után jelentek meg regényei (Pléhkrisztus, A ház, Bikkmakk, Oidipusz körbejár, Ábrahám, Isten barátja, A sátán nyelve). az Oidipusz körbejár című önéletrajzi regényében (1987) ugyanazt a gyermekkori kőszegi tájat járja, mint a nővére, Agota Kristóf a fontos műveiben.

Kristóf Attila kitűnő bűnügyi regényeket is írt, (A menyét éjszakája, A feledékeny gyilkos, A csónakázó gyilkos, A sátán tanítványai, Egy év a konok zsarukkal).

Az utolsó pillanatig dolgozott, csupán a halál ütötte ki kezéből a tollat.