+ Oktatás

Az ELTE filmes bölcsészei szembe mertek menni a kormánnyal

A filmszakos diákok döbbenten állnak a kormány frissen kiadott tervezete előtt, amelyben nem szerepel a szabad bölcsészet alapszakon a filmelmélet specializáció. Nyilatkozatot adtak ki.

A kormány felsőoktatást érintő változtatásai további ellenállást okoznak az érintettek körében. Ez az egyeztetés hiányosságát jelzi. Ezúttal a filmes bölcsészek emelték föl a szavukat, mert mint írják, az ELTÉ-n folyó képzés megszüntetése rengeteg diákot érintene.

A film szakirány az egyik legkeresettebb szakirány és minor a szabad bölcsészet alapszakon belül, ahova minden évben többszörös túljelentkezés van és szinte csak kiváló eredménnyel lehet bekerülni

– áll a nyilatkozatban. Mivel hallgatóik nagy része el tud helyezkedni a szakmában, a túltermelés vádja nem helytálló, hangoztatják.

Sok ismert és eredményes magyar filmrendező az idén 21. évfolyamába lépett filmszakon kezdte tanulmányait, többek közt Reisz Gábor, Kocsis Ágnes, Rév Marcell, akik fesztiválsikereikkel később a magyar filmipar hírét növelték. A fenti alkotók olyan filmek létrehozásában vettek részt, mint a Van valami, a Pál Adrienn, vagy a Fehér Isten.

Többek között ezek az alkotások sok évtizednyi pangás után újra fejlődésnek indították a magyar film ügyét. Ez ahhoz a tendenciához is hozzájárul, hogy külföldi produkciók Magyarországot választják a filmgyártások helyszínéül

érvelnek a hallgatók.

Hozzáteszik, Budapesten ugyan van még két másik egyetem szabad bölcsészet szakán filmelmélet-filmtörténet szakirány, de filmtudomány mester-, illetve doktori képzés az egész országban csak az ELTÉ-n van. Főállású oktatói gárdájuk magáért beszél: Kovács András Bálint, Gelencsér Gábor, Hirsch Tibor, Pápai Zsolt, Margitházi Beja, Salamon András, Strausz László, Szalay Károly, Vajdovich Györgyi, Varga Balázs, Vincze Teréz.

Egy ilyen szak megszüntetése teljességgel irracionális és elfogadhatatlan

– zárják tiltakozó nyilatkozatukat az ELTÉ-s hallgatók.

A napokban a kommunikáció szak és a nemzetközi tanulmányok szak megszüntetésére irányuló kormányzati elképzelések váltottak ki ellenállást, a hallgatók és oktatók demonstrációt is tartottak hétfőn. A tiltakozások már eredményt is hoztak, nem is keveset. És a hallgatók nem érik be félmegoldásokkal, egyre lelkesebbek.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top