Nem a mérhető földi idő határozza meg, hogyan öregszünk

old-sport-b

Hétköznapi Relativitás

Írta: Kiss J. Zoltán, független kvantumenergia-kutató

Örökös álmunk hogy kitekinthessünk a körülöttünk lévő világba, hogy kinézhessünk a saját téridőnkből és talán az is, hogy visszanézhessünk rá. Az eseményeink ugyanazok, a megvalósulási formájuk azonban más szemszögből nézve – más téridőből vizsgálva – mégis más és más.

A relativitás erről szól. Ez az a végtelen szabadság, az a rejtett rend, ami lehetővé teszi a világ megismerését és annak folyamatos, vég nélküli fejlődését.

A távolságot, mint üveggolyót, megkapod, óriás leszel…

– mesél József Attila – csak ehhez meg kell növelned a kvantum-kommunikációs sebességedet és –intenzitásodat, ezt hozzá kell tennünk. És ez nem álom.

A távolba látáshoz azonban nem elsősorban távcső kell, még a népi bölcsesség szerint sem.

Kutatásim szerint, a téridő mérőeszköze nem a távolság, hanem a kvantumsebesség és az -intenzitás.

A mi földi téridőnk kvantum kommunikációs sebessége az a földön mért fénysebesség. Ez egyfajta lehetőséget ad a körülöttünk lévő világ megismerésére. A világot mérhetjük és elemezhetjük, de az mindig csak maga a mérés technikai megvalósulása és értelmezése lesz, bármilyen pontossággal is végezzük azt.

Kiss J. Zoltán további cikkei:

A hivatalos fizika azt mondja, hogy a Földön mért fénysebesség az elérhető legnagyobb sebesség. Még az einsteini speciális relativitás-elmélet is úgy tartja, hogy ez egy univerzális fizikai állandó, c=299,792 km/sec vákuumban. Ebben a meghatározásban nemcsak a vákuum, mint olyan ellentmondásos, hanem az is, hogy a fény sebessége, szigorúan állandó értékként van definiálva. Én könnyen beszélek, mert kutatásaim alapján azt állíthatom, hogy a kvantum-kommunikációs sebesség értéke (mármint a fénysebesség) az egy, a fizikai világunkban szabadon változó érték – határérték nullától, határérték végtelenig. A vákuummal nagyobb a bajom, mert ugye az nem lehet maga a bekerített „semmi”.

Miért gondoljuk azt, hogy a Teremő a világot úgy teremtette, hogy előre megmondta mi mennyi?!

Amíg ezen „a fénysebesség pedig egy univerzális állandó érték” szemléleten nem változtatunk, a téridőnkből ki nem tekinthetünk. El kell tudni fogadnunk, hogy egy másik téridő – más mint a mi földink – más fénysebességgel rendelkezik. Ez nem tudományos fantasztikum, hanem a valóság. Ez érvényes az elemi folyamatainkra is. A vas elemi folyamata és kvantum-kommunikációs sebessége más, mint a szilíciumé. A szilíciumé pedig más, mint a magnéziumé és így tovább.

Azt, hogy mi mekkorának mérünk egy csillagrendszert, azt hogy mi milyen hosszúnak mérünk egy kozmikus eseményt, teljesen mindegy és relatív. Csak azt mutatja, milyen a mi téridőnk kvantum-sebessége és intenzitása.

Amikor azonban saját magunkról van szó, akkor a helyzet szerencsére más. Mi magunk, személyesen és egyenként vagyunk téridők.

Azt hogy hány évesek vagyunk, és milyen tempóban öregszünk nem elsősorban az határozza meg hogy mit mutatnak az óráink. A föld mozgása ugyan kiváló mérőeszköz, de nem azt jelenti, hogy a mi belső téridőnkben is ugyanannyi idő telik el, mint amennyit ezek az órák mutatnak. Amikor Ábrahámnak százéves korában fia születik, az csak azt jelenti, hogy életében addig százszor kerülte meg a Föld a Napot. Kérdezhetnénk azt is, hogy hogyan viszonyul Ábrahám száz éve Noé első száz évéhez? Vagy mennyit jelent Ábrahám száz éve Noé kilencszáz ötven esztendejéhez képest? Vagy Noé életének hossza a mi életünkhöz viszonyítva?

