+ Szexturista

A szexturista Valentin napja

szexturista

Már túl voltunk a virtuális szex minden válfaján, csináltuk együtt és külön, hallgattam és néztem, ahogy elmegy, csupán nem érezhettem. Ebben a felajzott állapotomban a Tervező felvetette, mi lenne, ha találkoznánk Valetin-napkor.

26. Szürke, még szürkébb, nem rózsaszín leányálom I.

Minden a szürkével van tele, létezik már madárváltozatban, felépítették a sztorit legóból, és az összes olcsó vagy drága fehérneműcég piacra dobott egy-egy kollekciót, lásd Tesco vagy Agent Provocature. Pedig ennek a nőnek fogalma sincs a szexről, hát még a BDSM-ről. Nekem kellett volna megírnom, én legalább próbáltam, van saját tapasztalatom. A szex mocskos, nedves, pina- és faszszagú.

Az én Mr. Greyem, a Tervező, természetesen török. Sohasem változom meg, tudom, én vagyok minden Coelhók és Oravecz Nórák rémálma. (Vagy ideális alanya.) De mivel a dolgok nem fordultak jobbra, én mentem balra. Egyszerűen nem volt más, akivel értelmesen beszélgethettem, csetelhettem volna, és különben is, csak kalandra vágytam, nem házasodni. A törökök pedig az udvarlásban verhetetlenek, és egy találkozásnál sokkal tovább nem akartam vele jutni. Eleinte modorosan társalogtunk, nagyképűnek tűnt, amit zavarának, valami szégyenlős tartózkodásnak tudtam be.

A Tervező akkor kezdett el valójában érdekelni, amikor megadta a facebook profilját és a honlapját. Kiderült, Törökországban és világszerte ismert és elismert művész, dizájner, valamint professzor az egyetemen. Munkái sorra nyertek díjakat nemzetközi kiállításokon, cikkeket közölt róla a Marie Claire Maison, a Schöner Wohnen és a The Telegraph. (Utóbbi cikket ki kellett volna hagynom, átugranom a googlen, megszakadhatott volna a net, túlterhelődhetett volna a szerver, mit tudom én. Ez ejtett csapdába, Büyükada, a Hercegnő-sziget.) Engem egy férfiban nem a pénze vonz, hanem megszállottsága munkája iránt és annak eredményessége. A pénzt viszont valahol a siker mértékegysége. Valószínűleg egy pszichológus ezt védekezési mechanizmusnak nevezné, amivel a terézanyuságot szeretném kiküszöbölni, mert egy befutott embert nem kell pátyolgatni, mint egy lúzert.

Egyre gyakrabban skájpoltunk, azt terveztük, elutazunk Marokkóba, de majd csak március végén, cirka két hónap múlva, mivel addig a Tervező minden perce be van osztva. Marokkóba én régóta vágytam, a Tervező meg már többször is járt ott, az iszlám kertépítészetet kutatta. Casablancával kapcsolatban lehűtött, semmi sem olyan, mint a filmben, azok csupán díszletek, talán sohasem létezett az ábrázolt koloniális stílus. Ma leginkább kommunista panelrengetegre emlékeztet a város, mocskosan szürke. Ellenben Marakeshről áradozott, a vörös házfalakról, a sukról, a kígyóbűvölőkről, datolyaárusokról, hennafestőkről, hastáncosokról, a mádrasziról meg a pálmakertről. Belelkesültem, rendben, ha Marakesh, hát legyen. Kifejtette, hogy ő nem egy ötcsillagos pasi, nem szereti a luxushoteleket, inkább riádokban száll meg. Én viszont úgy vagyok ezzel a szálloda dologgal, hogy csak az otthonommal azonos színvonalú helyen vagyok hajlandó aludni, vagy inkább el sem utazom. A Tervező láthatta rajtam a csalódottságot, ezért átküldte pár riád linkjét.

Megnyugodtam, ahol egy kétágyas szoba kétszázötven Euróba kerül, nem lehet rossz hely. A riád tulajdonképpen egy butikhotel. Valamikori magánpalota, ami négy oldalról körülzár egy picuri udvart. Ezekből a lakóépületekből alakítottak ki vendégházakat, általában nyolc-tíz szobával, hagyományos berendezéssel. Egyedi, személyre szóló kiszolgálást nyújtanak, jellemzően nyugalmas, csendes környezetben. Persze a modernebbekben már wifit és medencét is találunk.

Aztán egyre jobban belezuhantunk a virtuális világba. Mindenhol skájpoltunk, ahol lehetett, és ahol tilos volt. Például a repülőn. A Tervezőnek el kellett utaznia a fővárosból a tengerpartra, ahol egy szálloda kertjének felújítását vezényelte. Munka után rohant fel a szobájába, még a vacsorát is felhozatta. Vagy ha este munkamegbeszélést tartottak a tulajdonosokkal, az étterem ajtóban még beszéltünk, később pedig rám csörgött a vécéből. Egyetlen egy dolog állíthatott meg minket, az IPhone rohadék akkuja. Ami gyorsan lemerült. És a kertben nem lehetett tölteni.

Aztán már napközben sem bírta, ebédszünetben is felhívott, hosszúra nyújtva ezzel a sziesztát, egyre jobban hanyagolva munkáját. Aminek ha esetleg csúszik az átadása, mi sem utazhatunk el miatta. Vagy csak később. Pedig február elején még a március is olyan távolinak tűnt. Ráadásul már túl voltunk a virtuális szex minden válfaján, csináltuk együtt és külön, hallgattam és néztem, ahogy elmegy, csupán nem érezhettem. Ebben a felajzott állapotomban a Tervező felvetette, mi lenne, ha találkoznánk Valetin-napkor. Legszívesebben ő látogatna meg Pesten, de éppen lejárt a vízuma, és a tengerparton nem tudja elintézni. Tudja, hogy nem szívesen utazom Isztambulba, de mégis, milyen jó lenne, ha együtt lehetnénk Valentinkor. Aztán áprilisban elutazunk Marokkóba. Megveheti a jegyem?

Nem kellett sokáig győzködnie, még akkor sem szólalt meg a vészcsengő a fejemben, amikor megkérdezte, szállodába menjünk, vagy a büyükadai nyaralójába? Büyükadát választottam, mivel azt hittem, a The Telegraph cikkében szereplő villa a Tervezőé, ráadásul ott, a Hercegnő-szigeten, varázslatos napot töltöttünk a majdnem Hármas számúval, még egy házat is kinéztünk, amit megvehetnénk. Mert a világ összes tetves kocsmája közül pont az övébe kellett besétálnom.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top