+ Tudomány

Mégsem mennek a Marsra a hollandok?

mars

Sokasodnak a problémák a Mars One elnevezésű, 2023-ra tervezett holland privát űrutazási program résztvevőinek kiválasztása, valamint a projekt finanszírozása körül. A nagy nemzetközi visszhangot kiváltó terv célja, hogy a belátható jövőben lakott kolóniát hozzanak létre a Marson.

Sokasodnak a problémák a Mars One elnevezésű, 2023-ra tervezett holland privát űrutazási program résztvevőinek kiválasztása, valamint a projekt finanszírozása körül – derült ki a holland DutchNews hírportál jelentéséből. A nagy nemzetközi visszhangot kiváltó tervet, amelynek célja, hogy a belátható jövőben lakott kolóniát hozzanak létre a Marson, 2012-ben indította útjára Bas Lansdorp holland vállalkozó.

Bár a program meghirdetésekor a szervezők azt ígérték, hogy az első, négyfős nemzetközi legénység kiválasztása – számos fordulóban – kezdettől fogva a teljes nyilvánosság előtt, minden tekintetben alapos mérlegeléssel történik, a majdani végső megmérettetésre kijelölt száz ember egyike most bejelentette, hogy a kiválasztás módja nem becsületes, többen egyszerűen „bevásárolták” magukat a projektbe. Joseph Roche asztrofizikus, a dublini Trinity College tanára szerint a személyiség megismerését célzó mélyinterjúk helyett a jelentkezők egy részének a továbbjutásáról egy csupán tízperces Skype-beszélgetés alapján döntöttek.

Eközben kiszivárogtak olyan hírek is, melyek szerint a Mars One-t szervező cég adományként visszakéri a potenciális résztvevőktől a 75 százalékát azoknak a tiszteletdíjaknak, amelyeket azok a projekttel kapcsolatos esetleges média-megjelenéseikért kapnak. A DutchNews szerint Elmo Keep tudományos kutató, aki kezdettől fogva figyelemmel kíséri a programot, a projekttel kapcsolatos pénzügyi nehézségek miatt aggodalmaskodik. Véleménye szerint a Mars One nem rendelkezik megnyugtató anyagi forrásokkal, nincsenek megfelelő szerződései a szükséges technológia legyártására hivatott cégekkel.

Mint mondta, problémás a terv média-megjelenése is, mivel úgy tűnik,  az eddig szilárd kommunikációs csatornát jelentő Endemol tv-társaság szakít a szervezőkkel. A vállalkozás anyagi forrásai – legalábbis az eredeti tervek szerint – nagymértékben a televíziós közvetítésekből származnának, ugyanis nem csupán a kalandban résztvevő négyfős csapat kiválasztása, de kiképzésük, a Marsra szállás és a kolónia mindennapi élete is a televíziós kamerák előtt zajlik majd, és – mintegy valóságsóként – figyelemmel kísérhető lesz a Földről. A jelek szerint a programhoz nem csupán az eddig támogatóként számon tartott televíziós társaság lett hűtlen, de elvesztette benne bizalmát egyik legfajsúlyosabb tudományos támogatója is. Gerard’t Hoft Nobel-díjas fizikus egy februári nyilatkozatában arról beszélt, nem tíz, hanem száz évet kell még várni arra, hogy az ember expedíciót indíthasson a Marsra.

Többet akarsz tudni a Marsról? Ajánlataink:

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top