+ művészet & politika

Senki nem születik genetikusan nácinak

Ismerős Arcok

Az Ismerős Arcok rendszeresen fellép olyan nemzeti rockbandákkal együtt mint a Romantikus Erőszak vagy az Egészséges Fejbőr, akik híresek kirekesztő, nyíltan rasszista és antiszemita szövegeikről. Most a május végén tartandó Református Zenei Fesztiválon is részt vesznek.

Az Ismerős Arcok nevű “nemzeti rockbanda” együtt szerepel a Református Zenei Fesztiválon olyan fellépők mellett mint a Muzsikás, a Sebő együttes vagy a prímás Pál István Szalonna. Összeszedtünk néhány dolgot, miért tartjuk felháborítónak, hogy egy református rendezvényen feltűnhet egy nemzeti rockbanda:

Az Ismerős Arcok rendszeresen fellép olyan nemzeti rockbandákkal együtt mint a Romantikus Erőszak vagy az Egészséges Fejbőr, akik híresek kirekesztő, nyíltan rasszista és antiszemita szövegeikről. Hogy csak egy példát említsünk, itt van a Romantikus Erőszak Dohány utca című dala, amelyből most szó szerint idézünk:

Dohány utca, átkozott Dohány utca / Dohány utca, gyűlöllek Dohány utca / Lelépek innen, munkát kapok / Lesz pénzem venni dinamitot / És akkor mindent lerombolok / Nem lesz többé már Dohány utca

Ezen a ponton muszáj megemlítenünk a 444.hu korábbi cikkét, amely az Élményről és ideológiáról a nacionalista popkultúrában című előadásról szól, ahol egy, a nemzeti rockot éveken át kutató szerzőpáros tartott előadást a fenti témában. Közülük az egyikőjük, Feischmidt Margit a következőket mondta a nemzeti rockbandák szövegeiben megjelenő ún. ellenségről:

nagyon ritka, hogy konkrét, jól felismerhető etnikai, vallási vagy más jelzőkkel ellátott ellenség lenne, sokkal gyakoribb a célozgatás arra, amit mindenki ért, és az, hogy ezt a közönség érti, közösséget teremt. Ilyen a Dohány utca című szám, amit a koncert környezete tölt meg a jelentéssel

– olvasható a 444. cikkében.

Ismerős Arcok

forrás: 444.hu

(A 444 cikkében található kép annyira találó, hogy kényszert érzünk ugyanezt felhasználni itt is.)

Az Ismerős Arcok dalaiban ugyan nem találunk nyíltan uszító szövegeket, ők inkább szép csendesen, a sorok között lopakodva énekelnek az idegenekről, a turulmadárról és a kerítés bontásról:

Nálam a fejsze, de ölni, tán nem fogok / Kerítést bontok, szabadságot hozok. /A fejem tiszta, a céljaim pontosak, / Nem lehet semmi, mi ennél most fontosabb: Szégyenkezni a múltért már nem fogok / Kerítést bontok, szabadságot hozok.

A Jobbik idén is megrendezi XI. Budapesti Nemzeti Majális-t, ahol mint eddig minden évben most is fellép a Romantikus Erőszak és az Ismerős Arcok. Utóbbi zenekar viszont nemcsak a Jobbik, de a Fidesz nagy barátja is 2012 óta, amikor is a frontembere, Nyerges Attila az Emmi vezetőjétől, Balog Zoltántól – aki mellesleg református lelkész is – kapta meg a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést. (Ezt megelőzően egyébként a Fidesz-KDNP színeiben induló Horváth Ernő polgármesterjelölt meghívására egy helyi rendezvényen is zenéltek 2010-ben.)

Korábban arra is volt precedens, hogy megpróbálták betiltatni az Ismerős Arcok koncertjét: 2009-ben Merker Dávid önkormányzati képviselő intézett interpellációt Tóth Józsefhez, a XIII. kerület polgármesteréhez, hogy ne engedje az angyalföldi művházban fellépni a „szélsőséges politikai nézeteket hangoztató, rasszista, antiszemita, kirekesztő, másokban félelmet keltő” zenekart, ez azonban nem sikerült. Idézet Tóth József polgármester válaszából:

A szövegek és az interneten fellelhető klippek megítélésük szerint a zenekar tevékenységét illetően nem mutattak kirekesztő jelleget, azt nem találták sem fajgyűlölőnek, sem rasszistának.

Nemcsak a reformátusokat, hanem a katolikus egyházat sem értjük, miért engedik, hogy a Mindszenty József egykori esztergomi hercegprímás emlékére készült szobor avatásán május 2-án Esztergomban, ahogy a rajongóik nevezik, az IA zenéljen, habár a zenekar magától a város Fidesz-KDNP-s vezetéstől kapott felkérést.

Mindehhez mi már csak egy Bächer Iván idézetet fűznénk hozzá:

Senki nem születik – genetikusan – nácinak. Azzá nevelődni kell. Ehhez a neveléshez Magyarországon csudásan gazdag és erős infrastruktúra épült ki: tanárok és példaképek, lelkészek és sportvezetők, táborok, irodalom, sajtó, parlamenti párt, félkatonai szervezetek, fegyveres alakulatok. Fáradhatatlanul és akadálytalanul folyik a nevelés a rosszra. De ha a rosszra lehet nevelni, miért ne lehetne a jóra is. Az pedig szó nélkül nem lehető. De az a szó csak szelíd szó lehet.

(Vasárnapi Hírek, 2011. szeptember 18.)

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. buchbinder ármin szerint:

    Mindenki nácinak születik, csak van, akiből kinevelik….

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top