Nógrádi Gábor mégis tudatosan vette fel a kissé avítt tanítói tógát, ami egy ifjúsági írón még jól is állhat.
Böszörményi Gyula Nógrádi Gáborral beszélgetett a Könyvfesztiválon.
A magyar írókat, költőket a nemzet tanítójának tartották Bessenyeitől Kazinczyn és Kölcseyn át Eötvös Józsefig, és tovább Gárdonyitól Márain át Illyés Gyuláig. Mára ezt a direkt tanítói szerepet átvette az íróktól a média, és hogy ez jó vagy rossz, azt döntse el a jövő, én nem fogom. Bár, ha az okostelók fölé görbedő tinikre gondolok, akiket nemrég egy író-olvasó találkozó kellős közepén láttam mániákus függőkként fészbukozni… Vagy arra a két lányra, akik ugyanazon a padon ülve nem beszélgettek, hanem esemeseket küldözgettek egymás telefonjára… hát, ez van.
Nógrádi Gábor mégis tudatosan vette fel a kissé avítt tanítói tógát, ami egy ifjúsági írón még jól is állhat. Több száz éves hagyományt folytat, amikor nemcsak a regényeiben tanító bácsi időnként (A mi Kinizsink, A mi Dózsánk), hanem ‒ szépirodalmi eszközökkel ‒ ismeretterjesztő, felvilágosító kiadványokat is ír. Ilyen volt a közlekedési szabályokról kiadott Mit jelent a piros kerek? húsz éve, amely mostanában Idenézek, odanézek címmel jelenik meg, és efféle A pénz nem a fákon nő!, a Vigyázz, hogy sose érjen baj!, és új sorozata, a Ringabringa nyomozók.
Sikeres ifjúsági szerzőként eddig húsz regényt jegyzel, de e mellett tanácsadó könyveket is írsz gyerekeknek a pénzről, a piktogramokról, a hétköznapi veszélyhelyzetekről, a közlekedésről. A regényeidet olvassák, némelyik kötelező az iskolákban, részleteik benne vannak a tankönyvekben. Mire jó ez a kicsapongás?
Tény, hogy annyi idő alatt, amennyi egy ismeretterjesztő kiadvány anyagának az összegyűjtéséhez és megírásához kell, két regény is elkészülhet. A pénz nem a fákon nő egy évig íródott. A Ringabringa kötetek egyenként öt-hat hónapot vettek el az életemből. A Vigyázz, hogy sose érjen baj! anyagának összegyűjtése, az interjúk, a hasonló külföldi munkák beszerzése, lefordíttatása évekig tartó feladat volt. És még meg is kellett írni, no, meg Cakó Ferenccel megrajzoltatni.
Talán a megélhetés miatt csinálod? Több pénzt hoz, mint egy Petepite?
Szó sincs róla! A Petepite pontosan 45 ezer példányban fogyott el a megjelenése óta, ráadásul egy regény előállítása sokkal olcsóbb, mint egy full színes képeskönyvé. De hogy a kérdésedre válaszoljak: többféle oka van, hogy regény helyett tanácsadó könyveket írok. Az egyik ok, hogy gyerekkorom óta szeretek tanítani. A húgomat például én tanítottam meg olvasni, és még nem voltam nyolc éves. A másik ok, hogy mint egykori népművelő, klubvezető, hajt az egykori lendület. Hajt a vérem. A harmadik ok, hogy mindig haragudtam a tudósokra, de még a tanárokra is, hogy nem tudják egyszerűen átadni a tudásukat a tudatlanoknak. Én megpróbálom. A negyedik ok, hogy az ismeretterjesztő könyveket jól lehet szponzoráltatni, szemben a regényekkel, és így a felvilágosító kiadványokat tízezrével tudom ingyenesen eljuttatni a gyerekekhez.
Tízezrével? Ez komoly?
Halálosan. A pénzről írott könyvem az OTP Bank és az MNB segítségével 12-13 ezer példányban jutott el az iskolákba ingyen. Az Idenézek, odanézek című gyerekeknek szóló közlekedési album, mint ajándék, legalább ötvenezer példányban került el az óvodákba, iskolákba az Országos Balesetmegelőzési Bizottság jóvoltából. És tudod, mit mondok? Az, hogy az elmúlt tizenöt évben csökkent a közlekedési gyerekbalesetek száma, talán ennek a könyvnek is köszönhető. A Petepitével nem tudom egy gyerek életét megmenteni! Ez is egy oka annak, hogy efféle könyveket írok. Ezért született a Ringabringa nyomozók két kötete is, a Kengu elrablása és az Ellopták a biciklimet.
Legutóbbi könyveid, A gonosz hét napja, A mi Dózsánk, és persze az én nagy kedvencem, az Emmike nem semmike! azt jelzi, hogy hatvannyolc évesen még mindig meg tudod lepni az olvasóidat.
Talán azért pedálozok, mert későn kezdtem a prózaírói létet, s be kell hoznom az elmaradást. Harminchét éves voltam az első regényem megjelenése idején. Te 37 évesen már a 7. könyvedet fejezted be, s mára kb. kétszer annyi kötetet írtál, mint én: ötvenet. No, de te nem a kötetek számára kérdeztél rá, hanem a könyvek némileg eltérő szemléletére. A gonosz… kissé misztikus: egy kutya magára veszi gazdája bűneit, ahogy a Dorian Gray arcképe Oscar Wilde-nál, vagy a Szamárbőr Balzacnál. A mi Dózsánk történelemtanítás szórakoztatva. A Papakönyvek és az Emmike pörgő groteszk a nevelésről. Új könyvem, A nagyikám zseni pedig humoros krimi, amiért köszönettel meghajlok Mark Twain és Astrid Lindgren előtt. Mellesleg szeretem a változatosságot, szeretek megújulni. Bár tény, sosem kedveltem az utazást, a helyváltoztatást, egy életen át csak ülök itthon, de a könyveimben, lélekben folyamatosan utazom. Ebbe a belső, alkotói vibrálásba beleférnek a tanácsadó könyvek is…
Megértem, és mégis… Szerintem az ismeretterjesztést csinálják azok, akik, ha megfeszülnek, sem tudnák megírni a Marci-könyveket, vagy A bátyám zsenit, Az öcsém zsenit.
Nyugi! Azokat is megírom. A Könyvhétre jelenik meg a már említett A nagyikám zseni a Móránál. És Az anyu én vagyok fut a színházakban Nyíregyházán és Zalaegerszegen. Dolgozom.
A hülye újságíró ilyenkor meg szokta kérdezni: „honnan van az író úrnak ennyi energiája”?
Hát kérdezd meg! Hátha válaszolok.
„Író úr, honnan van ennyi energiája?”
Onnan, hogy dühös vagyok, kolléga, pokolian dühös vagyok, mióta csak élek. Dühös az idióta történelem, az öngyilkos emberiség és a dilettáns kormányzatok miatt, de elfojtom, és ez alkotói energiává sűrűsödik. Érted?
‒ Naná! Köszönöm a beszélgetést.
