+ Zene

Takáts Eszter Él- videó

Az Él a szakma egyöntetű véleménye szerint Takáts Eszter eddigi egyik legjobb, ha nem a legjobb szerzeménye. Mindehhez Karafiáth Orsolya zseniális sorai is kellettek.

Az Él című szerzemény – melynek szövegét Karafiáth Orsolya írta – a Takáts Eszter Beat Band június 7-én megjelenő, Ha túl közel vagy nagylemezén szerepel majd.

„Benn a minden, benn a semmi / Benn a tengert megkeresni / Benn hegyomlás, kívül élek / Megsebezhet, hogyha nézed”

– énekli vadonatúj slágerében Magyarország egyik legsokoldalúbb és legszínesebb énekesnője, Takáts Eszter.

Vitathatatlan, hogy hazán egyik legkreatívabb énekesnője Takáts Eszter, aki közel 30 éve a zene varázslatában él. A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának ének-karvezető szakán végzett. Közel 20 éven át tagja volt, és Európa-szerte turnézott a Tillai Aurél vezette Pécsi Kamarakórussal. 2000-ben, Rómában részese lehetett annak, hogy az Orlando di Lasso Kórusversenyen három első díjat kaptak.

Eszter később átnyergelt a könnyűzenére, ennek köszönhetően 2005-ben – Lukács Sándorral – megnyerte a Veszprémi Utcazene Fesztivált. Számos formációban, köztük a GumiZsuzsiban, a Tea Culpában és a Pavilonban zenélt, mire tavalyelőtt az Európa Kiadó gitárosával, Kischner Péterrel létrehozta a Takáts Eszter Beat Bandet. Hozzájuk csatlakozott Prommer Patrik dobos és Szeifert Bálint basszusgitáros. A Beat Band első közös produkciója az Elmennék EP volt. Az énekesnő sokoldalúságát jól bizonyítja, hogy Karafiáth Orsolya költőnő és Góbi Rita táncos-koreográfussal létrehozták az Amazonok színházi koncertet.

Eszter társadalmi szerepvállalásaival is sokszor hallat magáról, a napokban a halmozottan sérült gyerekeket támogató Bliss Alapítvány ceruzarajz-árverésén lép fel, majd egy 1 százalékos flash mob kampányban vesz részt számos ismert zenésszel. Eszter írta a főcímdalát a Lámpagyújtogatók című új magyar kulturális sci-finek, amit múlt héten kezdtek el vetíteni a mozikban. A dal hallható majd a Takáts Eszter Beat Band Ha túl közel vagy című, június 7-én megjelenő lemezén.

Az albumon rajta lesz Eszter vadonatúj slágere is, az Él, ami a szakma egyöntetű véleménye szerint az eddigi egyik legjobb, ha nem a legjobb szerzeménye.  Mindehhez az is kellett, hogy Karafiáth Orsolya zseniális sorai legyenek megzenésítve.

A Takáts Eszter Beat Band második albuma megjelenése napján, azaz június 7-én tartja lemezbemutató koncertjét a Kobuci Kertben.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top