A mi belső téridőnk meghatározója is a mi belső kvantum-kommunikációnk sebessége és annak intenzitása. Ezek az értékek mindannyiunk esetében különbözőek, még akkor is, ha a különbségek nem lehetnek túl nagyok, mert ha nem is pontosan ugyanolyan, de közel hasonló elemi folyamatokból épülünk fel. Minél nagyobb azonban ennek a belső kvantum sebességnek és intenzitásnak az értéke, annál nagyobb az a kvantumtér, amit „befogunk”, annál rövidebb az a kvantum téridő, amit „befutunk”, annál intenzívebb a belső téridőnk. Egy tökéletesen azonos esemény a mi saját, személyes belső téridőnkben lehet rövidebb is meg hosszabb is, mint a szomszédunké, még akkor is, ha az esemény földi ideje egy és ugyanaz mindkettőnk számára.

Az intenzitás definíciója ebben az esetben nem azonos az egységnyi időre számított fizikai erőfeszítésünkkel. Kvantum-kommunikációs sebességünk és intenzitásunk egyszerűen fogalmazva azt jelenti, hogy mennyire vagyunk belül hatékonyak. Nemcsak külső jeleket fogadni és viszonozni, hanem abból a szempontból is, hogy mennyire vagyunk képesek magunkat a külső hatásoktól megvédeni.

Mert a hatások ma felfokozottak.

A földi téridő telis-tele van nem-természetes kvantumjellel. Ma bárhová is fordulunk, informatikai eszközök tömegét látjuk működni és azokat mi magunk is működtetjük. Minden kvantumszignálnak kvantumhatása van, de az a jel tud ránk leginkább hatni, amelynek intenzitása összemérhető, vagy nagyobb, mint a mi belső téridőnk kvantum-kommunikációs intenzitása. Ennek a kitettségnek az a különlegessége, hogy magát a hatást nem is érzékeljük, csak a következményt.

A mi belső kvantummembránunkon átjutó külső kvantum jel impulzusa azért káros, mert elemi folyamatainkban kvantum-kommunikációs konfliktust okoz, ami megzavarja belső elemi egyensúlyi állapotunkat – és ez már valódi fizikai igénybevétel.

Bár a körülöttünk ható egyedi kvantumjelek hatása elenyésző és veszélytelen, de amikor ilyen mennyiségben vannak jelen, akkor az integrált hatást már figyelembe kell venni. Gondoljunk csak bele: mobil telefonok, Ipad, számitógépek és más informatikai eszközök. És ezek a jelek akkor is itt vannak, ha én a készülékemet éppenséggel egyáltalán be sem kapcsoltam. Ez a nagyvárosok üzleti központjaiban kifejezetten komoly igénybevételt jelent.

Ez ellen ugyanúgy meg kell lennünk edzve és fel kell lennünk vértezve, mint az influenza ellen. Sőt még jobban. Belső intenzitás-növekedés az, amikor a körülöttem futó események időtartama a saját téridőmben kevesebbé lesz. Sajnos ennek az ellenkezője is igaz.

Ezért időszakonként lassulj le és ismerd meg önmagad. Légy saját téridőd igazi gazdája. Elemi folyamataid nem arra vannak „tervezve” hogy állandó időzavarban és konfliktusban legyenek, hogy állandóan azt pótolják, amit egyébként te már el is használtál. Hagyd, hogy elemi folyamataid azt tehessék, ami nekik jó, amire tervezve vannak. Add át, ha csak időszakonként is nekik az irányítást.

Kvantum-kommunikációs sebességed és belső intenzitásod ugyanolyan adottság, mint a szemed színe vagy a termeted. Úgyhogy hagyd működni. Ez nemcsak a védelmedet szolgálja, hanem azt is eredményezheti, hogy olyan kvantum jeleket is tapasztalsz és érzékelsz majd, amelyekre egyébként nem lennél képes, vagy amelyeket mások egyáltalán nem tapasztalnak.

Ez a téridőd növekedése, illetve a téridőd kiteljesedése anélkül, hogy megmozdultál volna.



1 hozzászólás

Írd le a véleményed!
  1. F Galló Béla

    A TANYÁN, hol annyi ember sajátította el, és gyakorolja Kiss J. Zoltán Tanításait: az egyetemes valóság általunk megtapasztalható értékei, és a mögötte lebegő finom kvantum szövet kapcsolatáról, hogy az már nem terhelhető meg a véletlen fogalmával. Az írás olvasása után mélyen átkellet gondolnom Kadzsüpa egyik tanítását, miszerint ” túl téren és időn, első szívdobbanás” túl határozott. Nem ad szabadságot! Ezért úgy vélem, alkalmazkodni kell Kiss J. Zoltán tanításához. TÚL TÉREN ÉS IDŐN, NÉMA SZÍVDOBBANÁS. Hálás vagyok az új lehetőségért. Kdzsp


Új hozzászólás