+ Életmód

Költészet világnapja: fizess verssel a kávédért!

költészet

Egy vers a mai napig feltöltődést, iránymutatást, vagy akár kikapcsolódást nyújthat, főképp akkor, ha egy finom kávé társaságában olvassuk, vagy éppen írjuk.

Március 21-én kedvenc verssoroddal vagy idézeteddel fizethetsz a kávéért. A kezdeményezés mögött a Julius Meinl,  mint a bécsi kávépörkölő és a bécsi kávéházi kultúra nemzetközi nagykövete áll. 

Hagyományteremtő szándékkal, idén először Magyarország is csatlakozott a felhíváshoz, 23 másik ország mellé.

A kezdeményezés célja elsősorban az, hogy minél több ember számára eljuttassuk azt az üzenetet, hogy vannak dolgok, melyek pénzben nem mérhetők. A költészet több mint művészet. Egy vers a mai napig feltöltődést, iránymutatást, vagy akár kikapcsolódást nyújthat, főképp akkor, ha egy finom kávé társaságában olvassuk, vagy éppen írjuk.

– mondja a Julius Meinl Hungary ügyvezető igazgatója.

A 19. és 20. század nyüzsgő pezsgő szellemi és alkotói légkörében, híres irodalmárok, költők, festők, tudósok, értékformálók élték mindennapjaikat kávéházakban, Magyarországon ugyanúgy, mint a nyugat-európai nagyvárosokban. Sőt, ezeken a helyeken a legismertebb feltalálóink, művészeink és költőink kaptak ihletet, gondoljunk csak a legendás nagy kávéházakra pl.: a Pilvaxra, a Centrálra vagy a New Yorkra, ahol a kávé nemcsak átszőtte a hétköznapokat, de inspirálta is az embereket.

Fontos, hogy a mai felgyorsult világban, is időt szánjunk magunkra és egymásra, figyeljünk érzéseinkre, hiszen valahol mindenkiben ott lakozik a költő. A Költészet Világnapján arra buzdítjuk a kávészerető közönséget partnereinkkel, hogy egy finom kávé mellett osszák meg velünk kedvenc idézetüket, vagy gondolataikat verses formában fejezzék ki.

A következő kávézókban érdemes fogyasztani szombaton:

Café Vian Bazilika (Cím: Budapest, Hercegprímás utca 15.)
Café Vian Gozsdu udvar (Cím: Budapest, Király utca 13.)
Café Vian Liszt Ferenc tér (Cím: Budapest, Liszt Ferenc tér 9.)
Dunapark Étterem és Kávézó (Cím: Budapest, Pozsonyi út 38.)
Első Pesti Rétesház Kávéház (Cím: Budapest, Október 6. u. 22.)
Jókenyér Budakeszi (Cím: Budakeszi, Fő út 134, 2092)
Jókenyér Istenhegyi út (Cím: Budapest, Istenhegyi út 23.)
Jókenyér Pilisszentiván (Cím: Pilisszentiván, Erzsébet Ipari park 4.)
Mini Bar Budapest (Cím: Budapest, Szent István tér. 11.)
Szamos Allé (Cím: Allee Üzletközpont, Budapest, Váli u. 3.)

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top