+ Interjú

Takács Vera: A jövőnkkel játszanak – dokumentumfotók a televíziózás múltjából

takács vera

A rendszerváltás után a felnőtt társadalom rémülten keresni kezdte saját identitását. Eközben még a gyerekre is figyelni? Nem sikerült. És egyébként is, mit mondjunk neki? Melyik érték az igazi? Mire neveljük? Mit mondjunk neki a jövőről? És magunknak?

  • takács vera
  • takács vera
  • takács vera
  • takács vera
  • takács vera
  • takács vera
  • takács vera
  • takács vera
  • takács vera
  • takács vera
  • takács vera
  • takács vera
  • takács vera
  • takács vera
  • takács vera
  • takács vera
  • takács vera
  • takács vera
  • takács vera
  • takács vera
  • takács vera
  • takács vera
  • takács vera
  • takács vera
  • takács vera
  • takács vera
  • takács vera
  • takács vera

Nem volt politikai háttér, a nehézségek is pártsemlegesek voltak. Az akadályokat pedig el lehetett kiabálni, mint a mágikus filmekben, ahol a varázsló üvölt egyet és elfújja az ellenséget, mint a pinty. Ez működött.

3 generációja volt a műsornak. Követtük a szereplők öregedését, kétszer fiatalítottunk. A harmadik csapat már nem tudta igazán kifutni magát.

Végül a sorozatot mégis elkaszálták: miért? És hogy fogadták ezt akkor a stábtagok és a nézők?

7 évet élt a műsor. Írtam, rendeztem. El is fáradtam. Jött egy újabb vezetés, nem szerettek engem sem, a műsort sem. Ez 1997-ben volt, a kereskedelmi tévék indulásakor. Azonnal folytathattuk az egyiknél, és fél év alatt totálisan megbuktunk. Hirtelen minden lassú lett, „trehány”, semmi idő nem volt gondolkodni, próbálni, figyelni, csak gyártani-gyártani, gyerünk! Öreg ember ne szerepeljen, 15 másodpercenként legyen vágókép, egy jelenet max. 50”-ig tartson, a sponsor felirata jól látható legyen… De nem miattunk szűnt meg, a producerünknek lett elege. Velünk nem is közölték, hogy a jövő héten már más csinál abban az idősávban műsort. Mentem be a szerkesztőségbe, és egy régi, átigazolt kollega jött szembe. „De azért ugye lesz munkád?” – kérdezte. Mi van? Ebből tudtam meg, hogy ki vagyunk rúgva. Az új stáb már ott ült az irodában. Mivel ez a nagy rendetlenség ideje volt, miközben műsort csináltam egy kereskedelmi tévében, továbbra is az MTV dolgozója voltam, csak éppen nem akartak látni, így fel sem tűnt nekik a hiányom. Aztán volt egy pillanat, amikor felhívtak, mert segíteni kellett gatyába rázni egy műsort, ami valamiért nem működött. Óvodásoknak szóló magazin volt… visszatértem.

A Kölyökidő egykori gyerekszereplői közül sokan ma is fel-felbukkannak színpadon, képernyőn. Tartjátok a kapcsolatot, szoktatok találkozni?

Igen, kapcsolatban vagyunk. Van, aki Londonban él, és ha hazajön, felszalad, de Amerikában is van kölyök, róla a facebookon keresztül tudom, merre jár, mit csinál. Sokan dolgoznak a médiában, színházban. Jó csapat volt, öröm tudni róluk.

Néha valamelyiküknek eszébe jut, és összehívja a társaságot, a születésnapomon, vagy csak úgy találkozunk valahol. Persze ritkábban, hiszen most vannak a legaktívabb felnőtt korban, el vannak foglalva:

Hun házasodunk hun meg elválunk
különb féle jerekekkel kísérletezünk

– ahogy Weöres sándor írta.

Az általad rendezett A világ legrosszabb gyereke, Tűrhető Lajos és Öcsi, a sztár című játékfilmeket nézve sokan sóhajtanak fel, azt kérdezve, vajon miért nem készülnek ma ilyen remekbe szabott, szórakoztató és egyben gondolatokat is közvetítő gyerekfilmek. Szerinted hol a baj?

A rendszerváltás után a felnőtt társadalom rémülten keresni kezdte saját identitását. Eközben még a gyerekre is figyelni? Nem sikerült. És egyébként is, mit mondjunk neki? Melyik érték az igazi? Mire neveljük? Mit mondjunk neki a jövőről? És magunknak? Végül is ez sajnálatos, de érthető. A Karinthy-anekdota jut eszembe.

– Író Úr, Ön szereti a gyerekeket?
– Hát persze, különösen a síró gyerekeket.
– Miért?
– Mert azokat hamar kiviszik a szobából.

Manapság olvasol kortárs gyerek- és ifjúsági szerzőket? S ha igen, szoktál-e olyan műveket találni, amiket szívesen vinnél képernyőre?

Olvasok kortárs szerzőket, de fájdalmat okoznak, mert régen minden egyes könyvet izgalommal vettem a kezembe, és már járt is az agyam, hogy mit, hogyan lehetne… Ma inkább megóvom magam.

Az ember azt gondolhatná, hogy a televízió olyan műfaj (épp, mint a színház), ahol mindennél nagyobb szükség van a tapasztalt „öreg rókák” tudására, ám te 2007-ben mégis eljöttél a Magyar Televíziótól, s bár 2011-12-ben még tanácsadóként visszahívtak, ma már ennyi kapcsolatod sincs velük. Miért?

Ezt ne tőlem tessék megkérdezni. Legalább az m3 indulásakor megkérdezhettek volna, ugyanis én tudom, hogy milyen kincsek vannak az archívumban. De ezzel nem foglalkozom, mert felesleges időpazarlás. Ami nem rajtam múlik és nem tudok rajta változtatni, azzal inkább nem törődöm. Amit meg tudok oldani, azzal érdemes foglalkozni. Kérni meg nem szoktam. Tudod, én az a lúzer korosztály vagyok, aki Nagy Lászlón nőtt fel:

…nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon úgyis, ha
nem kérem.

Hogy látod a mai Magyar Televízió (vagy ahogy manapság emlegetik, a MTVA Zrt.) helyzetét?

Ami ott folyik, az minősíthetetlen A Magyar Televízió 1997-ben elvesztette önmagát: amikor elindultak a kereskedelmi tévék, vége lett. Eltűntek a nézői, és nem jöttek vissza. Pedig Peták elnök úr azt mondta, nem kell különösebben felkészülni a kereskedelmi csatornák indulására, mert most ugyan elmennek a nézők, de aztán majd visszajönnek. Nem nyert.

Ma már van külön gyerekcsatorna, bár önálló műsorokat alig gyártat, javarészt csak külföldi rajz- és bábfilmeket sugároz. Te mit csinálnál másként a helyükben?

Oldalak: 1 2 3 4

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Jenei Istvánné

    2015-05-06 - 23:03

    Drága Vera, nagyon büszkék vagyunk Rád!Sok egyebet is megtudtam rólad a fenti írásból., mint amit eddig is tudtam.
    Piroska néni nekem is meghatározó volt az irodalom szeretetében.
    További sok sikert kívánok.
    Jó volt látni Jakupcsek Gabi műsorában is.
    Szeretettel:Vera és volt tanárod,/ aki már alszik/

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top