+ művészet & politika

Karafiáth szerint az Omega akár a Fideszbe is beléphetett volna

Karafiáth szerint már a Szabadságkoncert sem volt túl ízléses, a felcsúti koncertet pedig végképp nem lehet a Makovecz-életmű iránti tisztelettel magyarázni

Nem csillapodnak a kedélyek a felcsúti Omega-koncert előtt. Az Oratórium formáció fellépése a zenekaron belül is vihart kavart, s most a Hír24-en fogalmazott meg az „élő legendák” döntését bíráló véleményt Karafiáth Orsolya.

Azt hiszem, e magyarázkodásnál még az is elegánsabb lett volna, ha azok az Omega-tagok, akik részt vesznek ezen az eseményen, előtte nyílt levélben kérik felvételüket a Fideszbe. És persze tanulság is van: soha ne higgyünk annak a szókapcsolatnak, hogy “élő legenda

– írja a közéleti publikálást is vállaló író-költő.

karafiáth1_0

Karafiáth Orsolya szerint soha ne higgyünk annak a szókapcsolatnak, hogy “élő legenda”

Karafiáth szerint már a tavalyi Szabadságkoncert sem volt túl ízléses a Hősök terén, a felcsúti koncertet pedig mint mondja, nem lehet a Makovecz-életmű iránti tisztelettel magyarázni.

Szóval, egy ilyen rendezvényen szerintem rangon aluli az Omega szereplése önmagában, ám azzal, hogy a helyszín a miniszterelnök házi futballpályája, mindjárt más megvilágításba kerül a dolog. Ha valaki erre azt mondja, hogy egy ilyen gesztus az Omega részéről nem hűségeskü Orbán Viktor mellett, az vagy végtelenül naiv, vagy végtelenül cinikus

– véli a szerző.

A koncertről mi is írtunk, a többször is hírt adva a kibontakozó vitáról, amit a helyzet megítélése okozott tagok és nem tagok között. De immár Felcsút előtt és után nem lesz ugyanaz (amint ez a kis falucska annyi mindent megváltoztatott) az Omega sem.

Hogy ez nagy baj-e, ez is véleményes nyilván.

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Lanchaster szerint:

    Jajj, de szeretem az ilyen társasági érzékenységet. 🙂 Mi a probléma ezzel a koncerttel? A Hősök tere miatt miért nem nyafizott még senki? Pedig oda vezényelték ki korábban évtizedeken át a főváros apraja-nagyját május 1.-én a párt élharcosai előtt tisztelegni? Ráadásul rondább, és sz@rabb az akusztikája is, mint egy stadionnak. Annak nincs politikai felhangja, mert nincs aki műhisztit kreáljon köré? Remélem telt ház előtt zenél majd az Omega nagy sikerrel, ahogy eddig volt, és ezután is lesz. Megváltozni legfeljebb a „brancs” véleménye fog, de ennél nagyobb baja se legyen a fiúknak soha…

  2. Axxtro szerint:

    Aki rendszeresen a vérbolsi Magyar Narancsban publikál, az politikai hovatartozás címen ne kritizáljon másokat.

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top