+ Média

37 évesen hunyt el tegnap Rónyai Marci

Rónyai Marci

Rónyai Marci a magyar kulturális- és civil szféra számos honlapját szerkesztette önkéntes alapon, így szinte ismeretlenül is – fontos szereplője ennek a szcénának.

Tragikus hirtelenséggel, 37 évesen hunyt el tegnap Rónyai Marci webdesigner, aki az atlatszo.hu, a Tilos Rádió, és a 444.hu webfejlesztőjeként is dolgozott – adta hírül az atlatszo.hu.

Rónyai Marci a fenti oldalakon kívül a magyar kulturális- és civil szféra számos honlapját szerkesztette önkéntes alapon s így szinte ismeretlenül is – fontos szereplője ennek a szcénának.

Idézet a nekrológból:

Emlékszem, úgy 8-10 éve, amikor egy alapítványnak dolgoztunk, azt mondtad, csináljunk egy kedvezményes árlistát a civil szervezeteknek. Úgy is lett, egyre több feladatot kaptunk a civilektől, és igazság szerint szívesebben is csináltuk, mint a többi, “kereskedelmi” projektet.

Aztán tavaly év elején azt mondtad, ez nem elég. Éppen befejeztétek a Tilos új weboldalát, még ki sem fújtad magad és már arról beszéltél, hogy ezentúl minden évben megcsinálod egy civil szervezet honlapját, ugyanígy, önkéntesként, ingyen. És nem a levegőbe beszéltél. Alig egy hónap múlva már azzal hívtál, hogy most voltál az Átlátszónál és jöjjek én is segíteni, mert van mit csinálni.

A teljes cikket itt olvashatjátok el.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top