+ Film

Kristóf Márton lett a legjobb színész Vilniusban

Az Utóélet gyártója a Pusztai Ferenc vezette KMH Film, amely jelenleg többek között Árpa Attila Holtomiglan, Gigor Attila A kút és Pálfi György A hang című legújabb játékfilmtervét is fejleszti.

Az Utóélet főszereplője, Kristóf Márton lett a legjobb színész a szerdán véget ért tradicionális 20. Vilniusi Nemzetközi Filmfesztiválon . Az Utóélet a New Europe – New Names (Új Európa – új nevek) versenyszekció 10 filmje között vett részt. Rövid időn belül a második díjat nyerte meg Zomborácz Virág filmje, ami néhány hete a 33. Bergamo Nemzetközi Filmfesztivál első díját is elnyerte.

utoelet

Gálffi László és Kristóf Márton az Utóéletben

Az apja szellemétől szabadulni próbáló Mózest alakító Kristóf Márton – aki videóüzenetben köszönte meg az elismerést a fesztiválnak – korábban az Origonak elmondta: épp azért vállalta el a szerepet, mert nem színész és eléggé szorongós, ezért úgy gondolta:

jó ötlet valami olyasmit bevállalni, amihez kurvára nincs kedvem.

Az idén 20. alkalommal megrendezett Vilniusi Nemzetközi Filmfesztivál Litvánia egyik legjelentősebb kulturális eseménye, amelyen évente több mint 200 alkotás szerepel a programban. A fesztivál versenyszekciójában új, innovatív alkotók és filmjeik szerepelnek. Idén 10 alkotás szerepelt a játékfilmes versenyben, és az öttagú nemzetközi zsűri a legjobb színész díját Kristóf Mártonnak adta az Utóéletben nyújtott alakításáért. Kristóf videóüzenetben köszönte meg az elismerést a fesztiválnak.

A Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült Utóélet korábban számos nemzetközi sikert ért el, az ‘A’ kategóriás 49. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon az East of the West versenyprogramban szerepelt, az 59. Valladolidi Nemzetközi Filmfesztiválon (Seminci), Spanyolország vezető nemzetközi filmes eseményén pedig a „Meeting Point” válogatás legjobb filmjét illető díját kapta meg.

Az Utóélet emellett március közepén a közönség szavazatai alapján megnyerte a 33. Bergamo Nemzetközi Filmfesztivál első díját és az elismeréssel a nyertesnek járó 5000 euró értékű BFM-Banca Popolare di Bergamo-díjat is megkapta. A magyar mozikban szeptember 11-e óta látható az Utóélet, amelyet immár több mint 21 ezren láttak országszerte.

És hogy még többen legyenek:

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top