Osváth Judit: Az egyetemen arra ösztönöznek, hogy állandóan elemezzük az életünket

Logoval_Osvath_foto_KissGergely

Arcul csapott ez a szerep!

Az év elején, Osváth Judit még csupán egyike volt a Színház-és Filmművészeti Egyetem ígéretes hallgatóinak. Azóta fordult vele egy hatalmasat a világ, ugyanis Radnai Márk rendező felkérte Patrick Marber: Closer c. színművének egyik szerepére. A darabot közösségi finanszírozásban állítják színre.

A fiatal művész most először kapott lehetőséget arra, hogy ne csak az egyetemi színpadon álljon közönség elé. Az Átrium Film-Színház legújabb premierjén, május 11-én, Osváth Judit debütáló alakítását láthatják a nézők.

Jó néhány hete, kettős szerepben kell helytállnia Osváth Juditnak. A harmadéves színészhallgató, azzal, hogy szerepet kapott a Closer című előadásban, kizökkent a hétköznapok rutinjából. Már nemcsak az egyetemi kurzusokon vesz részt, de naponta sok-sok órát próbál a Closer közelgő bemutatójára.

Az Átrium és a 011 Alkotócsoport közös produkcióját Radnai Márk állítja színpadra. A párkapcsolati viszonyokat boncolgató előadásban, Dobó Kata, Anger Zsolt és Kovács Ádám mellett mutatkozik be Osváth Judit a közönségnek. Beszélgetőtárs Hegedűs Claudia, fotó: Kiss Gergely.

Mindig is színésznek készültél, vagy tinédzserként gyakorolt rád valaki, vagy valami olyan erős hatást, hogy ezt a pályát válaszd?

Valahogy azt érzem, hogy az életemet, az engem ért hatásokat így tudom magamban a legjobban feldolgozni. Egy időben például fogorvos akartam lenni, de így utólag visszagondolva már arra is csak, mint szerepre tekintek.

Hogy zajlanak a munkás hétköznapok a Színművészetin?

Most harmadéven, kurzusszerűen működik az oktatás. Ennek a keretein belül mutattuk be októberben a Brémai muzsikusokat, amit Kocsis Gergő rendezett. Azóta dolgoztunk egy bábrendező hallgatóval is, majd az osztályfőnökeimmel – Dömötör Andrással és Máté Gáborral – is elkezdődött a munka. Olyan jelenetek lettek összeválogatva számunkra, amelyekben az emberek esznek. Most először nem mi választhattuk ki, hogy melyik jelenetet, kivel csináljuk, hanem kiosztották ránk. Ez nagyon izgalmas változás és nyilván arra is jó, hogy kimozdítson minket a komfortzónánkból, hogy ne ragadjunk le egy partnernél például.

Van egy olyan érzésem, hogy a komfortzónádból a Closer még jobban ki fog mozdítani, mint az előbb említett evős jelenetek. Egyébként, hogy találtatok egymásra a darab rendezőjével, Radnai Márkkal?

Ez valóban érdekes kérdés, mert bár tudtam, hogy van a -011- Alkotócsoport, és hallottam Márk rendezéseiről, de sajnos még nem láttam ezeket az előadásokat. Egyébként annak idején ő is Máté Gábor osztályába járt. Mivel elsősorban egyetemi hallgató vagyok még, részt kell vennem az órákon éppúgy, mintha nem lenne külsős munkám. Ilyenkor még nem természetes, hogy kiengednek.

Könnyen elengedtek?

Úgy tudom, hogy igen, és elméletben minden simán ment, azonban a gyakorlatban már közel sem ilyen egyszerű. Most tripla annyit kell dolgoznom, mint eddig. Késő este jutok csak haza…

… és gondolom, elájulsz!

Nem. Előtte még szöveget tanulok, és csak utána ájulok el. De mindeközben imádom, hogy ennyi dolgom van! (nevet) Esténként megpróbálok kicsit gondolkodni, magammal foglalkozni. Amúgy is későn fekvő típus vagyok. Elalvás előtt mindig végigpörög az egész napom, és szükségem van, hogy kikapcsolódjak, rendezzem a gondolataimat. Ez sok esetben kimerül abban, hogy zenét hallgatok, olvasok, vagy telefonon beszélgetek a családommal. Az is fontos például, hogy elolvassam a híreket, hogy tudjam, mi történik körülöttem. Persze emellett az emberi kapcsolataimra is próbálok figyelni kisebb-nagyobb sikerrel. De most kevés időm marad mindezekre.

Neked melyik élmény volt meg előbb a film, vagy a színdarab?

