A Tudomány Oltári

Szoba méretű kisbolygó közelítette meg Földet

kisbolygó

Szombat este, mielőtt a felhők elérték volna a Mátrát, egy a Holdnál is közelebb haladó, szoba méretű kisbolygót észleltek a Piszkés-tetőn dolgozó csillagászok.

Szombat este, mielőtt a felhők elérték volna a Mátrát, egy a Holdnál is közelebb haladó, szoba méretű kisbolygót észleltek a Piszkés-tetőn dolgozó csillagászok.

Az apró sziklát fél nappal korábban fedezték fel az arizonai Catalina Obszervatórium 68 cm-es Schmidt-távcsövével. A veszélyes földközeli kisbolygók megtalálására épített távcsővel az utóbbi években számos igen közel merészkedő égitestet azonosítottak.

Végül este 10 után jelentették be hivatalosan az égitest felfedezését, ekkor tették közzé első pályaelemeit, és kapta meg a 2015 GU jelölést. Ehhez nagyon fontosak voltak a piszkés-tetői adatok, amelyek addig az egyetlen európai észlelések voltak. A 2,72 éves keringési idejű szikla ma reggel fél 8 körül volt földközelben, ekkor 110 ezer kilométerre, a Hold távolságának kevesebb mint harmadára haladt el bolygónk mellett. Mivel ekkor a földpályán belülre került, egyre inkább az árnyákban lévő oldalát fordította felénk, így nagyon gyorsan halványodott. Bár Arizonában ekkor már ismét éjszaka volt, déli helyzete miatt csak a dél-amerikai észlelők számára volt elérhető. Apró méretéből következik, hogy talán hosszú évtizedek múlva látjuk ismét, amikor megint nagyon közel kerül bolygónkhoz. Becsapódásától nem kell tartani, egy ekkora méretű égitest még a légkörben felrobbanna, csak egy veszélytelen lökéshullám és apróbb törmelék érné el a felszínt.

További érdekességeket és részleteket a kisbolygóról a csillagászat.hu-n olvashatsz.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top