+ Film

Lars von Trier: Mióta újra iszom, megint tudok dolgozni

nimfomániás

A nimfomániás rendezője pszichiátriai kezelés alatt áll. Interjúban vallott arról, hogy mit jelent számára az alkohol és egyéb drogok használata, illetve megosztotta azt is, hogy miért fontos számára a szex.

A nimfomániás rendezője pszichiátriai kezelés alatt áll. Interjúban beszélt arról, hogy mit jelent számára az alkohol és egyéb drogok használata, illetve megosztotta velünk azt is, hogy miért fontos számára a szex.

Milyen volt az anonim alkoholistáknál?

Fél évig minden nap jártam. Segítettünk egymásnak, hogy józanok maradjunk, ez a csoport a családommá vált. Minden erőmmel azon voltam, hogy száraz maradjak, viszont most újra elkezdtem inni egy kicsit, hogy tudjak dolgozni. Egy film forgatása kemény dolog és az ember hajlamos ilyenkor többet inni.

Szóval az ivás serkenti a kreativitásodat?

Egyéb drogokat is nyomtam már erre a célra, sokat segítettek, de az alkohol jobban oldja a szorongást.

Honnan ered nálad a szorongás?

Gyerekkorom óta megvan. Azt hiszem, ha művész vagy és be vagy rúgva (nevet), akkor még érzékenyebbé válsz. Az én elméletem ez: a tudósok szerint az agyi tevékenységünk 80%-át arra fordítjuk, hogy korlátozzuk az érzékelésünket, tehát szűrőket használunk, hogy blokkoljuk a szükségtelen információkat. De ha érzékeny vagy, ezek a szűrők részben eltűnnek. Legalábbis ezt láttam az AA gyűléseken. Az érzékenység szorongást okoz, amit néha tudsz kezelni, néha viszont lehetetlen.

Te hogyan kezeled?

Bele kell mélyülni és egyfajta belső békét kötni vele. Elméletben ez nagyon jól hangzik, de a megvalósítás annál nehezebb. Sokat meditálok egyébként. De amikor az ember forgat, akkor ezekre nem igazán van idő, ilyenkor pedig az alkohol a legkézenfekvőbb segítség.

nimfomániás

És a pszichiátriai terápia segít?

Sok gyógyszert szedek és most így jó. Néha az orvosom megjegyzi, hogy a túl sok gyógyszer miatt nem vagyok mentálisan a toppon.

Miért játszik központi szerepet a szex a filmjeidben?

Nudista családból származom. Bár tulajdonképpen fogalmam sincs, ennek mi köze lehet a szexhez. A filmekben a realitásra törekedtünk, amennyire csak lehetett, és ehhez használtunk pornós dublőröket és számítógépes grafikát is.

Min dolgozol most?

Nem tudom. Manapság elég könnyű egy tv sorozat anyagi hátterét előteremteni, ám nem vagyok benne biztos, hogy ebbe az irányba kellene elmennem.

A teljes interjút a The Guardian oldalán érheted el.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top