+ Történelem

Ha megkérdezte volna a húgomat, hogy te meg akarsz halni 11 évesen…

Nem kaptam tőlük felhatalmazást, hogy a nevükben azt mondjam, meg akartak halni 39 évesen és 11 évesen, mondja édesanyjáról és húgáról egy túlélő.

Részletes vallomástétellel kezdődött kedden Németországban az egyik utolsó élő auschwitzi lágerőr pere. Úgynevezett mellékvádlóként és tanúként is részt vesz Pusztai-Fahidi Éva auschwitzi túlélő a perben.

Legkevesebb 300 ezer ember meggyilkolásában bűnrészességgel vádolt Oskar Gröning a lüneburgi tartományi bíróságon elmondta, hogy amikor a náci párt önkéntesekből álló fegyveres szervezete, az SS tagjaként 1942-ben Auschwitz-Birkenauba került, tudomást szerzett arról, hogy a táborban a foglyok meggyilkolására szolgáló gázkamrák működnek.

Kétségtelen, hogy erkölcsileg bűnrészes

a haláltábor működtetésében, hangsúlyozta, és ezért bocsánatot kér, ügyének büntetőjogi vonatkozásait azonban a bíróságnak kell megítélnie.

A most 93 éves Gröning ellen az 1944. május 16. és július 11. között végzett tevékenységével kapcsolatban emeltek vádat. Abban az időszakban az úgynevezett magyar akció (Ungarn-Aktion) zajlott Auschwitz-Birkenauban. A haláltáborba csaknem 140 vonatszerelvénnyel 437 ezer magyarországi zsidót hurcoltak.

A vádlottat legkevesebb 3 év szabadságvesztésre

ítélhetik. A bíróság 27 tárgyalási napot tűzött ki, az utolsót július végére. A hannoveri ügyészség által indított perhez 62-en csatlakoztak mellékvádlóként, többnyire holokauszt-túlélők és áldozatok rokonai, köztük magyar állampolgárok is. A mellékvádlók közül 15-en tanúvallomást is tesznek.

Ügyvédje szerint Gröning nem vett részt gyilkosságban, és a jelenlét a haláltáborban nem elégséges ahhoz, hogy elmarasztalják a terhére rótt bűncselekményekben. A vádhatóság szerint viszont

a vádlott az Auschwitz-Birkenauban kifejtett tevékenységével hozzájárult a megsemmisítő táborban legyilkolt foglyok halálához, anélkül is, hogy aktívan közreműködött volna emberölésben.

A vádlott a haláltábor vasútállomásának peronján

– a „rámpán” – teljesített szolgálatot, ahol szétválogatták a lágerbe deportált embereket. A vagonokból kihajtott foglyokat itt két csoportra osztották. Az egyikbe a kényszermunkára alkalmatlannak ítélt emberek kerültek, akiket rögtön gázkamrába küldtek. A vádlott eltakarította a holmijukat a rámpáról, hogy a következő szerelvényen érkező foglyok ne sejthessék, mi következik. Ezután átkutatta a csomagokat és a bennük talált pénzt az SS javára „bevételezte”. A vádhatóság szerint ezzel hozzájárult a haláltábor gépezetének működtetéséhez, így bűnrészes a tevékenysége ideje alatt meggyilkolt foglyok halálában.

0102014936800

Oskar Gröning 1944 szeptemberében

kérte áthelyezését frontszolgálatra. A háború végén brit hadifogsága került, majd évtizedekig békés polgári életet élt családjával az egykori Nyugat-Németországban fekvő Lüneburg térségében.

A vádlott ellen a nyolcvanas években is folytattak ügyészségi eljárást, de azt bizonyítékok hiányában 1985-ben leállították. Gröning soha nem tagadta, hogy az SS kötelékében Auschwitzban tevékenykedett. Számos interjút is adott. Ezekben a halálgyár gépezetének apró, jelentéktelen elemeként jellemezte az általa betöltött funkciót.

Bűnösnek érzem magam a zsidó néppel szemben, amiért tagja voltam a szervezetnek, amely elkövette ellenük ezeket a bűnöket

– mondta a Der Spiegel című hírmagazinnak 2005-ben adott interjúban, hangsúlyozva, hogy bár az SS tagja volt, nem tartozott a zsidók elleni bűnök elkövetői közé.

A Gröning elleni első ügyészségi eljárást

azért zárták le vádemelés nélkül, mert az ügyészek nem láttak esélyt elmarasztaló ítéletre. Egy másik ügyben, John Demjanjuk perében 2011-ben hozott ítélet azonban fordulatot eredményezett a német igazságszolgáltatás szemléletmódjában. A sobibóri koncentrációs tábor őrét úgy ítélték el gyilkosságban való bűnrészesség miatt, hogy konkrét emberölést nem bizonyítottak rá. A bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy erre nincs is szükség, mert a vádlott a beosztásából, a tevékenységéből adódóan hozzájárult a láger működtetéséhez, így részes az emberölésekben is.

brachajunger

Nem a büntetés, hanem az ítélet a fontos, és a per végére talán majd kiderül, hogy miért kellett hetven évnek eltelnie a felelősségre vonásig

– mondta az MTI-nek Pusztai-Fahidi Éva auschwitzi túlélő, aki úgynevezett mellékvádlóként és tanúként is részt vesz az egykori auschwitz-birkenaui náci haláltábor egyik utolsó élő őrének kedden kezdődő perében.

Amikor a megbocsátásról van szó, az jut eszembe, vajon ha (a vádlott) anyámat megkérdezte volna a rámpán, hogy meg akar-e halni 39 évesen, vagy megkérdezte volna a húgomat, hogy te meg akarsz halni 11 éves korodban, akkor ők mit válaszoltak volna? Nem kaptam tőlük felhatalmazást, hogy a nevükben azt mondjam, meg akartak halni 39 évesen és 11 évesen. A saját nevemben pedig azt tudom mondani, hogy túl vagyunk rajta

– tette hozzá Pusztai-Fahidi Éva.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top