+ Színház

Ciki? Egyszerűen szeretetre és figyelemre vágyunk

oroszlán

Szavak és tettek diszharmóniája mind kiemeli, hogy ezek az emberek bele vannak ragadva valamibe, értetlenek, és nincsenek jelen a saját életükben.

A Trafó nézőterét és a színpadot összekötik a várakozásba dermedt színészek pillantásai. Pult, vendéglői asztalok, ágy – a fő kellékek, melyeket a hétköznapi emberek töltenek majd be élettel. Már ha… A Csoportkép, oroszlán nélkül (természetes fényben) című színdarabon jártunk.

Egy kivételtől eltekintve valamennyi szereplő mintha nem volna jelen a saját életében. Inkább túl sokat beszél, vagy inkább túl keveset, mintha a szavakkal vagy azok hiányával fedné el a köréjük fonódott ürességet, vagy hogy valójában figyelemre és szeretetre áhítoznak. De ezt a való életben is kockázatos nyíltan elmondani, így mindenki küszködik a saját maga kis démonaival, fixációjával, és szavak mögé rejti a valódi vágyát, és egyre csak önmaga körül forog.

A férfi, aki menekül a felesége elől. A férfi, aki mintha láthatatlanná válna, akár a pincérnek, akár a feleségének.

Az néptelen étterem asszonya, aki nem érti, miért nem jönnek a vendégek, de nem is tesz semmit a változásért.

A két fivér, az egyik dobozzal a fején hallgatja szüntelen apja kedvenc dalát, a másik idegrohamot kap egy eltűnt kulcstól és a tökéletesen abszurd választól.

– Nem láttad a tárgyalóterem kulcsát?

– Nem láttam mást, mint züllést. Az emberi lét akkor hiteles, ha romba dől.

– Ha nem tudok bemenni a tárgyalóterembe, akkor megáll az élet. Az én életem most áll. Újra szeretném indítani. Egyedül nem megy.

oroszlán

Aztán ott van a két zenész, akik azt tervezik, együtt vacsoráznak.

Nem kellek én valakinek?

Kérdezi a harmonikás lány az érintetlen gyertyafényes vacsoraasztal magányában.

A randevúkra sosem szabad elmenni.

Bölcselkedik párhuzamosan a gitáros fiú mikróban melegített kajája és a számítógépe mellett.

A néző pedig, ha fel tudja venni az előadás lassúságának folyamát, megtanulja megfigyelni a részleteket, és a jelentőséget felfedezni a cipőpucolásban, a gyógytornász mozdulataiban, a pincérre való várakozásban. Figyelni tanít ez a lassúság, belehallgatni a szereplők gondolataiba és problémáikba.

oroszlán

Megtetszett az egyszerű, hétköznapi emberek megfigyeléséből összeállt világa. Alapvetően mindig is vonzódtam ahhoz a lassú tempóhoz, amit ez a téma szerintem megkíván. A filmekben is a hosszú beállításos, lassan folyó történeteket szeretem.

Mondja a fiatal rendező, a Junior Prima díjas Fekete Ádám a Richard Brautigan novellái ihlette darab kapcsán.

El tudok a rendezésben lazulni. Mikor jeleneteket rakunk össze, az felszabadító, szinte pihentető. Sokat hagyatkoztam a színészekre, együtt gondolkodtunk.
A dramaturgiában embereket lehet megismerni, és segíteni nekik, hogy ők minél jobban érezzék magukat a színpadon.

oroszlán

Szavak és tettek diszharmóniája mind-mind kiemeli, hogy ezek az emberek bele vannak ragadva valamibe, értetlenek, nem látják a lényeget, és nincsenek jelen. Az egyetlen, aki kívülről érkezik, és életet tud hozni az élettelen hétköznapokba, a kolumbiai Ana, aki képes arra, hogy elfogadja a helyzetet olyannak, amilyen, és egyetlen röpke kávézás alatt kiugrassa a megszokott sínről azokat, akikkel találkozik.

Az oroszlán persze nem bukkan elő a maga valójában, sem természetes, sem reflektorfényben, nem hiába figyelmeztet a cím, hogy nincs is ebben a csoportképben. De hiányát talán kitölti a két és fél óra tömény várakozásának feszültsége, és a feloldás, mely egésszé kerekíti a darabot. Mert felbukkan egy élő valaki, aki képes táncolni a zenére, s megelevenednek sorra a szereplők, félig még a színpadon, félig már nem a darabban, elpakolnak maguk után, felvillantva a reményt, hogy lehetséges új életet kezdeni, kilépve a langyos pocsolyából.

Táp Színház – Trafó – Füge Produkció – Fekete Ádám: CSOPORTKÉP OROSZLÁN NÉLKÜL
(TERMÉSZETES FÉNYBEN)

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top