+ Képzőművészet

Sikeresen zárult a meztelen tárlatvezetés 18+

meztelen

Amint a ruhák lekerültek, hirtelen mindenki szerfelett szociális lett. Gyakorlatilag rá voltunk kényszerítve a szemkontaktusra, hiszen senki sem akart vagy nem mert máshová nézni.

Április első hetében 150 ember nézhette meg anyaszült meztelenül James Turrell: A Retrospective című kiállítását. A fényművész hologramjait, vetítéseit és fényinstallációt a szerencsés kiválasztottak három turnusban csodálhatták meg a canberrai Ausztrál Nemzeti Galériában, teljesen pucéran.

http://www.canberratimes.com.au/act-news/canberra-life/art-lovers-visit-james-turrell-in-the-nude-as-first-naked-tours-hit-the-national-gallery-of-australia-20150402-1mdaoh.html

A hetven éves Turrelnek nem ez volt az első ilyen akciója, korábban egy Japánban kiállított műtárgyát lehetett fedetlen testtel megmustrálni. Turrel most még tovább ment és ezúttal egész életművét megtekinthették az ádámkosztüm preferálói.

Benjamin Law, az első csupasz csoport résztvevője elmondta, hogy elképesztően izgult és nem tudta, mire számítson.

Egy szobában gyülekeztünk, ahol tájékoztattak minket a biztonsági, a protokoll- és a higiéniai szabályokról. Egyszerre kellett levetkőznünk, majd a ruháinkat egy felcímkézett táskába pakolták, amit csak a tárlat végén kaptunk vissza.

http://www.canberratimes.com.au/act-news/canberra-life/art-lovers-visit-james-turrell-in-the-nude-as-first-naked-tours-hit-the-national-gallery-of-australia-20150402-1mdaoh.html

A férfinak érdekes tapasztalat volt, hogyan változott meg a társaság viselkedése miután mindenki pucér lett.

Amint a ruhák lekerültek, hirtelen mindenki szerfelett szociális lett. Gyakorlatilag rá voltunk kényszerítve a szemkontaktusra, hiszen senki sem akart, vagy nem mert máshová nézni. Ez a furcsa, vicces és tökéletesen szürreális élmény hamar feloldotta az emberek gátlásait. Az egészben talán az volt a legmulatságosabb, hogy a személyzet és a biztonságiak ruhában maradtak, mégis ők érezték magukat furcsán, mert mi, pucér emberek jelentettük a többséget.

A művész, James Turrell – aki kipróbálta a ruhátlan és a felöltözött tárlatot is – úgy gondolja, a pőre kiállítás sokkal többet ad, mint a megszokott verzió.

Egyszerre élvezni a művészetet és a körülötted lévő emberek pőreségét felemelő érzés: olyan, mintha ők is a kiállítás részét képeznék.

http://www.news.com.au/national/the-national-gallery-of-australia-has-introduced-naked-tours-for-its-summer-exhibition/story-fncynjr2-1227266154469

A tárlatot az ausztrál képzőművész, Stuart Ringholt vezeti, aki maga is a meztelenség lelkes híve:

A pucér test felszabadítja a lelket. Egy meztelen tárlatvezetés alatt rengeteget tanulhatunk önmagunkról.

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Papus szerint:

    Aki megélte a 70-es évek végének 80-as évek elejének igazi naiv naturista mozgalmait, és kint volt kb. 10 000 meztelen embertársával például Délegyházán, annak ez nem furcsa! Akkor a legtisztább környezetben, a legkevésbé veszélyeztetve, és valódi társadalmi különbségek nélkül, gyakorlatilag sex mentesen lehetett meztelenül kikapcsolódni. Azután ebből is üzlet lett és bemocskolódott!

  2. Tormás Torontál szerint:

    Én végig a faszokat néztem volna, az biztos!

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top