+ Történelem

Negyedszázad telt el a Fekete Március óta

fekete március

Tudtam, hogy a romániai magyar közösség jogainak a kivívása nem magányos magyar küzdelem eredménye, hanem a román demokratikus erőkkel való együttes küzdelem eredménye lehet csupán.

Huszonöt éve  történt az a bizonyos etnikai pogrom Marosvásárhelyen, ahol alkohollal és fejszével feltüzelt románok támadtak a magyarokra, az első szabad választások kampányának vége felé.

A döbbenetes eseménynek – mely március 15-ének szabad megünneplésének vágyából indult – a mai napig nincs felelőse, s a román kormány egyelőre kivizsgálni sem szándékozik. Marosvásárhelyen a három magyar párt külön-külön emlékezett meg a Fekete Márciusról.

Ekkor ütötték ki Sütő András szemét is, amikor tíz másik emberrel együtt összeverték.

Tudtam, hogy a romániai magyar közösség jogainak a kivívása nem magányos magyar küzdelem eredménye, hanem a román demokratikus erőkkel való együttes küzdelem eredménye lehet csupán.

Pogrom az, amelyet egy fegyveres testülettel megerősített többségi nemzet alakulatai intéznek egy védtelen nemzeti kisebbség ellen, amelynek egyetlen bűne, hogy a léthez szükséges elemi, emberi, nemzeti, illetve nemzetiségi jogait követeli. Itt pontosan ez történt.

– Mondta az író a BBC-nek adott 2005-ös interjújában. Az öt halálos áldozat és a mintegy háromszáz sérült több is lehetett volna, ha a cigányok nem sietnek a magyarok segítségére, mert a katonaság a kisujját sem mozgatta a vérengzés láttán. A marosvásárhelyi magyar cigányok a kövekető napon este érkeztek meg, s bekapcsolódtak a harcba, a híres mondattal:

Ne féljetek, magyarok, itt vannak a cigányok!

1990-ben Marosvásárhely még magyar többségű város volt. A történtek miatt is drámaian csökkent a magyarság létszáma Marosvásárhelyen, igen sok magyar a hasonló események megismétlődésétől tartva elköltözött a városból, s ma már román többségű a székelyföldi város.
feketemarcius
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top