+ Jegyzet

Egy estém otthon Petőfivel

Petőfi TV

Március 15-én startolt a közmédia fiataloknak szóló csatornája, a Petőfi TV. Belekukkantottunk pár műsorba, mivel szórakoztatja a köztévé az ifjakat.

A köztévén indult Egynyári kaland című ifjúsági sorozatot már szemügyre vettük. Jól meg is írtuk róla véleményünket. De nem állunk meg, figyelő szemeinket most a Petőfi TV-re meresztettük. Az M2 ugyanis esténként profilt vált, és a fiatal korosztályhoz szól.

Na, akkor kapjuk el a fiatalokat a TV-n keresztül!

– valami ilyesmi misszióval indulhatott a Petőfi TV, amivel szerintem elég nagy fába vágták a fejszéjüket. Hiszen a megcélzott 16-35 éves korosztályról sok mindent el tudok képzelni, csak azt nem, hogy este 8 óra után a TV előtt csücsülnek, és azon morfondíroznak:

Na, vajon mit csináljunk?

Ennek ellenére a Petőfi TV mindent megtesz, hogy megpróbálja a képernyő elé ültetni a fiatalokat és a fiatalos arcokat. Az „Én vagyok itt” és a  „Böngésző” magazinműsorban vagy az A38 Hajó fedélzetéről, vagy az Akvárium Klubból jelentkeznek be a műsorvezetők.

Petőfi tv

A Petőfi TV Én vagyok itt című műsora – a kép forrása: Médiaklikk 

Ha már itt tarunk, Tatár Csilla, Rátonyi Kriszta, Galán Angéla, Fodor Imre, Kerekes Péter és Jakab Márk lettek a Petőfi TV arcai. A helyszínválasztásba nem tudok, és nem is akarok belekötni. A Hajó és az Akvárium is kitűnőnek tekinthető. Ráadásul még az élő kapcsolásokba sem bukik bele a Petőfi TV stábja. Pedig ezzel a köztévés híradónak többször is meggyűlt a baja.

Amivel viszont nekünk gyűlik meg a bajunk, az az, hogy a Petőfi TV túlságosan is sokszínű akar lenni. Az egyik pillanatban még két lányt faggat a műsorvezető az érettségiről, néhány perccel később már az Egy Kiss Erzsi Zene társulat énekesével interjúznak. Aztán hirtelen azon kapom magam, hogy épp Rózsa Csilla golfozóval beszélgetnek, majd az alig 2 éve alakult Babel zenekart kapják mikrofonvégre.  Olyan, mintha egyszerre mindenkinek meg akarnának felelni, és minden témába bele szeretnének kóstolni. Akaratlanul is a South Park Harc a nézettségért című epizódja jut eszembe, amiben a gyerekek sulihíradót készítenek és próbálnak minden osztálynak a kedvére tenni. Mire végre ráhangolódnánk egy adott témára, már ugrunk is át egy másikra. Nyilván azért, mert a Petőfi TV-nél ismerik a fiatalok médiafogyasztási szokásait. Ez a fajta „nyúljunk bele mindenbe” megoldás viszont akkor sem biztos, hogy hosszú távon célravezető lesz.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. strucctollaslabda szerint:

    Ennek a szar cikknek mégis mi értelme volt? Eszem-faszom megáll.

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top