+ Életmód

Halálos bűn a homoszexualitás – így a negyedikes hittankönyv

A Katolikus Egyház egyébként senkiről sem állítja teljes bizonyossággal, hogy elkárhozott – sem Júdásról, sem Hitlerről, sem senki másról.

Fülöpné Erdő Mária, Erdő Péter bíboros testvére és az Apor Vilmos Főiskola rektora Élő kenyér című, 10 éveseknek szóló hittankönyvében a homoszexualitás halálos bűnnek írja le, vagyis olyan tevékenységnek, mely a kárhozatra/pokolba vihet.

A melegek témája újból és újból fölmerül, az Egyháznak pedig szembe kell néznie azzal, hogy kénytelen állást foglalni. Ferenc pápa ezt már megtette – a lehető legnagyobb természetességgel. Homoszexuális keresztény teológusról már volt szó a Librariuson.

A Katolikus Egyház egyébként senkiről sem állítja teljes bizonyossággal, hogy elkárhozott – sem Júdásról, sem Hitlerről, sem senki másról.

Az egyház minden homoszexuális embert fenntartások nélkül elfogad, illetve hogy a könyv ajánlásának semmi köze a szerző és a katolikus egyház vezetőjének rokonságához.

– válaszolt a Magyar Katolikus Egyház írásban a Hír24 megkeresésére. Hoffman Rózsa elhatárolódott a dologtól, mondván, ennek semmi köze az állami oktatásügyhöz, ez az egyház belügye.

Ferenc pápa híressé vált repülőn készült interjújában a következőket mondta a homoszexualitásról:

Ha egy meleg ember keresi Istent, és jó szándékú – ki vagyok én, hogy megítéljem őt? A melegeket el kellene fogadnia a társadalomnak, még ha az is a keresztény tanítás, hogy a homoszexualitás bűn.

Az elemi erkölcsi alapfogalmak a gyakorlati magyar hitoktatásban e szerint nem teljesen egyeznek meg sem az egyházfő személyes, sem a Magyar Katolikus Egyház kinyilvánított véleményével a homoszexualitással kapcsolatban.

A katolikus dogmatika azt mondja:

A kinyilatkoztatás szerint azok jutnak kárhozatra, akik súlyos bűnökben megátalkodva halnak meg. A súlyos bűn azonban feltételezi az isteni törvény világos ismeretét és szabad akaratú elutasítását.

A homoszexualitás tehát a Katolikus Egyház szerint bűn, azonban – a pápával az élen – arra ösztönöz, hogy a meleget is mint embert fogadjuk el, ne pedig elítéljük. Az pedig már hittanártól függ, hogy a gyermek érdeklődő kérdésére – és egészen biztos, hogy lesz, aki megkérdezi – mit válaszol, mit is jelent az, hogy a melegek a pokolba kerülhetnek.

8 hozzászólás

8 Comments

  1. Constantine szerint:

    „És ha valaki férfival hál, úgy amint asszonnyal hálnak: útálatosságot követtek el mindketten halállal lakoljanak; vérök rajtok.” (III. Mózes 20:13)

    „Férfiúval ne hálj úgy, amint asszonynyal hálnak: útálatosság az.” (III. Mózes 18:22)

    „Avagy nem tudjátok-é, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Istennek országát? Ne tévelyegjetek; se paráznák, se bálványimádók, se házasságtörők, se pulyák, se férfiszeplősítők,” (I. Kor. 6:9)

    • buchbinder ármin szerint:

      Kedves Spartacus,
      remélem, Ön azt vallja, hogy Isten hat nap alatt teremtette a világot! Remélem, a családja nőnemű tagjaival és rabszolgáival úgy bánik, ahogy az a Biblia szerint szükséges, bízom benne, hogy körül van metélve, s az összes ószövetségi törvényt is betartja….
      Ha ez nincs így, akkor még nem késő visszakoznia, mert a Bibliában ez is benne van:
      „Ismerem tetteidet, hogy se hideg, se meleg nem vagy. Bárcsak hideg volnál, vagy meleg! De mivel langyos vagy, se hideg, se meleg, kivetlek a számból.”

      • cultureleaks szerint:

        Szeretném látni az összes bibliát és koránt egy kupacban, majd bezúzva, hogy valami értelmeset nyomtathassanak rájuk később.

        • Biff szerint:

          Nem tud ember olyan művet írni, ami ennyi idő után még a mai napig megállja a helyét. Alapmű és nem véletlenül abszolút Best Seller. Amit embertől származik az viszonylag hamar értéktelen lesz, rövid idő alatt már nem aktuális. De a Bibliáról ez nem mondható el, és soha nem is lesz így. Kiragadni részeket butaság, mert az egész Bibliának van egy idő rendje és egy témája. Az arany szabály csak egy példa a sok közül, hogy mennyire időt álló. De gondolhatunk a családoknak adott tanácsára , amivel boldog lehet aki megfogadja. A gyermeknevelés kapcsán 10 évente mást mondanak a “szakemberek”. Egy időben ha rossz volt a gyerek, kapott olyan száll ért, hogy a fal adta a másikat. Aztán jött az, hogy nem szabad bántani se szoba, se tettleg, hagyni kell kibontakozni. Hát mára annyira ki bontakoztak, hogy a szülők csicskak a gyermekeik mellett és ugrálnak teljesítve a kívánságaikat, ezzel szemben a biblia ezredévek óta ugyan azt a receptet adja a családoknak. Beválik? Hajjaj?!mi az, hogy! Maradjunk annyiban a biblia nélkül nagyon komoly erkölcsi mélységben lenne mindenki és olyanok lennénk, mint a viharban hánykolódó hajós kapitány . Azt se tudnánk merre induljunk el, miközben a sz@ron egyensúlyoznánk. Boldogtalan és sikertelen emberek mindegyike abból fakad, hogy nem aszerint élik az életüket az emberek, amit és ahogy a Biblia ír.

    • buchbinder ármin szerint:

      „Most még megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet.”

      „Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magadéban a gerendát sem veszed észre?”

    • R szerint:

      Legyen kedves pontosan leírni azt az eljárást, ahol melegből heteroszexuálissá válhat valaki. Pontos hivatkozásokat kérek, tudományosan alátámasztott, pontos eredményeket, biológiai és genetikai elemzéseket. Ja, hogy ilyen nincs, csak a gyűlölködés megy. Arról is kérek pontos adatokat, hogy az Önhöz hasonló gazemberek miatt hány fiatal lesz öngyilkos. Meglepő eredmények lennének. Dehát a vallás mögé bújva bármi felett szemet lehet húnyni, nem igaz?

    • R szerint:

      “A teljes Írás Istentől ihletett…” (2Tim. 3:16)

      Ennyi hazugságot. Aztán még az egészséges gondolkodású ember szégyelje magát, amiért felnőtt létére nincsenek képzeletbeli barátai. 😀

  2. cultureleaks szerint:

    Jó látni, hogy az elvakult iszlamisták mellett még mindig vannak elvakult keresztények is. Lehet, hogy pici erőfeszítéssel még az inkvizíciót is vissza lehetne állítani. Akkor sem zavart senkit a „Ne ölj!” kitétel. Az IÁ mellett lehetne egy KÁ is ezzel a fáradsággal. Esetleg keresztes lovagok RPG-vel, miér ne.

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top