+ Film

A német ellenzék zúgolódik: Angela Merkel életéből film készül

merkel, merkelezés

A filmesek között lelkesedést, a politikai körökben azonban indulatokat váltott ki az Angela Merkel német kancellárról tervbe vett film ötlete, amelyet a napokban jelentettek be Németországban.

A filmesek között lelkesedést, a politikai körökben azonban indulatokat váltott ki az Angela Merkel német kancellárról tervbe vett film ötlete, amelyet a napokban jelentettek be Németországban. 

Indira Gandhitól Margaret Thatcherig, John F. Kennedytől Richard Nixonig az elmúlt években csak olyan politikusokról készült film, akik vagy nem voltak már hivatalban, vagy – az esetek túlnyomó többségében – már az élők sorában sem. A jelek szerint világ legbefolyásosabb női politikusának tartott Angela Merkel ebben is úttörő lesz: ő lehet az első, akiről hivatali idejében mutatnak be filmet.

Az Ave által tervezett filmről egyelőre annyit tudni, hogy nemzetközi koprodukcióban készül és 2017-ben kerül a mozikba. A produkciós cég ügyvezető igazgatója a filmet azzal indokolta, hogy Németország első női és az egykori NDK-ból érkező kancellárjának rendkívül izgalmas az élete. A forgatókönyvet a Der Spiegel című hetilap újságírója, Dirk Kurbjuweit írja, akinek eddig két könyve jelent meg a kancellárról.

A filmes szakma üdvözölte a tervet, és rögtön meg is kezdődtek a találgatások, hogy milyen legyen a film, mi legyen a címe és ki játssza a főszerepeket: Angela Merkelt – aki 2017-ben még mindig csak 63 éves lesz – vagy a hírek szerint a kancellár első számú tanácsadójának számító, de a nyilvánosságot kerülő kémikus férjet, Joachim Sauert, és ki legyen Helmut Kohl, aki felfedezte és patronálta Merkelt, de később megromlott a kapcsolatuk. A színészekre és a film címére a különböző közösségi portálokon a nagyközönség is javaslatot tehet, Angela Merkel szerepére eddig a legtöbb szavazatot Veronica Ferres kapta.

A többség szerint a film Merkel személyén keresztül – számos archív anyag felhasználásával – kiváló lehetőség lenne az egykori keletnémet kommunista múlt és a mai Németország bemutatására. Vannak akik azt tartják, hogy a kancellár személyiségére kellene összpontosítani, mások viszont úgy vélik, hogy a nők és a hatalom viszonyát kellene a középpontba állítani. Általános vélemény ugyanakkor, hogy a film zsúfolt mozikat és nagy kasszasikert ígér.

Német politikai körökben már távolról sem ekkora a lelkesedés. Elsősorban az ellenzék részéről nagy a felzúdulás, különös tekintettel arra, hogy a film bemutatása alig néhány hónappal előzné meg a 2017 őszi parlamenti választásokat, amelyek fő esélyese a dolgok pillanatnyi állása szerint a 2005 óta hivatalban lévő Angela Merkel. Nem véletlen tehát, hogy az ellenzéki pártok úgy gondolják, hogy amennyiben a film a tervezett időpontban a mozikba kerül, a kancellárnak még kampányolnia sem kell. A keletnémet gyökerekkel rendelkező Baloldal pártja máris megengedhetetlen személyi kultuszról beszélt, a környezetvédő Zöldek Merkellel együtt ugyancsak az NDK-ban felnőtt frakcióvezetője, Katrin Göring-Eckart pedig nem csekély iróniával azt vetette fel, hogy a következő lépés a német kancellár szentté avatása lehet.

Angela Merkel még nem szólalt meg az ügyben. Nehéz is mit mondania: ugyanis híres arról, hogy ádáz ellensége a diktatúra és a személyi kultusz minden formájának. Töretlen népszerűségét mostanáig nem utolsósorban szerénységének és puritánságának köszönhette. És az is biztos, hogy választásokat nem a filmvásznon, hanem politikájával akar nyerni.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top