A Parasztopera Fesztivál utolsó előtti napján, negyedik előadásként tekinthette meg a közönség vasárnap a Pintér Béla és Társulata Parasztoperáját, a Parasztoperák sorában az elsőt, amit az Átrium Filmszínházban rendezett fesztivál idején 287. alkalommal játszottak.
Sok helyen elhangzott már, hogy ez az előadás számított a társulat első nagy szakmai sikerének, és talán ebben az is közrejátszott, amit Pintér Béla maga mesélt el a fesztivált megnyitó beszélgetésen: ez volt az első nagy közös munkájuk Darvas Benedekkel.
Pintér Béla a próbán 1.
A társulat állandó zeneszerzője és zenésze a Kórház-Bakonyt még csak a nézőtérről szemlélte, ám utána, ahogy Pintér Béla fogalmazott, „szerelmese lett a társulati létnek”. A Sehova Kapujánál használtak először élőzenét, és ekkortól lett Bence az állandó „komponista”, amely pozíció egyáltalán nem fedi le valódi szerepét, hiszen, ahogy a társulatvezető is megfogalmazta, az Öl, butít! előadás kapcsán: a zene beindítja a fantáziáját, azaz egy szoros és virágzó alkotói együttműködésről van szó esetükben. Az pedig tény, hogy ennek első és ékes gyümölcse a 2002-ben bemutatott Parasztopera volt.
Pintér Béla a próbán 2.
Ha már a hatásoknál tartunk, a Parasztopera keletkezés-történetéhez újabb adalékkal is szolgált a fesztivált nyitó beszélgetés, hiszen a sokszor elhangzott történeti alap (Pintér Béla nagymamájától hallotta a szabadszállási históriát) mellett az is kiderült, hogy az Ökrös együttes Kalotaszegi mulató énekek című felvétele is nagyban hozzájárult a Parasztopera létrejöttéhez. Pintér Béla sokat hallgatta ezt az 1996-ban kiadott népzenei lemezt, és teljesen a hatása alá került. Olyannyira, hogy eszébe jutott, milyen érdekes lenne egy olyan operát csinálni, ahol a hősök áriáit népdalok képezik. Hogy az elképzelés zseniális volt, azt jól jelzi, hogy 13 évvel később itt ülünk egy olyan fesztiválon, ahol öt különböző változatát láthatjuk ennek a kósza ötletnek.
Nem hiába fogalmazott úgy Mohácsi János félig tréfásan, hogy nála 20 perc „semmit” végig kell nézni Pintér Béla előadásához képest. Az a semmi természetesen nem semmi, viszont összevetve a szombathelyi (vagy akár a miskolci) előadást és Pintér Béla társulatáét, szembetűnő, hogy az ősdarab sokkal feszesebb, fegyelmezettebb és olyan ritmusban zajlanak benne az események, hogy az embernek felocsúdni sincs ideje.
A fesztiválblogon a teljes kritikát elolvashatod Sós Eszter tollából.
Hétfőn, ebben a sorban, a fesztivál keretei között, Szikszai Rémusz volt az utolsó, aki bemutatta, benne milyen értelmezési utat nyitott meg Pintér szövege és Darvas zenéje: erről is tudósítunk hamarosan.
