+ Képzőművészet

A Louvre válasza az Iszlám Állam műkincsrombolásaira

louvre

A mai Irak területén egykoron virágzó ókori Mezopotámiának szentel kiállítást jövőre a világ leglátogatottabb múzeuma, a Louvre – jelentette be Francois Hollande francia államfő.

A mai Irak területén egykoron virágzó ókori Mezopotámiának szentel kiállítást jövőre a világ leglátogatottabb múzeuma, a Louvre, válaszul az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet iraki műkincsrombolásaira – jelentette be Francois Hollande francia államfő.

Az Iraki Nemzeti Múzeummal szoros együttműködésben készülő tárlatot a Louvre-nak az észak-franciaországi Metzben található fiókmúzeumában rendezik meg. Az elnök felkérte a múzeumot, küldjön szakértőket Bagdadba annak megállapítására, hogy milyen intézkedésekre van szükség a műkincsek megőrzése érdekében.

A francia régészeti kutatások levéltári anyagait digitalizálni fogják és Irak rendelkezésére bocsátják, mert a digitalizálás a műtárgyak bemutatásának egy olyan eszköze, amely a szakértői kutatások elősegítése mellett ismeretterjesztésre is alkalmas. A francia elnök azt is bejelentette, hogy szoros együttműködést alakítanak ki a Közel-Kelet franciaországi intézete és az iraki egyetemek között iraki doktoranduszok fogadására.

A francia kormány jelezte, hogy a francia hatóságok az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetével (UNESCO) szoros együttműködésben összeírják az Irakban regisztrált régészeti műtárgyakat, majd az iraki háborúban eltűnt műtárgyakról 2003-ban összeállított „vörös listát” frissítik, és még tavasszal közzéteszik annak érdekében, hogy segítsék a vámügyi szervek ellenőrzési munkáját a terrorizmus finanszírozására szolgáló illegális műtárgy-kereskedelem elleni küzdelemben. Az Iszlám Állam februárban és március elején folytatta az ókori romvárosok szétrombolását az ellenőrzése alatt álló területeken. Moszul, Nimrúd (az ókori Kalhu) és Hatra városoknak az UNESCO világörökségi listáján is szereplő műemlékei után a Horszábád körzetében található asszír építészeti maradványokat dúlták szét.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top