+ Film

Catherine Deneuve egy fiatal fiú tragédiájával nyitott Cannes-ban

cannes

A május 24-ig tartó seregszemle hivatalos versenyprogramjában 19 alkotás – köztük Nemes Jeles László Saul fia című műve az egyetlen kelet-európai és az egyetlen első filmként – verseng a fődíjért, az Arany Pálmáért.

Emmanuelle Bercot francia rendezőnő Fel a fejjel című filmjének díszbemutatójával szerda este hivatalosan kezdetét vette a 68. cannes-i filmfesztivál.

A Catherine Deneuve főszereplésével forgatott dokumentarista melodráma – amely egy bűnözővé váló fiú életét 6 és 18 éves kora között követi nyomon – versenyen kívüli bemutatóját megelőzően a tavalyi évhez hasonlóan az est házigazdájaként Lambert Wilson francia színész köszöntötte a cannes-i Fesztiválpalota dísztermében a filmes szakma több ezer képviselőjét és a zsűri tagjait. A fiatalkorú bűnözőket érintő igazságügyi eljárással foglalkozó film bemutatóján megjelent Christiane Taubira francia igazságügyi miniszter is.

Ez az alkotás válasz egy eléggé nehéz évre, amelyet Európa és főleg Franciaország élt át

– mondta Catherine Deneuve a bemutatót megelőző sajtótájékoztatón. A francia filmsztár egy fiatalkorúakkal foglalkozó bírónőt alakít a filmben.

A seregszemlét Julianne Moore Oscar-díjas amerikai színésznő nyitotta meg angolul, majd franciául. A világsztár most vehette át a fesztivál legjobb női alakításért járó díját Lambert Wilsontól, amelyet tavaly érdemelt ki David Cronenberg Térkép a csillagokhoz című filmjében nyújtott játékáért, de akkor nem tudta átvenni.

A nő, a színésznő a szerelem szimbóluma, amelyre a filmművészet épül

– mondta megnyitó beszédében Lambert Wilson, aki szerint a női alkotók teljesen megváltoztatták a filmművészet történetét.

Miközben egyesek szeretnék a nőket elrejteni, elhallgattatni, háttérbe tolni, bebörtönözni, megerőszakolni, megcsonkítani, eladni, a filmművészet középpontba helyezi és kiemeli őket

– hangsúlyozta a francia színész.

A május 24-ig tartó seregszemle hivatalos versenyprogramjában 19 alkotás – köztük Nemes Jeles László Saul fia című műve az egyetlen kelet-európai és az egyetlen első filmként – verseng a fődíjért, az Arany Pálmáért. A magyar versenyfilm világpremierje pénteken lesz.

cannes

A megnyitó ünnepségen a közönség állva ünnepelte a zsűrielnök testvérpárt, Joel és Ethan Coen Oscar-díjas amerikai rendezőket, akik a zsűri hét világsztár tagjának – Rossy de Palma spanyol, Sophie Marceau francia, Sienna Miller brit színésznő, Xavier Dolan kanadai és Guillermo del Toro mexikói rendező, Jake Gyllenhaal amerikai színész, valamint Rokia Traoré mali származású énekesnő – kíséretében vonultak fel a Fesztiválpalota vörös szőnyegén.

A hivatalos megnyitó háromezer fős közönsége rövid részleteket is láthatott az idei válogatás filmjeiből.

A világ egyik legnagyobb presztízsű filmfesztiválján a megszokott ritmus szerint naponta két játékfilmet mutatnak be a hivatalos versenyprogramban. Csütörtökön az olasz Matteo Garrone két nagy sztárral, Salma Hayekkel és Vincent Cassellel angolul forgatott Mesék meséje című kosztümös filmjével, valamint a japán Koreeda Hirokazu Kishúgunk című alkotásával veszi kezdetét a verseny.

Csütörtök este vetítik Jancsó Miklós Szegénylegények című alkotását a nagy klasszikusok felújított változatát bemutató programban, a Cannes Classics nevű válogatásban, ahova a Magyar Nemzeti Filmalap kezdeményezésére hívták meg az idén ötvenéves korszakalkotó mű felújított változatát.

A Mad Max című kultuszfilm alkotógárdája is csütörtökön vonulhat fel a vörös szőnyegen A harag útja című negyedik részének európai premierjén. George Miller futurista alkotását versenyen kívül mutatják be, a címszerepben Mel Gibson helyét Tom Hardy brit színész vette át, Furiosa császárnőt pedig Charlize Theron dél-afrikai színésznő alakítja.

Az idei 19 versenyfilm közül 11 európai alkotás, közülük öt francia és három olasz film. Ugyanakkor a filmes globalizáció egyik jele, hogy a francia rendezőkön kívül csak Nanni Moretti és Nemes Jeles László forgatott az anyanyelvén, a görög, a norvég, a mexikói és az olasz alkotók is angolul készítették el filmjeiket, többségében hollywoodi sztárokkal a főszerepben.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top