Először a filmmel találkoztam. Akkoriban pont életjelenetekkel foglalkoztunk az egyetemen, és egy osztálytársam (Figeczky Bence) ajánlotta, hogy nézzem meg. Nagyon megszerettem ezt a filmet, és láttam is vagy kb. négyszer. Annyira életszagú párkapcsolati szempontból, hogy az ember könnyen ráismer hasonló helyzetekre a saját életéből. Aztán egy ideig nem néztem meg újra, de valamiért most az év elején ismét megnéztem. És erre mi történik? Az egyik nap, amikor kinn álltam az egyetem előtt, odajött hozzám Márk, és megkérdezte, hogy mit szólnék hozzá, ha szerepet kapnék ebben az előadásban. Gondolhatod, hogy mennyire meglepődtem, mert elég fura, hogy van valami, amit nagyon szeretsz – gondolok itt ugye a filmre, mert a darabot akkor még nem ismertem -, és abból készül egy színpadi változat, ami egyszer csak így szembejön veled.

Számodra mi az izgalmasabb része ennek a munkának, az, hogy olyan művészekkel dolgozhatsz együtt, akiket eddig csak a színpadról ismertél, vagy a saját karaktered kidolgozása?

Nem tudnám, és nem is lehet különválasztani, mert ez a kettő, valahol együtt jár. Persze ők – Dobó Kata, Anger Zsolt és Kovács Ádám – már sokkal tapasztaltabbak, de szerencsére ugyanolyan nyitottan és bátran dolgozhatok velük, mint ha a színművészetin lennénk. Jól érzem magam ebben a csapatban, és ez nyilván ad egy lendületet. Ugyanakkor ez egy elég nehéz és összetett szerep. Nagyon sok hasonlóság van köztünk, de sok mindent meg kell még keresnem magamban. Bizonyos szempontból arcul csapott, de ezt még korai lenne kijelenteni. Ez a lány sztriptíztáncosnő…

… és erre a „vázra” rakódnak nyilván az érzelmek…

Illetve az, hogy mit miért tesz. Elsőre ez a lány gyakorlatilag csak hazugságokból építkezik. De minél többet foglalkozom vele, annál inkább világosabb számomra, hogy mindannyian, minden pillanatban a saját életünkben csak magunkat akarjuk igazolni. Az én igazságom, nem a te igazságod, és ennek a darabnak az a különlegessége, hogy az emberek miközben az igazságot hajtják, hazugságok árán érik el. Azt mondjuk, ami számunkra hasznos, ami nekünk kedvez.

Arról nem is beszélve, hogy összeadódnak a mellébeszélések, mert a többi karakter sem az igazmondás bajnoka…

Így van. Amúgy szerintem teljesen rossz időben és rossz helyen keverednek össze ezek az emberek. Mint az életben. Annyiszor előfordul, hogy hazugságok árán, és a bizalom hiánya miatt megy tönkre egy kapcsolat. Ha nem vigyázunk, olyan sérelmeket ejtünk a másikon, amiket később nem lehet helyrehozni. Sokan magunkra ismerhetünk majd az előadásban.

Újra és újra oda lyukadunk ki, hogy ezek az alakok nem szimpla papírmasé figurák. S mivel az élet és a hazugságok elég jó tanítómesterek, így ez a darab nemcsak a szakma fortélyaival ismertet meg, nem?

Abszolút! Valóban annyira életszerű ez a darab, hogy már-már csapkodom a térdem, hogy pontosan ez történt, vagy éppenséggel alakulhatott volna így is, ha másként csináljuk. A próbák alatt jöttem rá arra, hogy a saját kapcsolataimban mennyi mindent rontottam el, még így is, hogy csak 22 éves vagyok. Folyamatosan szembesülök saját magammal. Aki élt már párkapcsolatban, az nagy eséllyel magára fog ismerni az előadás közben.

Radnai Márk a korábbi Átriumos rendezése – Droszt – kapcsán azt hangsúlyozta, hogy alapvetően az apró emberi történetek izgatják. Nincs ez másként a Closer esetében sem, mert mellé lehet ugyan beszélni, de valóban az a legfontosabb, hogy mi az, ami cefetül fáj.

Ebben a darabban, most azt hiszem, pont arról tudok mesélni, ami a legjobban fáj. Az egyetemen arra ösztönöznek minket, hogy állandóan elemezzük az életünket. Ha megyek az utcán, utazom a buszon stb., észre kell vennem a körülöttem zajló történéseket. Régebben hajlamos voltam arra, hogy csak magamra figyeljek. Pont a múltkor, fényes nappal, láttam egy érdekes helyzetet: a Vas utca sarkán zokogva állt egy lány, cigarettával és egy üveg borral a kezében, mellette pedig egy fiú ácsorgott egy sporttáskával. Attól volt szívszorító, hogy elé tudok rakni egy történetet. Olyan fura, mert délelőtt futottam össze velük, és délután még mindig ugyanúgy ott álltak, csak nyilván kevesebb volt a borból, és a lánynak sokkal csalódottabb és beletörődöttebb volt az arca. És ez már valahol a Closer.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!