+ Zene

Akkor legyen a-moll, mint a telefoncsengésé

A Liquid Soul zenekarral Grammy-jelölésig jutott, és 1999-ben jött az a bizonyos este Dublinban az édesanyjával.

Anyámmal énekelni boldogság volt

– mondta Lisa Simone. Az amerikai énekesnő súlyos örökséget cipel: édesanyja, Nina Simone minden idők egyik legjobb énekesnője volt, a hatvanas-hetvenes évek világsztárja.

Egyetlen alkalommal léptünk közösen színpadra, 1999-ben Dublinban egy bluesfesztiválon. Az előadás egyike volt a legboldogabb pillanatoknak, amelyet együtt éltünk meg, és mindezt hétezer ember látta a helyszínen. Lányom, RéAnna, aki hamarosan 16 éves lesz, alig 6 hetesen szintén ott volt, tehát a Simonék három generációja volt együtt. Ijedt voltam, remegtem és büszke voltam egyszerre

– idézte fel Lisa Simone, aki emailen válaszolt a kérdésekre. Kitért arra, hogy Dublinban a Music For Lovers című számot adták elő közösen, és bár nem próbálták el előtte, mégis természetesen eggyé olvadtak zeneileg.

A hotelszobájában vetette fel, lenne-e kedvem elénekelni ezt a számot vele, aztán alaposan leellenőrizte, tudom-e a szöveget. Azt már a limuzinban, úton a koncertre kérdezte meg, milyen legyen a hangnem. Közben megszólalt valakinek a mobilja, én azt kérdeztem tőle, a csengés milyen hangnemben van. Aztán el is feledkeztem erről, de később kuncogva megjegyezte, hogy akkor legyen a-moll, mint a csengésé

Nina Simone énekesként világsztár volt, felemelte a szavát a feketék jogaiért az Egyesült Államokban, ugyanakkor depresszióval és alkoholizmussal küzdött, kapcsolata lányával évtizedeken át meglehetősen gyötrelmes volt, amit az állandó költözések a világban tovább mélyítettek. Lisa fellázadt, 18 évesen, 1980-ban belépett az amerikai hadsereg légierejébe és tizenegy éven át szolgált Németországban mérnökasszisztensként.

Néhány év múlva ráébredtem arra, hogy az éneklés a szenvedélyem és nem akarok többé katona lenni. Hét közben egyenruhában voltam, hétvégenként viszont Európa-szerte utaztam és énekeltem. Gyorsan megtapasztaltam, hogy amikor helyes úton jársz, miként nyílnak meg előtted az ajtók és válnak a dolgok egyre könnyebbé

– fejtette ki Lisa, aki Broadway-sikerek után lépett szólópályára, május 7-én lép fel Budapesten a Művészetek Palotájában.

A Liquid Soul zenekarral Grammy-jelölésig jutott, és 1999-ben jött az a bizonyos este Dublinban az édesanyjával. Nina Simone négy évvel később, 2003-ban halt meg, már nem érhette meg, hogy lánya a 2008-ban megjelent Simone on Simone című lemezen az ő dalait énekelte el. Az album nyitószáma a közös koncerten felvett Music For Lovers lett…

És akkor mi más hiányzik, mint egy kis akusztikus Simone-hangulat. Ne hiányozzon:

 

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Louise szerint:

    Your cranium must be prnicettog some very valuable brains.

  2. Glad to see you back Owen, and thank you for my first paper hat. Look forward to the new format and extended battles.Joel (thog)

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top