+ Színház

Ők kaphatják a Lábán Rudolf-díjat az improvizációs gálán

Ami mindenki számára egyformán adott, az az üres színpad, az előre beállított fények és hangtechnika, valamint egy félórás színpadi próbalehetőség. Amit látni fogunk, az meglepetés lesz a néző és talán az alkotó számára is.

  • lábán rudolf
  • lábán rudolf

Beugró a Trafóban? Improvzáció Lábán-díjas koreográfusoktól!

Rövidhullám – Lábán Rudolf díjátadó, 2015.04.29.(vasárnap) 19.00 óra, Trafó Kortárs Művészetek Háza

A tizedik jubileumi Lábán Rudolf-díjátadó gálán az elmúlt évek jónéhány díjazott koreográfusa lép fel egy megadott témára készített rövid etűddel. Csak éppen a témát aznap reggel kapják meg, a felkészülésre pedig csak néhány óra áll rendelkezésükre… Kovács Gerzson Péter, Árvai György, Goda Gábor, Duda Éva, Kun Attila, Pataky Klári és a Nyúzzatok meg! fenegyerekei, a Dányi-Molnár-Vadas trió birkóznak meg a feladattal. Improvizáció, meglepetések, s az elmaradhatatlan répatorta: fesztelen kortárstánc ünnep!

A 2014-es év legkiemelkedőbb táncelőadásainak járó elismerést április 26-án Láng Annamária színésznőtől, és Gerhes Gábor képzőművésztől vehetik át az idei nyertesek. A díjat 2005-ben alapította közösen a Trafó és a MU színház, aminek odaítéléséhez független esztétákat, kritikusokat és szakújságírókat kértek fel. Idén hat előadás versenyez a címért, akik közül ketten részesülhetnek benne.

lábán rudolf

Öreg-tó. Hevér Zsófia fotója

Az elmúlt tíz év díjazott koreográfusai közül néhányan az ismeretlenbe ugranak: kapnak öt percet és egy témát, amivel bármit kezdhetnek. Ami mindenki számára egyformán adott, az az üres színpad, az előre beállított fények és hangtechnika, valamint egy félórás színpadi próbalehetőség. Amit látni fogunk, az meglepetés lesz a néző és talán az alkotó számára is. Az est beszélgetéssel zárul, amiben a fellépő koreográfusok vesznek részt.

A 2015-ÖS LÁBÁN RUDOLF-DÍJRA NOMINÁLT 2014-ES ÉVI PRODUKCIÓK:

Body Lotion co-dance
L é p é s I d ő
Alkotók, előadók
Arany Virág, Hadi Júlia
A Body Lotion co-dance hivatalos weboldala
Fülöp László és a SÍN Kulturális Központ
“there’s an elephant in every room…”
Koreográfus
Fülöp László
Fülöp László hivatalos weboldala

AJDa – A Joint Dance AdVenture from Hungary
Gyönyerő
Alkotók
Ábrányi Krisztina, Angelus Iván, Dömötör Luca, Dragos Dániel, Farkas Zoltán Batyu, Kancsó Luca, Lévai Viola, Sessi Krisztina, Szombati Anett, Szeri Viktor, Oberfrank Réka, Vavra Júlia
A produkció weboldala

Hodworks
A halandóság feltételei
Koreográfus
Hód Adrienn
Hód Adrienn hivatalos weboldala

Réti Anna – Ido Batash
Ego Trip
Alkotók
Réti Anna, Ido Batash
A produkció facebook oldala

Rózsavölgyi Zsuzsa – Terebessy Tóbiás
Öreg tó
Alkotók
Rózsavölgyi Zsuzsa – Terebessy Tóbiás
Az előadásról

A Lábán-kuratórium tagjai

Artner Szilvia Sisso – újságíró, kritikus
Fuchs Lívia – tánctörténész, tánckritikus
Halász Tamás – tánckritikus, szerkesztő
Králl Csaba – tánckritikus
Rényi András – esztéta
Százados László – művészettörténész

Az eddig díjazott koreográfusok és produkciók

A díj első átadásakor, 2006-ban (még más rendszerben) Frenák Pál, Goda Gábor, Horváth Csaba, Kovács Gerzson Péter, Kun Attila, Ladányi Andrea és Nagy József egy-egy alkotását tüntette ki a szakmai zsűri. A második alkalommal, 2007-ben a 12 nominált koreográfia közül a MU Színház díját Szász János rendező adta át a szakmai zsűri döntése alapján Réti Annának a Lélek pulóver nélkül című szóló koreográfiájáért. A Trafó díját Tóth Krisztina költő adta át Horváth Csabának, saját társulata, a Fortedanse számára készített &Echó című darabjáért. A harmadik díjátadáson, 2008-ban a 10 jelölt közül Pataky Klári a Nagyon jól vagyok, lszi ne keress és Frenák Pál az Instinct című koreográfiáért vehette át az elismerést Börcsök Enikőtől és Kamondi Zoltántól.

2009-ben a díjakat Bán Zsófia író, esszéista, irodalomtörténész és Varga Mátyás atya, a Pannonhalmi Főapátság kulturális és turisztikai igazgatója adta át Ladányi Andreának, a Borlai Gergő dobossal közösen készített BL című koreográfiájáért és Bozsik Yvette-nek Menyegző című darabjáért. A díjakat 2010 elején Elek Ferenc színésztől és Elek Dórától, a Baltazár színház vezetőjétől vehették át a díjazottak: a két kiválasztott Duda Éva éberség és álom határán egyensúlyozó Lunatika című darabja és a Kovács Gerzson Péter által koreografált TranzDanz-produkció, az élőzenét és táncot eggyé olvasztó re-DNS lett. 2011-ben a 6 nominált alkotás közül, a szakmai kuratórium döntése szerint Fehér Ferenc TAO TE és a Bloom! CITY című koreográfiája érdemelte ki a 2010-es év legkiválóbb táncelőadásának szánt díjat – a kitüntetéssel járó szobrot és oklevelet Udvaros Dorottya színművész és Nádasdy Ádám költő, műfordító adta át a díjazottaknak. 2012-ben Réti Anna VIS-A-VIS és Hód Adrienn BASSE DANSE című koreográfiája érdemelte ki a 2011-es év legkiválóbb táncelőadásának járó Lábán Rudolf-díjat. A Lábán Rudolf-díjjal járó szobrot és oklevelet Janisch Attila filmrendező és Csurka Eszter képzőművész adta át a díjazottaknak.

A 2013-as évben a szakmai kuratórium döntése szerint Árvai György Végtelenbe zárva és Szabó Réka Voks című rendezése érdemelte ki a 2012-es év legkiválóbb táncelőadásának járó Lábán Rudolf-díjat. Az emlékplakettet Kováts Adél színművésztől és Orlai Tibor producertől vehették át a művészek. Tavaly Hodworks Pirkad, és Dányi Viktória – Molnár Csaba – Vadas Tamara Nyúzzatok meg! című előadása részesült a díjban. Az emlékplakettet Duliskovich Bazil képzőművész és Szalontay Tünde színésznő adta át a díjazottaknak.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top