+ művészet & politika

Ezt játszotta volna a Miskolci Nemzeti, ha nem menesztik Kiss Csabát

Kiss Csaba

A Miskolci Nemzeti Színház múlt héten felmentett igazgatója, Kiss Csaba most egy Facebook-posztban közölte a 2015/2016-os évad műsortervét.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy múlt szerdán azonnali hatállyal felmentették a Miskolci Nemzeti Színház igazgatóját, Kiss Csabát. A város polgármestere, Kriza Ákos minden előzmény nélkül közölte Kiss-sel, hogy a színház belső feszültségei miatt veszélyben érzi a következő évadot, ezért felmenti jelenlegi posztjáról.

A volt igazgató most egy Facebook-posztban közölte a 2015/2016-os évad műsortervét:

Többen kérdezték, mit játszottunk volna a következő évadban – a színház műsorterve május végéig kész volt. (Ennek nagyrésze valószínűleg meg is fog valósulni.)

A Miskolci Nemzeti Színház átmenő előadásai illetve a 2015/2016-os évad műsorterve

ÁTMENŐ DARABOK

JÁTÉKSZÍN

Füst Milán: Boldogtalanok

Rendező: Szabó Máté

Bemutató: 2015. április 10.

CSARNOK

Cseh Dávid: Fenevadak – Miskolci Balett

Rendező Kulcsár Noémi

Bemutató: 2015. április

NAGYSZÍNHÁZ

Eisemann Mihály-Halász Imre-Békeffi István: EGY CSÓK ÉS MÁS SEMMI

Rendező: Szőcs Artur

Bemutató: 2015. június 5.

KAMARASZÍNHÁZ

Fazekas Mihály – Schwajda György: LÚDAS MATYI

Rendező Rusznyák Gábor

Bemutató: 2015. május 21.

JÁTÉK/SZÍN

Boris Vian: TAJTÉKOS DALOK

Rendező: Kiss Csaba

Bemutató: 2015. május 21.

KAMARASZÍNHÁZ – OPERAFESZTIVÁL ELŐADÁSA

Claude Debussy: JÁTÉKDOBOZ – Miskolci Balett

Koreográfus-rendező: Kozma Attila

Bemutató: 2015. június 8.

2015/2016-OS ÉVAD

NAGYSZÍNHÁZ

Giacomo Puccini: TOSCA

Rendező: Kesselyák Gergely

Bemutató: 2015. szeptember 25.

Friedrich Dürrenmatt: NAGY ROMULUS

Rendező: Keszég László

Bemutató: 2015. október 9.

PRIMADONNÁK

OPERETT- OPERA GÁLA

Rendező: Dániel Gábor

Bemutató: 2015. október 22.

Joseph Stein – John Kander – Fred Ebb: ZORBA A GÖRÖG

Rendező: Szőcs Artur

Bemutató: 2015. november 27.

Molnár Ferenc: LILIOM

Rendező: Zakariás Zalán

Bemutató: 2016. január 29.

Bakonyi Károly- Szirmai Albert- Gábor Andor MÁGNÁS MISKA

Rendező: Rusznyák Gábor

Bemutató: 2016. április 2.

ÖSSZTÁNC

Rendező: Szabó Máté

Bemutató: 2016. június 3.

KAMARASZÍNHÁZ

KAMÉLIÁS HÖLGY – Miskolci Balett

Koreográfus-rendező: Kulcsár Noémi

Bemutató: 2015. szeptember 26.

Anton Pavlovics Csehov: VÁNYA BÁCSI (Váti)

Rendező: Szőcs Artur

Bemutató: 2015. október 10.

John Cassavetes: PREMIER

Rendező: Kiss Csaba

Bemutató: 2015. november 28.

Edward Albee: MINDENT A KERTBE

Rendező: Zsótér Sándor

Bemutató: 2016. január 30.

TAVASZ

rendező: Kocsis Gergő

Bemutató: 2016. április 3.

Henry Purcell: DIDO ÉS AENEAS (kamaraopera)

Rendezők: Kiss Csaba, Cser Ádám

Koreográfus: Kulcsár Noémi

Bemutató: 2016. május 20.

JÁTÉK/SZÍN

Eugene O’Neill: UTAZÁS AZ ÉJSZAKÁBA

Rendező: Lukáts Andor

Bemutató: 2015. október 8.

Arthur Schnitzler: KÖRTÁNC

Rendező: Geréb Zsófia

Bemutató: 2016. január 30.

CSARNOK

PÁRBESZÉD – Miskolci Balett

Koreográfus: Kozma Attila

Buczkó Martin (Bécs)

Bemutató: 2016. január vége

AZ OSZTÁLY

Tantermi előadás

Rendező: Tóth Miklós

Bemutató: 2015. október 14

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top