A skizofrén anya énjeit lánya örökíti meg a fényképezőgépével

melissa-spitz-mother-13

A fiatal fotográfus Melissa Spitz azzal töltötte az elmúlt hat évét, hogy mentálisan beteg édesanyját fényképezte. Bár sokan elítélik, még többen azt mondják, szükség van a munkájára, amellyel hozzájárul a mentálisan beteg emberekről kialakított negatív sztereotípiák lerombolásához.

Melissa Spitz mindössze hat éves volt, amikor az édesanyjánál skizofréniát diagnosztizáltak. Ő és bátyja ezalatt a család egyik barátjánál húzta meg magát, mert édesapjuk éppen a tengeren túlra utazott. Az évek során aztán a skizofrénia diagnózisát felváltotta az alkoholizmus, pontosabban inkább csak kiegészítette a kórképet, végleg tönkretéve ezzel a családot.

Az anyám rengeteg fájdalmat okozott nekünk az elmúlt években

nyilatkozta Spitz a Time magazinnak.

Melissa Spitz

Sue, one of mom’s ‘alters’, 2013. Melissa Spitz@time.com

Miután szülei huszonhét évnyi házasság után elváltak, apja végleg elköltözött, bátyja pedig elidegenedett családjától, jobb híján Melissa lett édesanyja gondnoka, ám ő sem lakott otthon: fotó szakra járt a University of Missouri in Columbia-ra és csak minden második héten utazott haza. Húszas évei elején a Savannah College of Art and Designba diplomázott, témája középpontjába pedig édesanyja került.

Melissa Spitz

Laying down, 2014. Melissa Spitz@time.com

Spitz folyamatosan fényképezte anyját, de addig, amíg meg nem látta Richard Billingham, Nan Goldin vagy Tierney Gearon munkáit, gondolni sem mert arra, hogy az ő képei is kiállíthatóak lehetnek.

Melissa Spitz

Mom’s mask, 2011. Melissa Spitz@time.com

Miután édesanyja, Deborah az autóbalesete után kórházi ellátásra szorult, az anya könyörögni kezdett lányának, hogy fotózza végig az eseményeket, és dokumentáljon minden egyes mozdulatot.

Emlékszem, azt feleltem, hogy borzasztó rossz érzés ezt csinálnom, mintha valami bűnös dolgot követnék el

– magyarázza a 26 éves fotográfusnő.

Melissa minél többet látogatta anyját, ő annál jobban mondogatta és kérlelte őt:

Ha fényképezel, akkor ne csak ezt, hanem az életem minden egyes mozzanatát örökítsd meg!

Melissa Spitz

Praying, 2013. Melissa Spitz@time.com

Onnantól kezdve Deborah már nemcsak a modellje volt, hanem a munkatársa is. A tapasztalat érzelmi és terápiás hatással bírt mindkettőjük számára, kapcsolatuk pedig sok idő után pozitív irányba kezdett változni.

Szinte már nem is emlékszem azokra az időkre, amikor még nem fotóztam őt. Amennyire ez lehetséges szeretném megadni számára azt a szabadságot, hogy ő maga kontrollálhassa az életét.

– állítja Spitz.

Melissa Spitz

Mom in the doll room, 2014. Melissa Spitz@time.com

Egy alkalommal visszavitte az anyját egykori gimnáziumába is, ahol Deborah a pom pom-csapat népszerű tagja volt. Egy portré kedvéért az anyja leült a nyílt tribünre, ám ami utána következett az mindkettőjüket meglepte és felkavarta:

Elkezdett bőgve ordítani. Először színjátéknak tűnt az egész, nem hittem neki, de folytatta a bőgést. Rájöttem, hogy ez a sírás nagyon is valóságos, telve mérhetetlen fájdalommal.

– idézi fel a jelenetet Spitz.

Melissa Spitz

Mom’s vacation, 2013. Melissa Spitz@time.com

Ekkor tudatosult csak Melissában, hogy anyja a hosszú éveken át elfojtott érzelmeit éli ki, amely a betegség álarca alatt nem tudott igazán a felszínre törni.

Akkor esett le, hogy a közös munka egyfajta párbeszéd is, amely nemcsak a fényképezésről szól, hanem a vele való együttélésről, és arról is, hogy jómagam hogyan bánok vele. Tisztában vagyok vele, hogy amikor az anyámat fotózom egyúttal bátorítom is arra, hogy folytassa ezt a fajta viselkedést. Sokan azt gondolják hasznot húzok belőle, tönkreteszem őt, és csak ártok neki. Mások viszont biztatnak, szerintük valami nagyon fontos dolgot mutatok meg ezzel, hiszen ezek bárkivel megtörténhetnek, és meg is történnek gyakran, társadalmi rangtól függetlenül. Ez egy betegség, és nincs mit szégyellni rajta.

– mondja Melissa Spitz.

Melissa Spitz

Curlers, 2013. Melissa Spitz@time.com

Az édesanya Deborah, aki most hatvan éves, egy helyi üzletben is elkezdett dolgozni, ahol megváltozott munkaképességű embereket alkalmaznak.

A TIME-nak azt mondta, hogy a fotók segítségével szeretné megváltoztatni a mentálisan beteg emberekről kialakult sztereotípiát.

A hat éve tartó projektnek még koránt sincs vége, folytatódik:

Végre találtam valamit, amit igazán szeretek csinálni, és ezt megoszthatom az anyámmal is. Ez mindkettőnk számára egy tükör, amelyben ráláthatunk életünkre.

– vallja Melissa Spitz.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!