Vakok helyett lát a Pázmány robotszemüvege

Slika-280

London után Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen van Európa második legnagyobb bionikai kutatócsapata. Bionikus szemüvegen, robotlábon, bőrdiagnosztikai eszközökön és még kompakt sörfőző gépen is dolgoznak az ITK jelenlegi és volt hallgatói, kutatói, tudatta kedden az egyetem közleménye.

Közel száz szakember, köztük ötven doktorandusz dolgozik a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karán izgalmas, jövőbe mutató high-tech eszközökön. Az Amerikában már rendkívül elterjedt bionika Európába még csak most teszi be a lábát, Dr. Szolgay Péter dékán szerint máris élen járunk benne, hiszen a kontinensen London után Budapesten van a második legnagyobb ezzel foglalkozó kutatócsapat. Robotfocis fejlesztésük koreai videója jön:

Az élő és az élettelen összekapcsolásán dolgozó szakemberek már üzleti sikereket is elértek.

Tudatosan kezdeményezünk olyan kutatásokat, amelyeknek az eredményei előbb-utóbb alkalmazásba kerülhetnek. Most zárunk például egy bionikus szemüveg projektet, amely svájci támogatással valósult meg, és a látássérült embereknek segít. Okostelefonok kameráján keresztül a program bizonyos képi információkat felfedez, és szituációkban is segít. Például bankjegyeket ismer fel és alakít hanggá, ami eddig elképzelhetetlen volt. Egy másik nagy sikerünk, hogy nemrég Japánból vásároltak meg tőlünk egy robotlábat, ami magától gyalogol

– mondta a dékán, aki komoly befektetők megjelenésére számít az egyetem körül.

Dr. Szolgay Péter szerint nagy lépéselőnyt jelent Magyarországnak, hogy időben kezdtünk el foglalkozni ezekkel a gyorsan fejlődő területekkel, a kar alapító dékánja, Roska Tamás előrelátásának köszönhetően.

Kis lépésből is nagyot tudunk lépni, mert ez olyan high-tech, amely lényegesen olcsóbb, mint a szilíciumalapú eszközök. Tudatosan gondolkodunk az üzleti előnyökben. Múlt évben két végzett mérnököt küldtünk el egy külföldi posztgraduális képzésre, ahol kifejezetten a kutatási eredmények gazdasági hasznosítását tanulták. Ők segítenek most az üzleti tervek elkészítésében és menedzselésében is. Természetesen eddig is értek el a hallgatóink ilyen sikereket: van például olyan doktoranduszunk, akinek a kutatásából szabadalom és startup cég is született. Szintén hallgatónk ötletéből lett vállalkozás egy kompakt sörfőző gép, és egy háromdimenziós erőmérő szenzor esetében

– tette hozzá a szakember.

Az ITK laborjaiban jelenleg is olyan érdekes kutatások vannak folyamatban, mint egy magzati szívhangot vizsgáló berendezés, egy robotikában alkalmazott különleges nyomásérzékelős szenzor, vagy egy bonyolult orvosi diagnosztikai szövegeket feldolgozó rendszer.

A tudományos eredmények piaci hasznosításával kapcsolatban a karon április 10-re szerveznek egy konferenciát is. A résztvevők részletesen megismerkedhetnek többek közt a PPKE ITK kutatási projektjeivel, a 2014-2020 közötti innovációval és kutatás-fejlesztéseivel, a technológiai transzferrel, és olyan sikeres vállalkozásokkal is, amelyek a kar laborjaiból nőtték ki magukat.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!