+ Mese

BÁBU a Budapest Bábszínházban

Bábszínház

Hét előadást, közte öt Vitéz László-történetet ismerhet meg a közönség a Budapest Bábszínházban keddtől péntekig tartó VI. BÁBU Fesztiválon, amelynek középpontjában a vásári bábjáték áll.

A Budapest Bábszínház bábfesztiváljának célja hatodik éve változatlan: izgalmas, új utakat kereső társulatok gyerekeknek, ifjúsági közönségnek vagy felnőtteknek készült kamara-bábelőadásainak bemutatása a fővárosban. A rendezvény első alkalommal kap tematikus fókuszt, amelyben a talán legismertebb magyar hős, a piros sapkájáról és furfangos észjárásáról felismerhető Vitéz László áll.

Mint írják, idén ünnepeljük Kemény Henrik születésének 90. évfordulóját, így rá emlékezve a fesztivál négy napja alatt ötször hangzik el a jól ismert köszöntés: Szervusztok, Pajtikák! Öt Vitéz László-történetet és öt Vitéz László-játékost ismerhet meg a közönség.

Látható lesz a Kemény Henrik-díjjal frissen kitüntetett Pályi János, valamint Gyurkó Henrik, akinek elsőként engedélyezte Kemény Henrik, hogy Vitéz László-darabot játszhasson. A művész utolsó alkalommal adja elő a produkciót. A legfiatalabb nemzedéket Takács Dániel és Fabók Mariann képviseli, de a fesztiválon debütál Vitéz László-játékosként a Budapest Bábszínház művésze, Tatai Zsolt is.

A fesztiválon látható lesz a kaposvári BábSzínTér, a budapesti CsirIbi Bábszínpad, a szombathelyi Mesebolt Bábszínház, a zsámbéki Fabók Mancsi Bábszínháza és a budapesti Bábrándozók Társulat előadása. Rajtuk kívül a fesztivál közönsége láthatja Écsi Gyöngyit is, aki Az élet és a halál vize című palóc népmesét adja elő: a gömöri Árgyélus Színház produkciójában ötvöződik a bábjátékos, népdalénekes, mesemondó szerep. A fesztivál legtöbb produkciója a Játszó-tér elnevezésű helyszínen lesz látható.

A színházteremben a kecskeméti Ciróka Bábszínház Vidovszky György rendezte produkcióját, a Hamupipőkét tekinthetik meg az érdeklődők. Szintén újdonság, hogy a fesztivál keretében minikonferenciát és könyvbemutatót is rendez a színház. Láposi Terka, a téma legavatottabb hazai ismerője, a Korngut-Kemény Alapítvány elnöke Kemény Henrikről; Ács Norbert, a Budapest Bábszínház művésze, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója pedig a vásári bábjátékban szereplő női karakterekről fog előadást tartani. Emellett a fesztiválon mutatják be a Vaskakas Bábszínház dráMAI mesék sorozatának legújabb kötetét, A halhatatlan Vitéz László című művet. Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint szintén a bábfesztivál kísérőrendezvényeként mutatják be Lőrinc László kötetét is az OSZMI körtermében péntek délután.

A Blattner – Egy bábos életútja című kötet bemutatóján a szerzővel Nánay István színikritikus beszélget. A könyvbemutatóhoz kapcsolódóan kamara-kiállítás is nyílik az OSZMI körtermében az Arc-en-Ciel Színházról és Blattner Géza bábművész pályájáról. Bemutatják a Bábtárban található legértékesebb archív filmanyagokat, kéziratokat, terveket és fényképeket – köztük André Kertész üvegdia sorozatát -, valamint Blattner Géza speciális billentyűs marionettjének rekonstrukcióját is. A kamara-kiállítás március 23-tól április 30-ig látogatható az intézet szolgáltatási idejében.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top