Csak rosszat álmodtál…!
(Levetkőztetve arra ébredtem éjjel, hogy az apám meztelenül az ágyhoz szorít. 8 éves lehettem, amikor először megtette…)
Történetfelolvasó maratont tartottak a Centrál Színházban, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy nem foglalkozunk eleget a gyermekek ellen elkövetett erőszakos cselekményekkel.
A szövegeket a Centrál, az Örkény, a Radnóti és a Vígszínház színészei olvasták fel.
A teljesség igénye nélkül, például Básti Juli, Bozsik Yvette, Gryllus Dorka, Hegedűs D. Géza, Hegyi Barbara, Hernádi Judit, Kováts Adél, Mácsai Pál, Nagy Zsolt, Pokorny Lia, Rudolf Péter, Schell Judit, Simon Kornél és Szervét Tibor.
De hát megígérted.”
„Mindjárt vége, legközelebb már nem fog ennyire fájni.”
(15 éves voltam. Nem akartam, nem ígértem.)
Mindegyik történet álnéven vagy teljesen anonim íródott, de mind valós gyermekkorukban erőszakot elszenvedő áldozatok beszámolói voltak. A szervezők abban bíznak, hogy ha színészek olvassák fel ezeket a történeteket, nehezebb lesz elmenni mellettük.
Sándor Erzsi a projekt kitalálója azt meséli, a téma akkor került a figyelmük középpontjába, amikor megjelent Anomi Mara könyve, a Bűn vagy bűnhődés, ami maga is egy áldozat anonim visszaemlékezése. A könyvhöz kapcsolódó honlapon lehetett elérni a Beszélj róla!-projektet. Itt több száz történet jelent meg. Innen válogattak a szervezők, de kaptak még néhány szöveget a Terézanyutól és a Patent Egyesülettől is.
Megvárjuk, amíg megkeményszik a p…d, mint anyádnak szokott, akkor be tudom tenni.
(Kb. 9-10 éves lehettem, és mindenáron be akarta tenni a részeg nevelőapám, de adott az Isten erőt nekem, ki tudtam szabadulni a kezei közül, és világgá tudtam futni.)
A felolvasó maraton délután hattól, éjfélig tartott. Ezalatt az idő alatt, hol több, hol kevesebb néző kísérte figyelemmel a színpadon zajló eseményeket. A teremben végig tapintható feszültség uralkodott. De ez is volt a cél. A szervezők azt nyilatkozták, hogy több órán át személyes történeteket felolvasni és azokat hallgatni, túlmegy az elviselhetőség határán, túl az általános ingerküszöbön.
Elhagyott gyerekszobát rendezett be a Centrál Színház emeletén a UNICEF
Ne mozdulj! Most jól ülsz.
(Szabadulni próbáltam, és sikerült felülnöm. 11,5 voltam, és beengedtem a „nagypapát”, mert neki szabad ajtót nyitni.)
„Milyen fejlett kis nemi szerve van…”
(A nőgyógyász, pár órával később)
Az Unicef Magyarország, helyszínen tartózkodó aktivistái lapunknak elmondták a „Szemünk előtt, mégis láthatatlan” című jelentésük szerint 190 országból gyűjtöttek össze olyan adatokat, amelyek gyermekek elleni erőszakot rögzítenek ott, ahol a gyermekeknek biztonságban kellene lenniük tehát a közösségükben, az iskolában és az otthonukban. A gyermekek bántalmazásáról szóló adatok eddigi legteljesebb statisztikai összefoglalója, megdöbbentő mértékű szexuális visszaélésről, valamint fizikai és érzelmi bántalmazásról számol be. Emellett rávilágít arra az erőszakot állandósító és igazoló hozzáállásra is, amelynek köszönhetően az erőszak valamennyi országban és közösségben rejtve marad a nyilvánosság előtt.
Az idézetek az este folyamán felolvasott történetekből származnak.
