+ Tudomány

Inkubátorház épül a szegedi lézerközpont mellé

A 2,5 milliárd forintból megépülő, 5500 négyzetméteres inkubátorházban irodákkal, laborokkal, kiszolgáló létesítményekkel tudják fogadni a vállalkozásokat.

A helyi önkormányzat és az egyetem közös cége inkubátorházat épít a szegedi lézerközpont melletti tudományos parkban, a kutatási eredményeket hasznosító cégek számára – jelentette be Botka László polgármester hétfőn a helyszínen.

A tervek szerint 2,5 milliárd forintból megépülő, 5500 négyzetméteres inkubátorházban irodákkal, laborokkal, megfelelő kiszolgáló létesítményekkel tudják fogadni az első vállalkozásokat –

mondta a polgármester az építkezésen tartott sajtótájékoztatóján.

DSC_0779

Illusztráció

 

Az MTI írása szerint már sok cég érdeklődik az Európai Unió egyetlen, Magyarországon megvalósuló tudományos nagyberuházásához kapcsolódó fejlesztése iránt.

Lehrner Lóránt, a beruházó ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta:

az építkezési munkákkal a STRABAG-Swietelsky konzorcium előreláthatólag novemberre végez. Ezt követheti az épületek körüli terület rendezése és a lézertechnológia telepítése.

szegedi-lézerközpont-1

A szegedi lézerközpont látványterve

 

Az Európai Unió által is finanszírozott projekt teljes költségvetése valamivel több mint 60 milliárd forint, ennek mintegy 40 százalékát fordítják majd a kutatási technológiára, vagyis lézerberendezésekre, az attoszekundumos impulzuskat keltő laborberendezésekre, és minden egyéb, a kutatók munkáját közvetlenül segítő felszerelésre, írta korábban a HVG.

https://youtu.be/AnuRI3bLMew

Az ELI-ben ( ez itt fent a háromdimenziós látványterv) három nagyobb és két kisebb lézer kap helyet, mindegyik alapvetően – ha nem is teljesen, de részben – automatikus üzemeléssel. A beállítások egy jó része számítógép vezérelt, de humán beavatkozást igénylő művelet lesz. A felhasználói végre egy csőrendszer vezet majd el, az ebben lévő vákuumban vezetik át a fényimpulzusokat a megfelelő helyre.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top