x

Évült nyom

id. Hartay

Végső szomjad érezni, mikor felriadunk.

Így szólsz: ne idézzétek alkonyuló testemet.

A létem ragyog, mint folyosón égve hagyott.

Karszalagom van az álmaitokhoz.

Zsebeimben nehéz apróval hazatérek még.

 

Mert mindvégig itt vagy, érkezés nélkül sejlik

hol fenyegető, hol lágy alakod. De letagadod a sírást.

Azok csak páracseppek a pécsi ház hajnali ablakán.

És elindulunk szántókon át távoli hegynek.

Új sávot lépünk múlásod évült nyomdokán.

 

Hartay Csaba: Hűvös szobák mélyén



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!